Jószomszédi iszonyok

Csepy Enikő  2010.11.9. 6:52

Kukucskáló szomszéd néni, mindent kibeszélő házaspár, csintalan kiskölykök...

...utánozós emberek, szerszámokat kölcsönkérős férfiak, csendháborító fiatalok, hisztis hárpiák, na meg a termést lopkodó lumpok. Ismrős élethelyzetek? Hiába, ezek a „kedves“ szomszédok.

A városiaknak könnyebb. Nem kell vesződniük a nehéz természetű szomszédokkal, akik ott áskálódnak, ahol csak tudnak. Csak egy megszokott „Jó napot!“ a lépcsőházban vagy a folyosón, és semmi további téma. Na de falun?! Ott más a helyzet. Lehetetlen elkerülni a szomszédokat, hisz mindenütt ott vannak: a kiskertben, a kerítésnél, a gyümölcsösben, az üzletben. Mindig mindenről tudni akarnak, sőt mindig mindent tudnak és látnak – még azt is, amit nem is hinnénk. Ha valami „pletykaszagú“ dolog történik, az első mondat: „Csak a szomszéd meg ne tudja!“ Mi van, ha megtudja? Na, akkor már nem csak pletykaszagú, hanem bűzlik is.

Persze senki sem tökéletes, rossz tulajdonsága mindenkinek van. De miért mindig a szomszédnak jut a legrosszabb? Az emberiség már hosszú ideje alkalmazkodik ahhoz a tényhez, hogy bizonyos emberek – a szomszédok – nem mindig a legalkalmasabbak a problémáink megbeszélésére, megoldására. A kíváncsi nénikéket ugyanis csak a problémáink érdeklik, válaszokat már nem adnak, a pletykás természetűeket nem alkalmazhatjuk pszichológusként, az állandóan rosszban sántikálók csak még jobban alánk fűtenek, a hisztisek csak magukra gondolnak, a férfiak csak hátsó szándékból jótékonykodnak, a züllött kamaszok meg ránk se bagóznak.

Egyszerű: ha pletykamentes, nyugodt életet akarunk, mondjuk meg a szomszédoknak, hogy törődjenek a maguk dolgával. Bár ez az, amit nem tudnak. De nem lenne az élet unalmas nélkülük? Hiszen talán azért lettek megteremtve, hogy bennünket szórakoztassanak. Ám ha már túl sok belőlük, mutassuk meg nekik, hogy nem csak ők, de mi „csak” szomszédok vagyunk. Melyik kategóriába is tartozunk...?

Hozzászólások

@

Küldés