Másodvirágzás

Madarász Ildikó  2009.2.20. 21:29

Anya! Igen? Anya! Tessék? – mondtam másodszorra is fiamnak, a bevásárló központban.

Épp visszatértem a negyedikféle reggeliző pehellyel, ami szintén nem nyerte el a gyerek tetszését.
– Anya, az a pasi néz téged. Ismered?
A mutatott irányba fordultam, s valóban, egy szimpatikus „pasi” mosolygott vissza rám.
– Nem.
– Akkor miért néz?
– Szerintem tetszem neki.
–Teee??? – kérdezte kérdőn rám nézve, apró fintorral végignézve rajtam.
A kérdésében benne volt minden, ami lerombolhatja egy nő önérzetét, önbecsülését, belső elégedettségét.
– Én. Miért? Én nem tetszhetek valakinek?
– Hááát... – válaszolta, ugyanazzal az arckifejezéssel, mint öt másodperccel ezelőtt.

Első reakcióként beletettem a kosárba a kezem ügyébe eső első doboz tejbe valót, nem törődve, hogy az épp kókuszos, amiről tudom, nem igazán tartozik a kedvencek közé (az én személyes kis bosszúm).
Hogy lettem én tündérkirálynőből „teee?”
Mert még óvodás korában az voltam. Én voltam a legszebb, a legjobb, az ő tündérkirálynője, aki csak elvesztette a szárnyait. No, ez utóbbi megnyilvánulástól a bennem rejtőzködő mikrónyi tündérség is odalett. Mi a baja velem? Csak nem hagyott nyugodni a gondolat... Aztán elkezdtem magam önkéntelenül nézni a fagyasztott borsós hűtők ablakában, kívülről, mint esztétikai élményt. Szóval: fodrásznál két hete voltam, az kábé rendben van. Ma ki is festettem magam, persze csak szolidan, bár lehet, hogy csak én látom, mert annyira szolid, nem vagyok benne biztos... Így a pizzás dobozok nagyon zavaróak a fagyasztó ablakában, de szerintem az is rendben van. Azt szokták mondani, hogy a szemem kifejezetten szép. Most én is annak látom.

Tovább sétálva már alig vártam, hogy egy álló frigóhoz érjünk, hogy egészben is láthassam magam. Nem mintha a fejemben nem lenne benne a kép magamról, de most ez más. Meg kell bizonyosodnom, nincs-e tele a testem zöld vörhenyes szömörcökkel, mert a gyerekem arca mintha ezt tükrözte volna.

Na végre a fagyikhoz értünk! Sehol egy zöld hólyag, vagy efféle szörnyűség. Ma még csinosnak is mondható vagyok – felvettem a legújabb szerzeményemet a minőségi, válogatott, angol használtruha boltból. Akkor valami biztosan lecsúszott, kigombolódott, félre fordult, vagy talán elfelejtettem melltartót venni? Nem! Ezt a fantasztikus találmányt ma is biztosan felvettem. Elkel az már ilyenkor, amikor az ember lánya jobb szeretné, hogy női éke két emelettel feljebb legyen, de még tart az autórészlete, meg a gyerekekre is egyre több a kiadás, tehát marad a melltartó a Sheffer doktor helyett.

Mire a tejfölökhöz érünk, kifejezetten tetszem magamnak. Akkor talán a belső kisugárzásommal van valami baj? Mikor is mondta utoljára a párom, hogy: de szép vagy ma! Jaj, hirtelen nem jut eszembe. Bár amikor mondani szokta, én mindig lehurrogom. Aztán egy ideje nem mondja. Most nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert nem lát annak, vagy az én reakcióim miatt?!

De végül is, feleségül vett, azóta meg persze változtunk, de az én tekintetem ugyanolyan maradt, mint régen. Szerelmesen nézek a szemébe, ha ő is szerelmesen néz az én szemembe. Ez mindennél többet ér, a szemem körül pedig a szarkalábak, a körül az arcom, a kissé terebélyesebb testem felett változott, de a szemem csillogása a régi.

Miközben ennél a gondolatnál méláztam, megcsapott egy kellemes, édeskés illat. Fiammal szinte egyszerre néztünk az illatfelhő irányába. Egy gyönyörű, húsz év körüli, fiatal lány libbent el mellettünk, kosárral a kezében, nem túl érdeklődő pillantásokat vetve a lisztfajták felé. A fiamtól meg kellett kérdeznem, hogy nem kér-e papírzsepit, mert szinte láttam, hogy csorog a nyála. A kissé szarkasztikus megjegyzésem után már mindent értettem.

A fiam már nem óvodás, és én sem vagyok húszéves.
A „pasi” aki utánam fordult a negyvenesek táborát képviseli.
Összeraktam magamban a dolgokat. Egy negyvenes is megnézi a gyönyörű fiatal lányt, de ő már értékeli az érettebb korosztályt is. Ő biztosan észrevette, hogy fodrásznál voltam, hogy ma kifestettem magam, és hogy szépek a szemeim…
Elmosolyodtam.

Már határozott, biztos léptekkel toltam a csordultig rakott bevásárló kocsit a pénztárak felé. Sorban állás közben elégedett tekintettel néztem körbe. Aztán észrevettem, egy kellemes negyvenest, aki a lányával várta sorát. Ránéztem, és huncut mosolyt küldtem felé. Ő visszamosolygott. Csak később láttam, hogy bőszen beszélgetnek.

A beszélgetés témáját illetőleg szinte biztos voltam: – Apa! Ismered azt a „nőt”?

Hozzászólások

@

Küldés