Karácsonyi képeslap


Nagy Csivre Katalin  2012.12.22. 5:30

Karácsonyi üdvözlőlappal a kezében csenget a postás...

Örülök, mert egyre ritkábban kapunk képeslapot – az internetes világ „hozadékaként". Egy kedves ismerős jókívánsága mosolyra fakaszt.

Elidőzik a tekintetem a gyönyörű karácsonyi tájat ábrázoló képen: hóval borított, nyugalmat árasztó, fehér színben pompázó természet. A csillogó fenyőt gyerekek fogják körül, nyugalom, béke, harmónia és derű, amit a kép sugall. Röpke pillanatokra elmerülök benne: varázslat, megfoghatatlan idill. A belső csendet, nyugalmat a mellettem lévő mobiltelefon egy másodperc alatt millió darabra töri. Oda a nyugalom! Majdnem. Egy apró maradékot magammal viszek, valami nagyon régi, otthon-emlék-félét, ami ezzel a képpel dereng fel bennem homályosan. A régi gyermekkor karácsonyai, amikor még gondtalan, kedélyes volt az ünnep, amikor még nem volt más „dolgom", csak gyereknek lenni.

A gyerekkort magunk mögött hagyva egyre hangosabban hallani a város monoton zajait, az egymást mellőző, siető, arc nélküli, jellemtelen tömeget, ami arra figyelmeztet: valami vészesen hiányzik, valami elveszett. Ez talán fel sem merül bennem egyébként, csak ilyenkor, karácsony küszöbén.
Advent a várakozás ideje, valami mélységes sóvárgása a léleknek hazatalálni, valahová, valakihez.
December. Ropog a hó a lábam alatt, a fagyos hideg, szél csontig hatol. Hamar leszáll az est, a kisváros vidám, hangulatos, fényes díszbe öltözik. Még a szürke hétköznapok estjébe is ünnepi hangulatot gyújt a sok világító gyöngyfüzér, gyertyaláng. Bocsánat: gyújtana – ha lenne mit! Ünnepi hangulat?! Ünnepvárás?! Hogy is állunk ma ezzel? Nem szeretnék az általánosítás hibájába esni, inkább csak egy más, nem szokványos, nem „eu-konform”, reális tükörképet mutatni az átlag, mai, civilizáltnak mondott, intelligens kisvárosi emberről. Aki EU-polgár. Globalizált. És ünnepet vár. Hogyan is? A kérdést nem lehet megkerülni!

Az év végéhez érkezve egyre fokozódik a tempó, a teendők, restanciák, kötelezettségeink elvégzése óhatatlanul aktuálissá válik, körmünkre ég a munka, teendőink sokasága. Mindinkább sürgősebbé válnak feladataink, mert közeledik a karácsony, a szeretet szent ünnepe. Hogy is nézne ki, ha ezzel, azzal, amazzal elkésnénk, ha nem a szokásos elvárásoknak megfelelően telnének ünnepváró napjaink? Még a szájára venne a szomszéd, a patikusnő, az anyós... Nincs tévé-, rádióműsor, sem semmilyen média, távközlés, melyből ne a szeretet és a tolerancia szavak folynának! Mindennek köszönhetően a legszebb, legnagyszerűbb szavaink válnak fedezetlen csekké, elkopott, semmit nem jelentő szavakká.

A munkahelyek egyre inkább hasonlítanak a neurotikusok őrültekházához. A szupermarketekben sosem látott méreteket ölt a konzumidiotizmus a maga telepakolt bevásárlókocsijaival. Hömpölygő embertömeg – a fogyasztói társadalom világtalan áldozatai. A „vásárolj" vezényszóra pakol, tolakodik, bolyong, s számol: kinek, mit, mennyiért. Valójában magát ünnepli majd a szeretet szent napján: ez vettem, ennyiért. Ünnepi magasztnak nyoma sincs. Az áhítatot nem itt kell keresni. Még jó, hogy halk karácsonyi zene szól. Angyalok énekelnek a mikrofonba: halleluja! Mindeközben unott képpel, fáradtan, a sok méteres kasszasor végén véletlenül gyomorszájon bök egy embertársam. Mert pakol, és siet fizetni. Tolakszik. Egy másikuk a lábamra lép. Oda se neki! Hiszen mindez a karácsonyi ünnepvárás jegyében történik. Ma még lehet, de holnap, a szeretet ünnepén? Ugyan már! Üdvözült mosollyal ölelem a keblemre a világot, és ő viszont engem.(?)

A karácsonyi tolongás ma már nem fogalom, hanem bizonyított, cáfolhatatlan tény. Egyedül a négy fal között elkerülhető. De vajon miért s mi végett siet, tolakszik, kapkod az emberek tömege ilyenkor? Süket füléhez nem érkezik el az ünnepi üzenet, a tömegben, rohanva, a zajban, mert az csak a csendben hallható, a nyugalom pillanata hozza el. A díszes asztaltól pedig gyakran távol marad az ünnep, mert az ember szeme megvakul a sok csillogástól. Mert addigra fáradt és kimerült. Áhítat, alázat és belső megnyugvás híján az ember hiába várja, csillogó házába a nyugalmas meleg otthon békés érzetét, s az ünnep különleges, szent hangulata nem csatlakozik az asztaltársasághoz. Valahol nagyon, de nagyon távol marad.

Vajon hol?

Sajnos, úgy tűnik legtöbbünk mára elfelejtette, mi az ünnep. Márai Sándor még tudta, mikor így írt:
„...Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás...”

Jó lenne, ha a karácsony, az üzenete, a szent misztérium és a békessége odaférne hozzánk, mellénk! Ha alkalmat, helyet szorítanánk neki méltó alázattal, csendes nyugalommal. Ha nem kijelölt dátum lenne, ceremoniális hajsza, munkavégzés, hanem egy ihletett lelkiállapot. Közelebb érezhetnénk a távollévőt, az eltávozottat, és együtt, egységben néhány csendes órát tölthetnénk szerető környezetünkkel. Talán több figyelmet, türelmet szentelve a pillanatnak.

Talán.

Úgy döntök, kabátzsebembe csúsztatva magammal viszem a képeslapot. Megmutatom valakinek, aki kedves a szívemnek. Neked is, drága olvasó barátom. Vidd magaddal, ami belőle neked tetsző...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6