Kirándultunk…

Póda Erzsébet 2004.9.16. 12:10

Hurrá! – ujjongott anyuka, amikor egy júliusi napon apuka azzal tért haza a munkából, hogy a család mégiscsak elmehet kirándulni.

Egy víkendházba, festői környezetben – dombok, friss levegő, a közelben strand, horgásztó, nem messzi falu. Az egész kirándulás tíz napig tart majd, kedvezményes áron, ráadásul két ismerős család is jöhet, van hely elég.

Augusztusban aztán összecsomagolt a három család, és három telipakolt autóval nyaralni indultak. Többórás utazás után, kissé elcsigázottan a dombok közti kanyaroktól végre megtalálták a víkendházat. A házikó festői környezetben állt a hatalmas diófák árnyékába burkolózva. Az autók leparkoltak, utasaik végre kinyújtózhattak. Szerencsére a kulcs is a zárba illett, úgyhogy megkezdődhetett az átpakolás.

A három egymásba nyíló szoba egyikében azonban eggyel kevesebb ágy volt. A szekrények is hiányoztak, ágynemű sehol, a konyhában nem folyt a vízcsapból semmi, a százhúsz éves hűtőről kiderült, hogy csak a szobahőmérsékletet tartja, a gázfőzőről hiányzott a gázpalack, a konyhakredencben összesen két darab koszos edény árválkodott, a fürdőszobában csak a zuhanyzó működött, melegvizes bojlernek pedig nyomát se találták…

Ám ezek az apróságok nem szeghették kirándulóink nyaralási kedvét. Még szerencse, hogy hoztak hálózsákot, a ruhák bőröndben is hagyhatók, mosogatásra a bedugaszolt mosdó is megfelel, majd langyos üdítőt isznak, és löttyedt pástétomos kenyeret esznek, főzni a fafűtéses kályhán vagy tábortűznél is lehet, és legfeljebb hozzászoknak a hideg zuhanyhoz. Az ilyen apróságokra igazán nincs szükség egy ilyen meseszép kirándulóhelyen. Meg aztán előre tudták, hogy a víkendház nem luxusszálló. Aznap este, bár nagyon elfáradtak, sokáig nem jött álom a szemükre – persze első nap egy idegen helyen…

Másnap hajnalban aztán az anyukák bevásárlószatyorral a kezükben a közeli faluba indultak reggelire friss kenyeret, tejet venni. Az utat másfél óra alatt meg is járták, s épp akkorra értek vissza, mire a családtagjaik nyitogatni kezdték szemüket. Az anyukák pillanatok alatt megterítettek, megkenték a vajas kenyereket, kakaót, teát, kávét varázsoltak a faragott tölgyfa asztalra.

Reggeli után strandolni indultak a családok. Persze anyukák nélkül, mivel nekik el kellett takarítaniuk a reggeli maradványait és el kellett készíteniük az ebédet. A három anyuka tehát nekifogott a faaprításnak (még szerencse, hogy a ház melletti kamrában találtak egy kisfejszét). Tüzet gyújtottak a kályhában, hagymát, krumplit, zöldséget pucoltak, közben nevetgéltek, beszélgettek, főzőcskéztek. Délután aztán fáradtan és farkaséhesen megérkezetek a többiek. Az asztal már szépen megterítve várta őket a friss levegőn, a diófák árnyékában. Miután valamennyien jóllaktak, ledőltek egy kicsit a házikóban, míg az anyukák eltakarították a maradékokat és elmosogattak.

A következő nap reggelén megint csak az anyukák ébredtek korábban, hogy a többieknek hagymás-paprikás rántottát készítsenek. A reggeli után az apukák pecázni mentek a horgásztóhoz. Oda pedig nem lehet gyerekeket vinni, mivel a zajongás elriasztja a halakat. Az anyukák tehát megint fát aprítottak, tüzet gyújtottak, ebédet főztek, és gyerekekre vigyáztak. Az apukák nem érkeztek meg ebédre, de hát a horgászás ezzel jár. Az ember fia sose tudhatja előre, mikor lesz kapás. Az ebédből vacsora lett, de ez nem különösebben zavarta az apukákat, akik ugyan halat nem hoztak, ám furcsán csillogott a szemük. Talán a dombvidéki napsütéstől…

És ez így ment napról napra. Az anyukák hajnalban ébredtek, hogy az egészségügyi sétával egybekötött reggelivásárlást időre letudják. Rendrakás után fát aprítottak, főztek, néha mostak is, mosogattak, törülgettek, szellőztettek, megint rendet raktak, a hátizsákokba elemózsiát, italt, sebtapaszt, papírzsepit, kullancsűző szert csomagoltak. A faragott tölgyfaasztalon minden nap időre ott gőzölgött a szépen tálalt főtt étel.

Az apukák meg a gyerekek strandoltak, erdőt jártak, felfedező körutakat szerveztek, málnát, áfonyát, gombát szedtek, horgásztak, meg sört (a gyerekek az anyukák által megtiltott kólát) ittak a közeli falu kocsmájának lépcsőjén üldögélve, vagy csak úgy lustálkodtak a víkendház heverőin. És közben egyiküknek sem jutott eszébe, hogy egyetlenegyszer is strandolni, erdőt járni, horgászni vagy vendéglőbe hívják az anyukákat. De az anyukák sem kérték meg az apukákat, aprítsanak már egy kis fát, segítsenek krumplit pucolni, mosogatni, összerakodni, vagy hogy indítványozzák: ma mi, anyukák is elmegyünk úszni, napozni, túrázni egyet.

Hanem a tizedik napon aztán visszapakolták cuccaikat a családok az autóba. A dombok közti kacskaringós utakon hazafelé indultak. Az apukák kipihenten fütyörésztek a volánnál, és a gyerekek teli energiával dulakodtak a hátsó üléseken. Az anyukák pedig sóhajtozva pihegtek az anyósülésen. Annak örültek a legjobban, hogy most már nem kell reggelente a messzi boltig kutyagolniuk, naponta fát aprítaniuk, két edényben ötfélét főzniük, otthon újra csorog a csapból a hideg-meleg víz.

Anyuka most magában ujjongott, hogy – hurrá: otthon végre megint lehet meleg vízben zuhanyozni!