Másodvirágzás


Madarász Ildikó  2009.2.20. 21:29

Anya! Igen? Anya! Tessék? – mondtam másodszorra is fiamnak, a bevásárló központban.

Épp visszatértem a negyedikféle reggeliző pehellyel, ami szintén nem nyerte el a gyerek tetszését.
– Anya, az a pasi néz téged. Ismered?
A mutatott irányba fordultam, s valóban, egy szimpatikus „pasi” mosolygott vissza rám.
– Nem.
– Akkor miért néz?
– Szerintem tetszem neki.
–Teee??? – kérdezte kérdőn rám nézve, apró fintorral végignézve rajtam.
A kérdésében benne volt minden, ami lerombolhatja egy nő önérzetét, önbecsülését, belső elégedettségét.
– Én. Miért? Én nem tetszhetek valakinek?
– Hááát... – válaszolta, ugyanazzal az arckifejezéssel, mint öt másodperccel ezelőtt.

Első reakcióként beletettem a kosárba a kezem ügyébe eső első doboz tejbe valót, nem törődve, hogy az épp kókuszos, amiről tudom, nem igazán tartozik a kedvencek közé (az én személyes kis bosszúm).
Hogy lettem én tündérkirálynőből „teee?”
Mert még óvodás korában az voltam. Én voltam a legszebb, a legjobb, az ő tündérkirálynője, aki csak elvesztette a szárnyait. No, ez utóbbi megnyilvánulástól a bennem rejtőzködő mikrónyi tündérség is odalett. Mi a baja velem? Csak nem hagyott nyugodni a gondolat... Aztán elkezdtem magam önkéntelenül nézni a fagyasztott borsós hűtők ablakában, kívülről, mint esztétikai élményt. Szóval: fodrásznál két hete voltam, az kábé rendben van. Ma ki is festettem magam, persze csak szolidan, bár lehet, hogy csak én látom, mert annyira szolid, nem vagyok benne biztos... Így a pizzás dobozok nagyon zavaróak a fagyasztó ablakában, de szerintem az is rendben van. Azt szokták mondani, hogy a szemem kifejezetten szép. Most én is annak látom.

Tovább sétálva már alig vártam, hogy egy álló frigóhoz érjünk, hogy egészben is láthassam magam. Nem mintha a fejemben nem lenne benne a kép magamról, de most ez más. Meg kell bizonyosodnom, nincs-e tele a testem zöld vörhenyes szömörcökkel, mert a gyerekem arca mintha ezt tükrözte volna.

Na végre a fagyikhoz értünk! Sehol egy zöld hólyag, vagy efféle szörnyűség. Ma még csinosnak is mondható vagyok – felvettem a legújabb szerzeményemet a minőségi, válogatott, angol használtruha boltból. Akkor valami biztosan lecsúszott, kigombolódott, félre fordult, vagy talán elfelejtettem melltartót venni? Nem! Ezt a fantasztikus találmányt ma is biztosan felvettem. Elkel az már ilyenkor, amikor az ember lánya jobb szeretné, hogy női éke két emelettel feljebb legyen, de még tart az autórészlete, meg a gyerekekre is egyre több a kiadás, tehát marad a melltartó a Sheffer doktor helyett.

Mire a tejfölökhöz érünk, kifejezetten tetszem magamnak. Akkor talán a belső kisugárzásommal van valami baj? Mikor is mondta utoljára a párom, hogy: de szép vagy ma! Jaj, hirtelen nem jut eszembe. Bár amikor mondani szokta, én mindig lehurrogom. Aztán egy ideje nem mondja. Most nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert nem lát annak, vagy az én reakcióim miatt?!

De végül is, feleségül vett, azóta meg persze változtunk, de az én tekintetem ugyanolyan maradt, mint régen. Szerelmesen nézek a szemébe, ha ő is szerelmesen néz az én szemembe. Ez mindennél többet ér, a szemem körül pedig a szarkalábak, a körül az arcom, a kissé terebélyesebb testem felett változott, de a szemem csillogása a régi.

Miközben ennél a gondolatnál méláztam, megcsapott egy kellemes, édeskés illat. Fiammal szinte egyszerre néztünk az illatfelhő irányába. Egy gyönyörű, húsz év körüli, fiatal lány libbent el mellettünk, kosárral a kezében, nem túl érdeklődő pillantásokat vetve a lisztfajták felé. A fiamtól meg kellett kérdeznem, hogy nem kér-e papírzsepit, mert szinte láttam, hogy csorog a nyála. A kissé szarkasztikus megjegyzésem után már mindent értettem.

A fiam már nem óvodás, és én sem vagyok húszéves.
A „pasi” aki utánam fordult a negyvenesek táborát képviseli.
Összeraktam magamban a dolgokat. Egy negyvenes is megnézi a gyönyörű fiatal lányt, de ő már értékeli az érettebb korosztályt is. Ő biztosan észrevette, hogy fodrásznál voltam, hogy ma kifestettem magam, és hogy szépek a szemeim…
Elmosolyodtam.

Már határozott, biztos léptekkel toltam a csordultig rakott bevásárló kocsit a pénztárak felé. Sorban állás közben elégedett tekintettel néztem körbe. Aztán észrevettem, egy kellemes negyvenest, aki a lányával várta sorát. Ránéztem, és huncut mosolyt küldtem felé. Ő visszamosolygott. Csak később láttam, hogy bőszen beszélgetnek.

A beszélgetés témáját illetőleg szinte biztos voltam: – Apa! Ismered azt a „nőt”?



Hozzászólások

nutika, 26. 03. 2009 15:56:57 Igen!
Jaj csak most láttam a cikked, de nagyon tetszett! Igen lehetünk mi is szépek még negyvenesek, csak már máshogyan... Remélem ötven, hatvanévesen is korunknak megfelelően képesek leszünk szépnek érezni magunkat. Ez olyan fontos dolog!
@


A rovat további cikkei

Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.