Kismamák

Póda Erzsébet  2008.5.18. 5:49

A nők, akik már hordtak gyermeket a szívük alatt tudják, hogy anyának lenni nem egyszerű, és néha nem is hálás feladat -- de csodálatos érzés!

Az anyák babusgatják gyermekeiket, nevelgetik, később – kisebb-nagyobb eredménnyel -- terelni próbálják őket az élet útjain. A kismamaság a sok gyönyörű élmény mellett azért megviseli az ember lányát. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy a csecsemőt megetetjük, tisztába tesszük és elaltatjuk. A baba sírni is szokott, éjjel is felébred, és nem mindig tudjuk kitalálni, vajon mi baja lehet. Az éjszakázások, az állandó készenlét, meg a főleg négy fal közé zárt élet sokszor teljesen kimeríti és elkeseríti az újdonsült anyukát.

Tehát anyának, szülőnek lenni nem könnyű. Viszont mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk furcsa szokásoknak hódoló kismamákkal, akik olyan nevelési módszereket alkalmaznak, amelyekre nem igazán jellemző az ésszerűség, sem a természetesség.

Kati például tonnaszámra vásárolja a baktériumölő szereket: mosogatószert, szappant, mosóport, meg minden ilyen új terméket, amelyekről a reklámokból értesül. Kétéves kisfiának nem lehet könnyű dolga: sétálásból hazajövet a buzgó anyuka rögtön lemossa a gyerek cipőjét, a ruháját azonnal a szennyeskosárba dobja, a fiúcskát pedig a zuhanyrózsa alá állítja és megmossa a baktériumölő szappannal. Esténként az összes műanyag játékot a fürdőkádba rakja, beáztatja egy kis baktériumölő oldattal, majd mindegyiket lemossa, letöröli. Reggelre a lakás olyan steril, akár egy kórházi műtőszoba. Katinak próbálta már magyarázni a férje, barátnője, anyja, nővére, szomszédasszonya, hogy túlzásba viszi a láthatatlan kórokozók irtását – ő azonban hajthatatlan. Számára a kisfia a legfontosabb, és meg akarja őt menteni a vírusoktól, bacilusoktól, betegségektől – mindentől.


Gabi teljesen száműzte kislánya étlapjáról a cukrot. Azt mondja, a cukor hizlal, és ő nem akarja, hogy a gyereke kövér legyen. A kislány tehát cukor nélkül kapta és kapja a teát, a tejet, a darakását. Kakaót pedig amúgy sem fogyaszthat, mert nem javasolja a bőrorvos. És nem ehet narancsot sem, banánt meg pláne. Gabi elsősorban a light termékeket vásárolja, mivel szerinte kizárólag az egészséges. Kislánya egy átlátszó bőrű, étvágytalan vézna hároméves. Anyukája azonban nem fájlalja emiatt a fejét. Legalább nem lesz a lányának gondja a túlsúllyal -- állítja. Ő már csak tudja – testsúlya majdnem eléri a száz kilót.

Andi az E-betűkkel nincs jóban. Megszállottan ellenőrzi, hogy az egyes élelmiszerek milyen összetételűek. Van egy hosszú listája arról, melyek az ártalmatlan E-k, és melyek a mérgező E-k. Egyszer azt hallotta az egyik orvos ismerősétől, hogy a mai ember a tudta nélkül annyi tartósítószert fogyaszt, hogy teste a halál beállta után még két hétig nem indul oszlásnak. Andit megrendítette ez az információ, s főleg azóta figyel oda annyira, amióta kislánya a szopás után átállt a szilárd táplálékra. Andi nem vesz túrókrémet, se joghurt, se tartós tejet. A konzervre rá se néz, de így van a sajtokkal és a felvágottakkal is. Leginkább a bioboltban vásárol, de ott is ellenőrzi az árukon szereplő címkéket. Ha ártalmas E-re lel, a csomagot azonnal visszateszi a polcra. Tejet egy ismerősénél vásárol, aki megesküdött rá, hogy az ő tehene csakis méregtelen takarmányt kap. Zöldségből főleg azt eszi kis családja, amit a szülei kertjében termesztenek – természetesen mindenfajta permetanyag használata nélkül. Andi imádja a kislányát, éppen ezért meg akarja óvni a civilizáció meg a globalizáció mérgeitől.

Ági kisbabája nem cumizhat, mert görbe lesz a foga. Évi pedig abbahagyta a szoptatást, tápszerrel traktálja kisfiát, mert az anyósa leszólta a tejét: „– Ilyen híg tejtől persze hogy ordít a gyerek.” (Hát hiába tudjuk, hogy az anyatej minősége nincs összefüggésben a színével?) Zita még ennél is „előbbre jár” A dédi tanácsára paprikás csirkével eteti kisfiát három hónapos kora óta. Tízhónapos csecsemője igazi vasgyúró. Ildikó óvodáskorú gyerekei nem ehetnek húst, mert az anyukájuk ezotériarajongó, vegetáriánus és időnként fénytáplálkozásra jár…

Ezek az anyukák szeretik kisgyermeküket, aggódnak értük, a legjobbakat akarják nekik. De vajon hogyan teljesedhetnek ki az anyaság érzésében, ha a sok kapott információ közt elveszik a lényeg? Az, hogy a gyereknek az kell, amire szüksége van – néha spenótra, máskor meg csokoládéra, teára vagy babusgatásra, a legtöbbször pedig szeretetre és odafigyelésre. Meg kellene tanulni a babára összpontosítani, és nem a zajos, féligazságokat terjesztő külvilág szerint nevelni!

Popper Péter írja az egyik könyvében, hogy „szakemberek rikoltoznak” arról, hogyan kell gyereket nevelni. „Az önbizalmukban megrendített anyák pedig elkezdtek bizonytalanok lenni, nem bíznak ösztöneikben, spontán reakcióikban. Könyvekből, tudós emberektől akarják megtanulni az anyaságot.”

Az anyaság érzése pedig ott van minden gyermek után őszintén (és nem különböző okok miatt) vágyódó nőben. Minden anya tudja, hogy mikor éhes a babája, mikor álmos, mikor jön a foga, mikor vágyik ringatásra. Csak újra meg kell tanulnunk a szívünkre hallgatni, és szeretettel, odafigyeléssel nevelni gyermekeinket kicsi koruktól kezdve -- nem pedig százféle, sokszor megalapozatlan, hibás és többet ártó, mint használó tanácsok szerint.

Hozzászólások

@

Küldés