Látszólagos védelem

Száz Ildikó  2013.4.29. 4:24

Nagyon sokáig azt hittem, hogy a szociális dolgozók védik a rászorulók, bántalmazottak, sorsukra hagyottak érdekeit.

Úgy gondoltam, hogy az állatvédők pedig azért választották fáradságos hivatásukat, mert érdekükben áll, hogy minden négylábú méltó körülmények között élhessen. Nem szégyen beismerni, hogy tévedtem.

Az irathalmok között esetlenül téblábol egy-egy emberi sors. Számokká silányul a létminimumból tengődők, sérült gyereküket juttatásnak nevezett alamizsnából nevelők száma. Alkalmi ruhaadományokkal, ételcsomagokkal nem lehet megoldani ezeknek az embereknek a gondjait, és kicsit kampány-ízük van az ilyen alkalmi megmozdulásoknak. Hosszas odafigyeléssel és meghallgatással, együtt gondolkodással többre jutnánk, erre azonban a legkevésbé jut idő egy hivatali ügyfélfogadó napon.

Volt úgy, hogy nem tudtam eldönteni, miért keresi fel az újságírót a panaszával egyik másik rászoruló család. Tehetetlenségében? Elkeseredettségében? Valóban publicitást kíván sanyarú sorsának? Vagy a születendő újságcikk csak szükséges velejárója, mellékterméke annak, hogy végre komolyan vegyék és foglalkozzanak vele… Mert nincs, aki elkísérje az illetékes hivatalba, hogy ott emberibb hangnemben beszéljenek vele.
Néha túl magas a pult, túl vastag az üveglap az ügyfél és a hivatalnok között. Talán éppolyan magas és vastag, mint az egyik út menti állatmenhely kerítése.
Nem lehet belátni a négylábúkra, és az örökbefogadást latolgatók számára úgy határozták meg a nyitva tartást, hogy szinte bevehetetlen a létesítmény! Vasárnap zárják, amikor a legtöbben kerekednének fel, finomságokkal megpakolva a kutyamenhelyre. Régebben rendszeres vendége voltam a gyeptelepnek, mosdattuk, fésültük az állatokat, a csinos kis jószágok hamarabb találtak gazdára, s nem féltek a simogató kéztől. Rendszerint a környéken találtak befogadó családra, ahonnan a menhely dolgozói visszajelzést kaptak az állatról.

Mostanában egyre gyakrabban kerülnek innen ebek külföldre, ahol sokkal keményebb harcot folytatnak az állatok értelmetlen szaporítása ellen, és alig akad kóbor kutya. Ha nem lenne olyan magas a fal, ha jutna idejük és energiájuk az állatvédőknek arra, hogy megfelelő kapcsolatot építsenek ki a leendő befogadókkal, nem kellene az állatokat külföldre vinni. Tudatos állattartásra nevelni a gyerekeket csak úgy lehet, ha rendszeresen kijárnak a menhelyre, ha gondozzák, sétáltatják kedvenceiket. Ha a lakótelepen élő család nem értett egyet az állatbefogadással, a gyerek beletörődött, és a délutánjait, a hétvégéit a kedvenceivel tölthette a gyeptelepen.

Látszólag védjük a kétlábút, látszólag oltalmazzuk a négylábút. A valóság mégis torz tükröt tart az ember és az állatvédők elé. Idővel kiábrándulttá teszi azokat, akik jó szándékkal, jó akarattal segítenének.

Hozzászólások

@

Küldés