Kéretlen adomány
Nemrégiben, amikor a fővárosban akadt dolgom, betértem az egyik áruházban lévő pizzázóba.
Egyetemi éveimből ismerem ezt a gyorsétterem jellegű helyet. Diákkoromban nagyon ízlett a pizzájuk, és viszonylag kellemesnek találtam a környezetet. Akkor még csaknem új volt a berendezés. Mára alaposan megkopott a padló és a székek műbőr huzata, az asztal- és széklábakon is meglátszik az idő nyoma. A mosdóba ma már csak akkor lehet bejutni, ha bedobunk egy érmét. Az egyik oszlopra egy papírlapot ragasztottak. A felirat arra figyelmeztet, hogy a helyiségben tilos máshol vásárolt élelmiszert fogyasztani. Régebben, amint távoztak egy asztaltól, rögtön megjelent a takarításra kijelölt alkalmazott, és nedves ruhával áttörölte az asztalt. Úgy látom, hogy most már nem ügyelnek annyira a tisztaságra. A kínálat viszont ugyanaz, mint évekkel ezelőtt.
Annak idején elsősorban tizen- és huszonéveseket, kisgyermekes családokat lehetett itt látni. Az asztaloknál most idősek is üldögélnek szép számmal. Pizzát eszegetnek, kávéznak, papírpohárból üdítőitalt kortyolgatnak. Vagy nem esznek-isznak semmit, csak üldögélnek és nézelődnek a bevásárlótáskájukat szorongatva.
Az egyik sarokban egy hetven év körüli nő foglal helyet, virágmintás kartonblúzban. A következő asztalhoz ülök le, vele szemben. Beleharapok az egyik pizzaszeletbe. A néni kiflit vesz elő a táskájából, és egy kis üveget. Házi készítésű pástétom lehet benne. Amikor rápillantok, megszólal: – Cukorbeteg vagyok, muszáj ennem.
Miközben falatozik, végig engem figyel.
– Milyen az a pizza? – érdeklődik, amikor már majdnem elfogyasztottam az első szeletet.
Mikor felnézek, még alig hallhatóan hozzáteszi, hogy ő még soha nem evett olyat.
– Jó – válaszolom, és magamban azon morfondírozom, vajon szívesen fogadná-e, ha felajánlanám neki a másik szeletet, vagy kínos lenne számára. Végül úgy döntök, hogy neki adom.
– Kóstolja meg – nyújtom felé a kis tálcát a megmaradt szelettel. Mire sarkon fordulhatnék, megjelenik mellettem egy robosztus fiatal férfi, és papírpénzt tesz le az idős asszony elé.
– Talán jól jön – mondja. A meglepett néni zavartan egy köszönömöt suttog, és elsírja magát. A válla csak úgy rázkódik a zokogástól.
Különféle gondolatok és érzések kavarognak bennem. Az adományozóval egyszerre indulunk a kijárat felé. Rápillantok. Egy könnycseppet látok a szeme sarkában.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Monitor
Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.
2020.10.15.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2020.10.5. 2
Átverés vagy valóság?
Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...
2020.9.9.
Fogalomvadászat
Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?
2020.7.30.
Szétválasztott családok
Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!
2020.5.31.
Levél az Édesanyának
Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.
2020.5.2. 2 3
A változás kora
Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.
2020.4.15.
Minden rosszban van valami jó
Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.
2020.3.21.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2020.3.7.
Kiskorúság
A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.
2020.2.3.