Őrült világ
Az érzékeny női lelkemet az utóbbi hetekben két esemény is felbolygatta.
Úgy ám! Annyira, hogy megerősödtem a hitemben: valóban igaz a mondás, miszerint nagy az Isten állatkertje.
Annyira nagy, hogy a világ összes idiótája elfér benne. Hogy mi történt? Csak annyi, hogy miközben várok a buszra, megjelenik az a bizonyos alak, akitől kiráz a hideg mindig, ha ötszáz méteres körzetben tartózkodom vele. Sajnos mostanában egyre többször fordul ez elő velem. És ennek a lököttnek ráadásul telefonja is van, olyan ragadós fajta, mert mindig a fülén van, és beszél bele. Mit beszél?! Olyan sületlenségeket hablatyol, hogy azt nem lehet ép ésszel követni. Az utolsó gusztustalan húzása az volt, amikor a telefonba bizonygatta a drágájának, hogy mennyire szereti, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy... „telibe engedte”!!! Itt elszakadt az a bizonyos cérna, pedig még az is lehet, hogy drágája csak akkor volt neki, amikor sokat fizetett egy szupermarketben. Néha olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy csak imitálja a beszélgetést, és a vonal túlsó végén csak szeretné, ha lenne valaki. S az érzéseim általában igaznak bizonyulnak.
A másik eset az egyik fővárosi kórházban történt. A történet úgy kezdődik, mint általában a kórházi témák többsége: egy beteget beszállítanak kivizsgálásra, majd befektetik kezelésre. Ami viszont utána következik, az egyáltalán nem szokványos. Vagyis bízom benne, hogy nem az. Az idős beteget az ágyán fekve szállították kivizsgálásra, ruha egy szál se, úgy pihent a paplan alatt, mint Ádám és Éva az almafa tövében. Nehogy már bíbelődni kelljen holmi vetkőztetéssel! Csak sajna, miután kitolták a váróterembe, egy kis malőr történt, a néniről valamilyen oknál fogva lehullott a lepel. S ez valahogy senkit nem zavart! Hogy mióta feküdt ilyen megalázó helyzetben, nem tudom. Csak azt, hogy amikor a szemtanú, aki elmesélte a történetet, meglátta, odament, és betakarta a tehetetlenül fekvő asszonyt, akinek könnyes szeme köszönetet sugárzott jótevője felé.
Két történet, és mindkettő elgondolkodtató. Vagyis én ezt tettem: elgondolkodtam rajtuk. Majd az összesítés után leszűrtem a tanulságot: nem kell mindenkire figyelnem, aki mellettem agymenésben fetreng, de nagyon kell figyelni azokra, akik a kiszolgáltatottságnak esnek áldozatul...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.