Nesze semmi...


Póda Erzsébet  2016.5.3. 0:57

...fogd meg jól! Avagy hogyan (nem) tudtam meg többet az élet rejtett igazságairól.

A messziről érkezett guru első ránézésre olyan volt, mint bármelyikünk. Volt feje, törzse és végtagjai. Rendes európai ruhát viselt, és az anyanyelvemen kommunikált. Azt is hihettem volna, hogy nem is olyan távol lakik, csak a szomszéd városban vagy faluban.
De nem. Értelmiségi ismerőseim váltig állították, hogy ő nem idevalósi. Viszont örüljek, hogy majd érteni fogom, amit mondani akar nekünk. Mert mondani fog valamit. Valami nagyon fontosat. Amit senki nem tud, csak ő. Az ismerőseim azt is kérték, hívjam meg az én ismerőseimet is, amennyit csak bírok. Hadd tudjanak meg ők is többet az élet rejtett igazságairól!


Nem, az ismerőseimet nem hívtam meg. Kerültem már olyan helyzetbe, hogy az általam rajongott filmet, színdarabot a másik unalmasnak tartotta. Ám úgy gondoltam, lesz, ami lesz, elmegyek a messziről érkezett guru előadására, ha már ennyire megkértek. Amúgy is kíváncsi a természetem, hadd lássam, ki s micsoda őkelme.

A teremben sokkal kevesebben gyűltek össze, mint amennyire számítottam. Sok-sok szék maradt üresen. Talán más sem tartotta jó ötletnek, hogy magával hozza minden atyafiát. De ezen nem keseregtek a szervezők, a húsz eurót mindenkitől beszedték. Kértek elérhetőséget is, emailt, telefonszámot. Szigorúan. Aki nem írta be magától, ahhoz személyesen is visszatértek. Én beírtam. Persze nem a sajátomét, de ezt szerencsére nem ellenőrizték. A kötelező húsz eurót tehát befizettem, így már semmilyen akadálya nem volt annak, hogy kihegyezett érzékszervekkel figyeljek.

Megkezdődött az előadás. Azaz illendőségből vártunk további tizenöt percig, hátha jön még valaki, akinek alá kell írni a jelenléti ívet. De tizenöt perc múltán sem jöttek már többen, így becsukták az ajtót, és megkezdődött az előadás. Az első sorban ülők már az első furcsa akcentusban szóló mondatok után elismerően mormogtak. Pedig az első mondatok még semmiről sem szóltak. Mint ahogy a következők sem. Azazhogy mégis. Hallhattunk világvégéről, szellemi erőkről, összeesküvés elméletekről, látomásokról, magasabb szintű energiákról, csakrákról, különböző ezoterikus szerzők elméleteinek szokatlan egyvelegéről, és sok-sok elcsépelt frázist a szeretetről. Láthattunk magabiztos, de fura lépéseket, „varázs-elemeket”, elforgó, „más dimenzióba látó” szempárt, a vállra vetett zöld pelerinnel végzett furcsa mozdulatokat, percekig tartó hatásszüneteket és a majdnem kitűnő színészi teljesítményt. A messziről jött guru igazán jól végezte a dolgát. Az előadás közepe felé már teljesen abbamaradt az akcentusa is.


Az első sorban ülők közül sokan sírva fakadtak: minden mozdulat, minden mondat az ő lelkükhöz szólt, az ő lelkük húrjait pengette. De talán, mert hátrébb ültem, rám semmilyen hatással nem voltak ugyanezek a szavak és mozdulatok. Üresek maradtak. Néha ugyan bosszankodtam a sok badarság hallatán, és többször is feltettem magamnak a kérdést: mit keresek itt? Aztán csendesen kivártam az előadás végét.

Az első sorban ülők áhítattal szorongatták a messziről érkezett guru kezét. Egyesek csak félve merték megérinteni a ruháját. Mások könnyáztatta arccal, elhomályosult tekintettel tették fel neki életük nagy kérdését, melyre a guru csendesen és rébuszokban, s főleg nagyon röviden válaszolt. Ám ezek a válaszok, bár nem igazán volt értelmük, sokat jelentettek a kérdezők számára. Megnyugodva, átszellemült arccal távoztak az előadásról.

Pedig eltekintve a zöld pelerintől, a messziről érkezett guru pont olyan volt, mint bármelyikünk. Volt feje, törzse és végtagjai. Semmi fontosat, sem különlegeset nem mondott az élet rejtett igazságairól. Csupán annyival tudott többet a közönségnél, hogy az emberek könnyen manipulálhatók. Hogy éheznek az odafigyelésre. Hogy kapaszkodókat keresnek. Hogy többnyire másoktól várják a válaszokat, megoldásokat. Hogy néha nem is akarnak megoldásokat. Hogy nem vállalnak önmagukért felelősséget. Hinni akarnak és remélni.

Csak az a baj, hogy sokszor mindegy miben, és az is mindegy, hogy mit.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.