Kéretlen adomány

Jády Mónika  2008.9.4. 13:21

Nemrégiben, amikor a fővárosban akadt dolgom, betértem az egyik áruházban lévő pizzázóba.

Egyetemi éveimből ismerem ezt a gyorsétterem jellegű helyet. Diákkoromban nagyon ízlett a pizzájuk, és viszonylag kellemesnek találtam a környezetet. Akkor még csaknem új volt a berendezés. Mára alaposan megkopott a padló és a székek műbőr huzata, az asztal- és széklábakon is meglátszik az idő nyoma. A mosdóba ma már csak akkor lehet bejutni, ha bedobunk egy érmét. Az egyik oszlopra egy papírlapot ragasztottak. A felirat arra figyelmeztet, hogy a helyiségben tilos máshol vásárolt élelmiszert fogyasztani. Régebben, amint távoztak egy asztaltól, rögtön megjelent a takarításra kijelölt alkalmazott, és nedves ruhával áttörölte az asztalt. Úgy látom, hogy most már nem ügyelnek annyira a tisztaságra. A kínálat viszont ugyanaz, mint évekkel ezelőtt.

Annak idején elsősorban tizen- és huszonéveseket, kisgyermekes családokat lehetett itt látni. Az asztaloknál most idősek is üldögélnek szép számmal. Pizzát eszegetnek, kávéznak, papírpohárból üdítőitalt kortyolgatnak. Vagy nem esznek-isznak semmit, csak üldögélnek és nézelődnek a bevásárlótáskájukat szorongatva.

Az egyik sarokban egy hetven év körüli nő foglal helyet, virágmintás kartonblúzban. A következő asztalhoz ülök le, vele szemben. Beleharapok az egyik pizzaszeletbe. A néni kiflit vesz elő a táskájából, és egy kis üveget. Házi készítésű pástétom lehet benne. Amikor rápillantok, megszólal: – Cukorbeteg vagyok, muszáj ennem.
Miközben falatozik, végig engem figyel.
– Milyen az a pizza? – érdeklődik, amikor már majdnem elfogyasztottam az első szeletet.
Mikor felnézek, még alig hallhatóan hozzáteszi, hogy ő még soha nem evett olyat.
– Jó – válaszolom, és magamban azon morfondírozom, vajon szívesen fogadná-e, ha felajánlanám neki a másik szeletet, vagy kínos lenne számára. Végül úgy döntök, hogy neki adom.
– Kóstolja meg – nyújtom felé a kis tálcát a megmaradt szelettel. Mire sarkon fordulhatnék, megjelenik mellettem egy robosztus fiatal férfi, és papírpénzt tesz le az idős asszony elé.
– Talán jól jön – mondja. A meglepett néni zavartan egy köszönömöt suttog, és elsírja magát. A válla csak úgy rázkódik a zokogástól.

Különféle gondolatok és érzések kavarognak bennem. Az adományozóval egyszerre indulunk a kijárat felé. Rápillantok. Egy könnycseppet látok a szeme sarkában.

Hozzászólások

@

Küldés