Mit akar a nő?

Posmiková Lucia  2004.6.24. 15:36

Gyakran hallottam a férfiakat, amint egymást közt elmélkedtek: vajon mit akarnak a nők?

Szerintük, hiába van ideális férfipartnerük, aki minden bebiztosít számukra, a nők egyszercsak elégedetlenkedni kezdenek. Vágyakozni kezdenek valami más, valami újabb iránt. Ellenkező esetben pedig, ha nincs partnerük, vagy az nem biztosítja számukra az elvárásaikat, akkor a fehér lovon érkező hercegről álmodoznak. De ha az is megérkezik, és minden tökéletessé lesz, akkor egy idő után egyhangúvá válik minden. A nő új lehetőségekre, új utakra, új izgalmakra vágyik. És így megy ez körbe körbe, és a nők nem is tudják megválaszolni, mit is akarnak egyáltalán.

Ezt a fajta elmélkedést hosszú időn keresztül érthetetlennek és értelmetlen szófecsérlésnek tartottam. Ha hallottam ilyen beszélgetéseket, vagy olvastam a témával foglalkozó cikkeket, csak nevettem magamban. Azt gondoltam, ha megtalálnám a tökéletes férfit, én bizony nem engedném el csak úgy, és pontosan tudnám, mit akarok tőle és a kapcsolatunktól! A sors kezét látom abban, hogy nem sokkal elmélkedéseim után belépett az életembe a tökéletes férfi. Igaz, nem jött fehér lovon, mégis lenyűgöző volt. Romantikus, gyengéd, kicsit bátortalan, pontosan olyan amilyennek az első szerelemnek, az első férfinak egy nő életben lennie kell.

Ahogy közledtünk egymáshoz, lassan megismerkedtünk, és egy idő után, ha a kedvesem szemébe néztem, önzetlen odaadást, szerelmet láttam, és tudtam: értem mindent megtenne, lehozná a csillagokat is az égből. A szívem mélyébe költözött és tudtam, ő sohasem tűnik el nyomtalanul az életemből, sohasem bántana meg engem, sohasem sebezné meg a lelkemet. Az idő azonban telt, s egyszercsak rájöttem, hogy ebben a kapcsolatban én viselem a nadrágot. Egyszerűen sosem mondott nemet, vagy ha néha megpróbálta, dobbantottam egyet, vagy eljátszottam a sértődöttet -- és megint minden úgy volt, ahogy én akartam. Egyszerűen ő volt a női szívek ideális férfija -- elviselte valamennyi szeszélyemet. Teljes szívéből szeretett, más nőre rá se nézett, leste minden kívánságomat. Csak az volt a fontos számára, hogy maradéktalanul teljesítse a kéréseimet és megfeleljen az elvárásaimnak.

Ez így ment hónapokon keresztül, mire rájöttem: egyre gyakrabban menekülök ez elől a tökéletetsség elől. Jó volt vele, de talán néha szükségem lett volna egy-egy nemet is hallani, – egyszerűen valami mást akartam, valami változást. Az egyhangúság idegesített, veszekedéseket provokáltam, melyek azzal végződtek, hogy akkor is ő kért bocsánatot, ha én bántottam meg. És így -- annak ellenére, hogy ilyen férfiről álmodozik szinte minden nő, hiszen valóban férfias volt és sugárzott belőle a szerelem és az odaadás – nem bírtam tovább, szakítottam vele. Tudtam, hogy ennek így kell lennie, akkor is ha nem értette meg. Jó barátok maradtunk, megbocsátott, de még mindig azon gyötri magát, vajon mit rontott el. Nem érti, mi volt a baj a kapcsolatunkkal, és én sem tudom neki megmagyarázni.

Aztán jött egy másik férfi, aki merő ellentéte volt az előzőnek. Csak elvétve bizonyította a szerelmét, tőle túl gyakran hallottam azt a szót, hogy nem. Nagyon sokat harcoltam azért, hogy ez a kapcsolat legalább egy picit hasonlítson az elképzeléseimhez. Az utolsó hónapokban már csak nagy erőeszítések árán tudtam életben tartani, de még akkor is ragaszkodtam hozzá, amikor megbizonyosodtam a teljes érdektelenségéről. És nagyon sokat szenvedtem. Csak akkor szakítottam, amikor már az összes ismerősöm csodálkozott (talán ki is nevetett), mennyi megaláztatást és gyötrődést vagyok képes elviselni. Későn gondolkodtam el azon, hogy egy abszolút értelmetlen kapcsolatért harcoltam oly sokat. Egy olyan kapcsolatért, amely minőségileg nem is hasonlítható az elsőhöz, melyet olyan hetykén kezeltem, olyan félvállról vettem és könnyedén, szinte egy szempillantás alatt befejeztem. Tehát éppen átéltem azt az élethelyzetet, amelyen azelőtt csak lenézően mosolyogtam.

De az élet mindig hoz valami újat, amit talán nem is várunk. Új embereket ismerünk meg, új helyzetekben találjuk magunkat. Csak rajtunk múlik, hogy levonjuk-e magunknak belőle a tanulságot, melyet a jövőnkben hasznosítani tudunk, amelytől okosabbak leszünk és tapasztaltabbakká válunk – vagy sem.

Hozzászólások

@

Küldés