Jogsi

Fülöp Éva  2007.6.16. 12:49

Elmélkedés a bátortalan jogosítvány-tulajdonosokról.

Közvetlenül az érettségi után beiratkoztam egy autóvezető tanfolyamra, mert valahogy olyan természetes volt számomra, hogy én is sofőr leszek. Autóm nem volt, a családi autót nem vezethettem, és csak néha ülhettem a barátom autója volánja mögé. És minél kevesebbet vezettem, annál bátortalanabb lettem. Később már inkább megkértem mást, vigyen ide vagy oda...

A jogosítványom csak egy papír volt a táskában, mert nem volt bátorságom használni. Mikor egyszer-egyszer rászántam magam és a párom felügyelete alatt vezettem, a végén olyan ideges lettem, hogy inkább megkértem, cseréljünk helyet. Ez az állapot jó pár évig tartott, közben a férjem folyamatosan kérdezgette, mikor fogok már végre vezetni. És én frappánsan válaszoltam is: -- Majd ha saját autóm lesz! – mivel ezt nem tartottam reálisnak a közeljövőre nézve. Ámbár ez a nap is eljött és nem is olyan sokára. A lányomat előbb-utóbb óvodába, iskolába kell szállítani, nem mehetünk mindenhova babakocsival. Hiszen azt kinövi, hosszú gyaloglást meg nem lehet egy két-hároméves gyerektől elvárni. Így nem volt más választásom, mint beleülni az autóba, összeszedni a bátorságomat -- és vezetni...

Bevallom, nagyon izgultam. Nem csak az első próbaút előtt, hanem a jó néhány következőnél is. De rájöttem, hogyha egyedül ülök az autóban, ha nincs aki figyeljen, aki észreveszi a hibákat, amelyeket vezetés illetve parkolás közben elkövetek, akkor sokkal jobban érzem magam, nincs bennem akkora feszültség. Ezért kijelentettem a párom előtt, hogy ha ő is az autóban ül, akkor bizony ő vezet. Egy idő után elmúlt az efféle szorongásom is, és ma már a férjemet is szívesen elfuvarozom bárhova. Sőt, azt vettem észre, hogy minél többet vezetek, annál jobban élvezem a „száguldást“. A következő lépésként azt fogom tenni, hogy legyőzöm a nagy forgalom miatt érzett pánikomat, és vezetni fogok a fővárosban is. Remélem a közeljövőben ez is sikerül majd.

Azért írtam erről a témáról, mert azt tapasztalom, hogy több nőtársam is hasonlóan áll az autóvezetés kérdéséhez. Ott lapul a jogosítvány a táskájukban, de pánikolnak, ha valaki felajánlja nekik, hogy üljenek a volán mögé. És tudom, hogy irigykedve nézik azokat, akik túltették már magukat a félelmükön, és most magabiztosan tapossák a pedálokat.

Ezeknek a nőknek üzenem, hogy tényleg megéri legyőzni a bizonytalanságunkat. Autót vezetni fantasztikus érzés: szabadságot ad, önbizalmat növel, és időt spórol. Az egészhez csak elhatározás kell, némi gyakorlat – és egy új világ nyílik meg előttünk!

Hozzászólások

@

Küldés