Kéretlen adomány
Nemrégiben, amikor a fővárosban akadt dolgom, betértem az egyik áruházban lévő pizzázóba.
Egyetemi éveimből ismerem ezt a gyorsétterem jellegű helyet. Diákkoromban nagyon ízlett a pizzájuk, és viszonylag kellemesnek találtam a környezetet. Akkor még csaknem új volt a berendezés. Mára alaposan megkopott a padló és a székek műbőr huzata, az asztal- és széklábakon is meglátszik az idő nyoma. A mosdóba ma már csak akkor lehet bejutni, ha bedobunk egy érmét. Az egyik oszlopra egy papírlapot ragasztottak. A felirat arra figyelmeztet, hogy a helyiségben tilos máshol vásárolt élelmiszert fogyasztani. Régebben, amint távoztak egy asztaltól, rögtön megjelent a takarításra kijelölt alkalmazott, és nedves ruhával áttörölte az asztalt. Úgy látom, hogy most már nem ügyelnek annyira a tisztaságra. A kínálat viszont ugyanaz, mint évekkel ezelőtt.
Annak idején elsősorban tizen- és huszonéveseket, kisgyermekes családokat lehetett itt látni. Az asztaloknál most idősek is üldögélnek szép számmal. Pizzát eszegetnek, kávéznak, papírpohárból üdítőitalt kortyolgatnak. Vagy nem esznek-isznak semmit, csak üldögélnek és nézelődnek a bevásárlótáskájukat szorongatva.
Az egyik sarokban egy hetven év körüli nő foglal helyet, virágmintás kartonblúzban. A következő asztalhoz ülök le, vele szemben. Beleharapok az egyik pizzaszeletbe. A néni kiflit vesz elő a táskájából, és egy kis üveget. Házi készítésű pástétom lehet benne. Amikor rápillantok, megszólal: – Cukorbeteg vagyok, muszáj ennem.
Miközben falatozik, végig engem figyel.
– Milyen az a pizza? – érdeklődik, amikor már majdnem elfogyasztottam az első szeletet.
Mikor felnézek, még alig hallhatóan hozzáteszi, hogy ő még soha nem evett olyat.
– Jó – válaszolom, és magamban azon morfondírozom, vajon szívesen fogadná-e, ha felajánlanám neki a másik szeletet, vagy kínos lenne számára. Végül úgy döntök, hogy neki adom.
– Kóstolja meg – nyújtom felé a kis tálcát a megmaradt szelettel. Mire sarkon fordulhatnék, megjelenik mellettem egy robosztus fiatal férfi, és papírpénzt tesz le az idős asszony elé.
– Talán jól jön – mondja. A meglepett néni zavartan egy köszönömöt suttog, és elsírja magát. A válla csak úgy rázkódik a zokogástól.
Különféle gondolatok és érzések kavarognak bennem. Az adományozóval egyszerre indulunk a kijárat felé. Rápillantok. Egy könnycseppet látok a szeme sarkában.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2022.11.19.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2022.9.15.
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.
Egy kép, ezer szó
Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.
2022.6.6.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2022.5.16.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2022.4.18. 2