Jogsi


Fülöp Éva  2007.6.16. 12:49

Elmélkedés a bátortalan jogosítvány-tulajdonosokról.

Közvetlenül az érettségi után beiratkoztam egy autóvezető tanfolyamra, mert valahogy olyan természetes volt számomra, hogy én is sofőr leszek. Autóm nem volt, a családi autót nem vezethettem, és csak néha ülhettem a barátom autója volánja mögé. És minél kevesebbet vezettem, annál bátortalanabb lettem. Később már inkább megkértem mást, vigyen ide vagy oda...

A jogosítványom csak egy papír volt a táskában, mert nem volt bátorságom használni. Mikor egyszer-egyszer rászántam magam és a párom felügyelete alatt vezettem, a végén olyan ideges lettem, hogy inkább megkértem, cseréljünk helyet. Ez az állapot jó pár évig tartott, közben a férjem folyamatosan kérdezgette, mikor fogok már végre vezetni. És én frappánsan válaszoltam is: -- Majd ha saját autóm lesz! – mivel ezt nem tartottam reálisnak a közeljövőre nézve. Ámbár ez a nap is eljött és nem is olyan sokára. A lányomat előbb-utóbb óvodába, iskolába kell szállítani, nem mehetünk mindenhova babakocsival. Hiszen azt kinövi, hosszú gyaloglást meg nem lehet egy két-hároméves gyerektől elvárni. Így nem volt más választásom, mint beleülni az autóba, összeszedni a bátorságomat -- és vezetni...

Bevallom, nagyon izgultam. Nem csak az első próbaút előtt, hanem a jó néhány következőnél is. De rájöttem, hogyha egyedül ülök az autóban, ha nincs aki figyeljen, aki észreveszi a hibákat, amelyeket vezetés illetve parkolás közben elkövetek, akkor sokkal jobban érzem magam, nincs bennem akkora feszültség. Ezért kijelentettem a párom előtt, hogy ha ő is az autóban ül, akkor bizony ő vezet. Egy idő után elmúlt az efféle szorongásom is, és ma már a férjemet is szívesen elfuvarozom bárhova. Sőt, azt vettem észre, hogy minél többet vezetek, annál jobban élvezem a „száguldást“. A következő lépésként azt fogom tenni, hogy legyőzöm a nagy forgalom miatt érzett pánikomat, és vezetni fogok a fővárosban is. Remélem a közeljövőben ez is sikerül majd.

Azért írtam erről a témáról, mert azt tapasztalom, hogy több nőtársam is hasonlóan áll az autóvezetés kérdéséhez. Ott lapul a jogosítvány a táskájukban, de pánikolnak, ha valaki felajánlja nekik, hogy üljenek a volán mögé. És tudom, hogy irigykedve nézik azokat, akik túltették már magukat a félelmükön, és most magabiztosan tapossák a pedálokat.

Ezeknek a nőknek üzenem, hogy tényleg megéri legyőzni a bizonytalanságunkat. Autót vezetni fantasztikus érzés: szabadságot ad, önbizalmat növel, és időt spórol. Az egészhez csak elhatározás kell, némi gyakorlat – és egy új világ nyílik meg előttünk!



Hozzászólások

miriam, 20. 06. 2007 15:19:41 egyetertek
Kedves Eva, Teljesen igazad van. En is azok koze a nok koze tartozom, akik felnek vezetni, mert nincs eleg gyakorlatom. Szerencsere nem vagyok rakenyszerulve a vezetesre New Yorkban es ha nagyon kellene, el tudnek vezetni most mar talan barhova, de leginkabb kerulom a vezetest. Biztos, hogy a vezetes sosem lesz a kedvenc elfoglaltsagom, viszont a mai vilagban, nagy hatranyban vannak azok, akik nem tudjak magunkat autoval elszalitani ide - oda.. Szoval le a kalappal elotted, hogy igy megbirkoztal a felelmeiddel! Olel, Miriam
Erika, 25. 06. 2007 12:27:20 Érthetetlen
Ezzel a problémával már én is találkoztam. Vannak nőismerőseim akik maximum pontszámmal végezték el a vizsgát és utánna egyszer kétszer beültek az autójukba és soha többet. Minden esetben arra panaszkodtak hogy a férjeik kritizálták őket és kiabáltak velük ők meg ezt nem akarják nem bírják hallgatni. INknáb soha többet nem ültek a volán mellé. Szerintem a férfiak irigykednek a nőkre meg aztán azt se akarják engedni hogy más vezesse az "ő" autójukat ugyebár amit mellesleg a családi pénzből vettek. Ercsa
@


A rovat további cikkei

Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.