Madárka

Póda Erzsébet  2010.1.22. 15:05

Az első gondolata az volt, hogy pofon vágja, vagy mond neki valami nagyon csúnyát...

Először is, fiatalabb, mint ő. Másodszor meg: férfi, udvariasan kéne vele viselkednie. Harmadszor, a munkahelyi ranglétrán sem áll nála feljebb.

A középkorú kollegina az emberi durvaságra úgy reagált, mint bárki más: mérgesen, hirtelen felindultsággal, haraggal, dühvel.
De ne vágjunk a dolgok elibe!
Az újdonsült alkalmazott, aki mellesleg egy középkorú nő, udvariasan megkérte a kollégáját, legyen szíves, segítsen neki a számítógéppel. Nem akart elrontani, sem megnyomni egy olyan gombot, ami épp az ellenkezőjét csinálná, mint amit szeretne. Az otthoni gépe az más: azon azt tesz, amit akar, van aki helyrehozza a hibát, kijavítsa, amit elrontott. Na de a munkahely, az egész más! Főleg, mert a számítógépet csak használni tudja, nem szerelni. A saját munkáját nehezítené meg, ha elrontana valamit. Gondolta, talán a kolléga ért hozzá, hiszen férfi...

Micsoda sztereotip gondolkodás! És éppen egy középkorú nőtől! Csalódnia kellett magában.

A kolléga is csak annyit ért a géphez, mint az idősödő kollegina: tudja kezelni. Tudja használni a különböző internetes oldalakat és programokat, tud zenét és filmet lehúzni, és ettől nagyon büszke magára. Mert a munkahelyükön más nem foglalkozik ilyesmivel. Többségében nők lévén a munkájukhoz szükséges információkon kívül nem igazán használják másra. Nem torrenteznek, meg egyebek. Ő esetleg még azt is érti, melyik alkatrész mire van. De egy rövid előadás vagy odafigyelés után erre bárki képes.

A kolléga azonban meglehetősen durván megtagadta a segítséget, sőt egyenesen utasította kolléganőjét arra, hogy a rá tartozó munkaköri feladatokat és problémákat oldja meg saját maga. Ő nem jótékonysági intézmény, hogy másokon segítsen, és még csak nem is kötelessége „mások helyett dolgozni”.

A középkorú nő első gondolata az volt, hogy pofon vágja, vagy mond neki valami nagyon csúnyát. Aztán úgy gondolta, ez nem illik össze az imidzsével, így visszafogta magát.

Van egy elve, amire nagyon büszke ez az idősödő nő: hogy kétszer csaphatják be, bánthatják meg, vagy verhetik át, harmadszor már soha! Úgy látszik, mindenben ehhez a „harmadszor soha” elvhez ragaszkodik. Így aztán második alkalommal is elkövette ugyanazt a hibát: megkérte a kollégáját. A kolléga ismét durván megtagadta a segítséget, sőt hozzátette, majd ő megtanítja a nőt a móresre. Tehát előbb vagy utóbb meggyőzi arról, hogy a munkahelyi problémáit saját maga, és csakis saját maga oldja meg! Nem segített, sőt még egy sor szokásos megjegyzést is megengedett magának a nők korlátozott képességeiről, természetesen kifejezetten neki célozva mindezt, és elég szemtelenül.

A középkorú nő első gondolata az volt, hogy pofon vágja, vagy mond neki valami nagyon csúnyát. Aztán úgy gondolta, ezt nem illik, ezért csak nagyon halkan, a fogai közt szűrte ki a cifra kifejezést, direkt a férfinak célozva. Szerencsére nem hallotta meg.

Aztán stratégiát váltott: nem kommunikál a kollégával, és így egész jól kijönnek. Ő sem sértegeti a nőt, és az idősödő nő sem gondol csúnyákat. Közben viszont, bár semmit se nyomozott a fiatal kollégája után, nem is érdekelte, ki fia-borja, azért csak kiderült, hogy az időnként durva, otromba, goromba, buta, szemtelen, nyers, néha trágár kolléga igazából a sebzett szíve miatt viselkedik ilyen szörnyeteg módjára. A fenevad külső érzékeny lelket takar. Valaki mélyen megbántotta. Sőt az élet csúnyán elbánt vele! A barátnője elhagyta egy külföldi "manökenfuttató" miatt. Apja még kiskorában elhagyta a családját. Az alkoholista anyja egész életében verte, megalázta, sose nyújtott neki meleg otthont, sose kényeztette igaz szeretettel. Ma is manipulálja nap, mint nap. A legjobb barátja meglopta, becsapta, miatta majdnem földönfutóvá vált. Nem csoda, ha ezt az álcát vette magára. Erre volt szüksége a túléléshez. Így persze önmagát fosztja meg egy csomó újabb lehetőségtől, szép és jó élménytől -- de hát az ember ennyi minden után már óvatos. Ő pedig ezt az utat választotta: szerinte mindenki buta liba, aki nő, a férfiaknak durván kell velük bánni, mert ez az egyetlen járható út. Ráadásul utálja a születésnapokat, az ünnepeket és – a karácsonyt (!) is.

Jó ideje nem kéri hát a középkorú nő fiatalabb kollégája segítségét semmiben. Nem kommunikál vele, nem szól hozzá, ha nem muszáj. Néha hetekig sem. És így jól kijönnek. De ahányszor csak ránéz, mindig elszorul a szíve: a keménynek látszó fiatalember micsoda belső csatákat vívhatott és vívhat meg magában!

Az idősödő nő már nem haragszik rá, nem gondolja, hogy pofon vágja, vagy mond neki valami nagyon csúnyát. Ha meglátja, lélekben megsimogatja a fejét és megvigasztalja – mert fiatalabb nála, mert férfi, mert a munkahelyi ranglétrán sem áll nála feljebb.

Mert ő valójában egy sebzett madárka...

De ki tudja, hogy az idősödő nő ezt jól teszi-e, vagy nem kell sajnálnia fiatal kollégáját...?

Hozzászólások

@

Küldés