Lustaság

Nagy Erika 2012.10.8. 5:07

A minap összefutottam az egyik ismerősömmel, aki elpanaszkodta, hogy szakított gyermeke anyjával.

A kicsi fiú imádja apját, de belenyugodott, hogy ezután csak minden második héten az apáé. S hogy mi volt az ok? A férfi elmondása szerint a volt párja olyannyira lusta volt, hogy az már elviselhetetlenné vált. Nem törődött senkivel, csak saját magával. A házban, ami egyébként a férfi tulajdona volt, szörnyű állapotok uralkodtak. Mindenütt szutyok volt, nem takarított, a gyerek is egyre nagyobb terhet jelentett neki. A főzést pedig a legnagyobb időpocsékolásnak tartotta. A férfi vállalkozó volt, s amit nem tudott nappal elvégezni, azt éjszaka volt kénytelen bepótolni. Kellett a pénz, az meg munka nélkül, ugye, nem csordogál. A gyerekkel nappal foglalkozott, meg a nevelt lányával is, akivel nagyon jó a kapcsolata. Érezte ennek szükségét, ha már az anya nem volt képes rá, még akkor is, ha tudta, hogy éjszaka keveset fog aludni.

Betelt a pohár, s úgy gondolta, elég fiatal még ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatban éljen. A nő a szakítást nehezen viselte. Nem érzelmileg, az már múlóban volt. Nem volt munkahelye, nem volt bevétele, teljesen a párjától függött anyagilag. Késő bánat, maga kereste a bajt! A férfi most egyedül takarít, főz, mos, vasal, s gyereket nevel. Jól bírja, mondta, meg lehet ezt is szokni. A gyerekekre nem sajnálja a pénzt, ha ruha, cipő kell, fizeti azt is. A kislánynak is, pedig nem kellene. De nem tesz kivételt.

A lusta ember gyakran panaszkodik, mindenben és mindenkiben a hibát keresi ahelyett, hogy a saját sorsán változtatna. Nehéz ilyennel együtt élni. A lustaság egy leküzdendő káros jellemhiba. Senkit nem zavar, amíg akár a nő, akár a férfi egyedül él. De! Amint társra lelnek, és gyermeket vállalnak, nagy felelőtlenség. Talán jót tett volna a nőnek, ha a gyermekei zsarnokok lettek volna, így megtanították volna őt a sarkára állni, vagy rákényszeríthették volna arra, hogy ne meneküljön, ne borzongjon azoktól a feladatoktól, amelyeket kötelessége lett volna elvégezni.

Való igaz, senki sem mondja, vagy ha igen, akkor csak kevesen, hogy egy nőnek könnyű a dolga. Viszont, ha a párja áldozatot vállal, neki is kötelessége valamit letenni az asztalra. Ha mást nem, egy finom, meleg vacsorát. S ahol a szerepcsere megváltozott, a férfinak sem törik le a keze, ha könnyít asszonya helyzetén.

S hogy valóban úgy történt-e minden, ahogy ismerősöm elmesélte, nem tudom. Lehet, hogy túlzott, de úgy gondolom, hogy nem zörög az a bizonyos haraszt, ha a szél nem fújja...