Karácsonyi képeslap


Nagy Csivre Katalin  2012.12.22. 5:30

Karácsonyi üdvözlőlappal a kezében csenget a postás...

Örülök, mert egyre ritkábban kapunk képeslapot – az internetes világ „hozadékaként". Egy kedves ismerős jókívánsága mosolyra fakaszt.

Elidőzik a tekintetem a gyönyörű karácsonyi tájat ábrázoló képen: hóval borított, nyugalmat árasztó, fehér színben pompázó természet. A csillogó fenyőt gyerekek fogják körül, nyugalom, béke, harmónia és derű, amit a kép sugall. Röpke pillanatokra elmerülök benne: varázslat, megfoghatatlan idill. A belső csendet, nyugalmat a mellettem lévő mobiltelefon egy másodperc alatt millió darabra töri. Oda a nyugalom! Majdnem. Egy apró maradékot magammal viszek, valami nagyon régi, otthon-emlék-félét, ami ezzel a képpel dereng fel bennem homályosan. A régi gyermekkor karácsonyai, amikor még gondtalan, kedélyes volt az ünnep, amikor még nem volt más „dolgom", csak gyereknek lenni.

A gyerekkort magunk mögött hagyva egyre hangosabban hallani a város monoton zajait, az egymást mellőző, siető, arc nélküli, jellemtelen tömeget, ami arra figyelmeztet: valami vészesen hiányzik, valami elveszett. Ez talán fel sem merül bennem egyébként, csak ilyenkor, karácsony küszöbén.
Advent a várakozás ideje, valami mélységes sóvárgása a léleknek hazatalálni, valahová, valakihez.
December. Ropog a hó a lábam alatt, a fagyos hideg, szél csontig hatol. Hamar leszáll az est, a kisváros vidám, hangulatos, fényes díszbe öltözik. Még a szürke hétköznapok estjébe is ünnepi hangulatot gyújt a sok világító gyöngyfüzér, gyertyaláng. Bocsánat: gyújtana – ha lenne mit! Ünnepi hangulat?! Ünnepvárás?! Hogy is állunk ma ezzel? Nem szeretnék az általánosítás hibájába esni, inkább csak egy más, nem szokványos, nem „eu-konform”, reális tükörképet mutatni az átlag, mai, civilizáltnak mondott, intelligens kisvárosi emberről. Aki EU-polgár. Globalizált. És ünnepet vár. Hogyan is? A kérdést nem lehet megkerülni!

Az év végéhez érkezve egyre fokozódik a tempó, a teendők, restanciák, kötelezettségeink elvégzése óhatatlanul aktuálissá válik, körmünkre ég a munka, teendőink sokasága. Mindinkább sürgősebbé válnak feladataink, mert közeledik a karácsony, a szeretet szent ünnepe. Hogy is nézne ki, ha ezzel, azzal, amazzal elkésnénk, ha nem a szokásos elvárásoknak megfelelően telnének ünnepváró napjaink? Még a szájára venne a szomszéd, a patikusnő, az anyós... Nincs tévé-, rádióműsor, sem semmilyen média, távközlés, melyből ne a szeretet és a tolerancia szavak folynának! Mindennek köszönhetően a legszebb, legnagyszerűbb szavaink válnak fedezetlen csekké, elkopott, semmit nem jelentő szavakká.

A munkahelyek egyre inkább hasonlítanak a neurotikusok őrültekházához. A szupermarketekben sosem látott méreteket ölt a konzumidiotizmus a maga telepakolt bevásárlókocsijaival. Hömpölygő embertömeg – a fogyasztói társadalom világtalan áldozatai. A „vásárolj" vezényszóra pakol, tolakodik, bolyong, s számol: kinek, mit, mennyiért. Valójában magát ünnepli majd a szeretet szent napján: ez vettem, ennyiért. Ünnepi magasztnak nyoma sincs. Az áhítatot nem itt kell keresni. Még jó, hogy halk karácsonyi zene szól. Angyalok énekelnek a mikrofonba: halleluja! Mindeközben unott képpel, fáradtan, a sok méteres kasszasor végén véletlenül gyomorszájon bök egy embertársam. Mert pakol, és siet fizetni. Tolakszik. Egy másikuk a lábamra lép. Oda se neki! Hiszen mindez a karácsonyi ünnepvárás jegyében történik. Ma még lehet, de holnap, a szeretet ünnepén? Ugyan már! Üdvözült mosollyal ölelem a keblemre a világot, és ő viszont engem.(?)

A karácsonyi tolongás ma már nem fogalom, hanem bizonyított, cáfolhatatlan tény. Egyedül a négy fal között elkerülhető. De vajon miért s mi végett siet, tolakszik, kapkod az emberek tömege ilyenkor? Süket füléhez nem érkezik el az ünnepi üzenet, a tömegben, rohanva, a zajban, mert az csak a csendben hallható, a nyugalom pillanata hozza el. A díszes asztaltól pedig gyakran távol marad az ünnep, mert az ember szeme megvakul a sok csillogástól. Mert addigra fáradt és kimerült. Áhítat, alázat és belső megnyugvás híján az ember hiába várja, csillogó házába a nyugalmas meleg otthon békés érzetét, s az ünnep különleges, szent hangulata nem csatlakozik az asztaltársasághoz. Valahol nagyon, de nagyon távol marad.

Vajon hol?

Sajnos, úgy tűnik legtöbbünk mára elfelejtette, mi az ünnep. Márai Sándor még tudta, mikor így írt:
„...Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás...”

Jó lenne, ha a karácsony, az üzenete, a szent misztérium és a békessége odaférne hozzánk, mellénk! Ha alkalmat, helyet szorítanánk neki méltó alázattal, csendes nyugalommal. Ha nem kijelölt dátum lenne, ceremoniális hajsza, munkavégzés, hanem egy ihletett lelkiállapot. Közelebb érezhetnénk a távollévőt, az eltávozottat, és együtt, egységben néhány csendes órát tölthetnénk szerető környezetünkkel. Talán több figyelmet, türelmet szentelve a pillanatnak.

Talán.

Úgy döntök, kabátzsebembe csúsztatva magammal viszem a képeslapot. Megmutatom valakinek, aki kedves a szívemnek. Neked is, drága olvasó barátom. Vidd magaddal, ami belőle neked tetsző...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.11.18.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.   


Különös jövő

Nagy Csivre Katalin

A világ számomra kezd teljesen felismerhetetlenné válni, illetve lehet, hogy eddig vak voltam. Vadonatúj mintákra épülő új korszak kezdődik.

2021.11.2.   


Esküszegés

Nagy Csivre Katalin

Krisztus előtt kb. 400-ban hangzott el Hippokratész kijelentése: „A beteg java a legfőbb törvény! (Salus aegroti, suprema lex esto!)

2021.10.28.   


Látszatvilág

Póda Erzsébet

Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

2021.8.22.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2021.8.6.  1   


Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1   


A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.  1    5