Levél az Édesanyának


Póda Erzsébet  2020.5.2. 0:37

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

Soha-soha nem akartam senkinek úgy megfelelni, mint Neked, drága, édes, jó Anyám, és soha-soha senki nem jelentette nekem azt, amit Te. Amikor kicsi voltam, imádtam a hangodon szóló meséket, szólhattak akár ezerszer is ugyanarról. A Te hangod volt, ami megnyugtatott, ami álomba ringatott, ami enyhítette a fájdalmamat, amikor beteg voltam, ami biztonságot adott, amikor ügyetlen, bátortalan első lépteimben megbotlottam. A Te simogatásod volt a legnagyobb elismerés. A Te öledben, a te karjaidban volt a legpuhább és legmelegebb kuckó, ahova bebújhattam, ahol nem érhetett semmi, de semmi baj. És én még ma is sokszor vágyom arra a védő ölelésre, amelyet csak egy anya tud a gyermekének adni, amelyben tudni, érezni lehet: ha mellettem vagy, semmi rossz nem történhet velem. Minden léptem, minden tettem, minden cselekedetem arról szólt, úgy indult, hogy neked tetsszen.


Igyekeztem mindig mindent úgy csinálni, ahogyan azt Te elképzelted. Bocsásd meg, ha olykor nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és tetteimmel csalódást okoztam Neked! Soha boldogabb nem voltam, mint amikor láttam szemedben a szeretettől átitatott büszkeséget, és hidd el, lehettem bármilyen apró és oktalan is, mindig pontosan tudtam, mikor érzel így. Mint ahogy azt is éreztem, amikor csalódást, fájdalmat esetleg aggodalmat okoztam neked viselkedésemmel. Soha nem akartam tudatosan rossz érzést kelteni benned. Csakhogy a gyerekembernek hosszú és göröngyös az útja addig, míg felfogja, miről szól a világ, míg megérti: semmi sem olyan, mint abban az álomvilágban, amely születésünk után néhány évig körülvesz bennünket, amely még meg tud óvni a külvilág kegyetlenségeitől.

Kamaszkoromban féltő aggodalmad miatt nem értetted, hogy nekem is ki kell próbálnom, mit jelent az a szó: szabadság. Mint ahogy meg kellett tapasztalnom más dolgokat, meg kellett ismernem másokat is. Fel kellett fedeznem, hogy a védő-óvó burkon túl, ami a családomban körülvett, más is van: kevésbé jó és kevésbé szeretetreméltó. Ám ezt a megpróbáltatást egyedül, magamnak kellett megtapasztalnom. Voltak utak a te életedben is, amit egyedül jártál be, és biztosan te sem felejtetted el, hogy ott senki sem foghatja a kezedet, ott egyedül vagy, ott már nem vigyáznak, nem vigyázhatnak rád ölelést adó anyai karok.

Hidd el, soha senki elismerése nem jelent nekem annyit, mint a tiéd! És hidd, el soha, de soha senkinek a tanácsaira, bölcsességére nem áhítozom annyira, mint a tiédre! Senki megértése, együttérzése nem olyan fontos, mint a tiéd. Senkinek a szeretetére nem vágyom annyira, mint a tiédre! A Te puha, meleg, óvó szeretetedre, a te védő ölelésedre szükségem van most is, bár már régen kinőttem a gyermekkorból. Hiszen én a tiéd vagyok születésemtől fogva, mert Te az én édesanyám vagy, a legfontosabb: az Egyetlenegy Édesanya.

A legjobban arra a csillanásra vágyom a szemedben, amelyből megtudom, megértem: ez az, ami tetszik neked, amit jól csinálok, amivel elégedett vagy. Édesanyám szükségem van rád most és mindig.

Édesanyáink, egész életünkben szükségünk van Rátok: az érintéseitekre, a simogatásaitokra, a jó tanácsaitokra, az elismerésetekre, a segítségetekre, a szeretetekre, a megértésetekre, az együttérzésetekre!



Hozzászólások

Vég Erzsébet, 06. 05. 2007 12:44:05
Kedves Erzsébet! Remélem, olvassa majd ezt az írást az anyukája és biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lesz, mert gyönyörű! Szeretettel üdvözlöm: Erzsébet
Póda Erzsébet, 10. 05. 2007 22:30:39
Kedves Erzsébet, nagyon örülök, hogy tetszett a cikkem! Édesanyámat könnyekre fakasztotta, pedig nem ez volt a célom:). Köszönöm! E.
@


Kapcsolódó cikkek

Anya csak egy van?

Kabók Zita

Anyák napján értelemszerűen az édesanyákat ünnepeljük...

2018.5.5.    37


Különös ajándék

Nagy Csivre Katalin

A kétéves Rozika az utcán totyog anyja után, kezében termetes játékbabát cipel.

2014.5.11.   


A legszebb hivatás

Nagy Erika

Anya csak egy van, mondják, s bár elcsépeltnek tűnik a mondás, igaz.

2013.5.5.    14


Anyák napjáról -- megkésve

Vég Erzsébet

Igaz, Anyák napja már elmúlt, de most fogalmazódott meg bennem néhány gondolat.

2007.5.8.   


Édesanyák ünnepe

Nagy Erika

Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük.

2007.5.4.    3


Anyák napjára

Vég Erzsébet

Anyák napja alkalmából az embernek sok minden az eszébe jut.

2006.5.5.   

A rovat további cikkei

Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2024.11.20.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2024.10.30.   


Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.