Őzgidácskák


Kovács Andrea  2011.7.4. 4:47

Mindannyian bátortalan őzgidácskák voltunk egyszer...

Anyukánk védő kezét fogva tettük meg első lépéseinket. Nem baj, hogy nem volt tökéletes a járás, mentünk bátran lépegetve, néha meg-meg iramodva. „Lassan!“ – cseng fülünkbe az intő szó. – „Nem szabad gyorsan, mert elhoppálsz!“

Bizony, ha nem tartottuk magunkat az intelemhez, botlottunk és estünk. Azonnal éktelen bömbölésben törtünk ki: fájt a levert gyerektérd, a sebes tenyér. Kezdetben néha még láthatatlan könnyekkel sírtunk, később egész öntudatosan kürtöltük ki a világnak bánatunkat. Rájöttünk, hogy a sírás nem csak akkor hasznos, ha nagyon fáj a pocink és túl meleg a ruhácskánk. Amint sírdogálni kezdtünk, szinte azonnal megjelent az ágyunk mellett valaki és találgatni kezdte, vajon mi bánt minket. Éreztük, mennyire fontosak vagyunk.

Szép lassan aztán tudtunkra adták, hogy bármikor nem sírhatunk. „Te már nagylány vagy, neked már nem szabad ilyet!“

Nekem nem szabad? Miért nem? Zsebkendőt, de azonnal!

Egyre kevésbé éreztük vállunkon az óvó kezet.

Újabb évek teltek el, míg rájöttünk, hogy egy megállíthatatlan folyamat részesei lettünk.Észrevettük, hogy minden és mindenki öregszik. Hogy anyu egyre nehezebben hajol le, hogy a pöttyös labda már nem pattan olyan fürgén, mint azelőtt és főleg, hogy a nagymama lábai túlságosan fájnak ahhoz, hogy kint hintáztasson minket a kertben.

Növünk, érzünk, tapasztalunk. És pont a legreménytelenebb helyzetekben tör újra elő belőlünk az az őzgidácska-én, akiből soha nem lett igazi nagyvad, mindössze a körülményei változtak meg. Fordult egyet körülöttünk a világ, mi pedig még mindig itt állunk benne, remegő lábakkal, bizonytalanul.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mi közöm hozzá?

Nagy Csivre Katalin

Emlékszem milyen izgatott voltam, amikor ellátogatott hozzánk Bohus Marika néni. Az alsótagozatos osztályfőnököm volt, és rendszerint szülői látogatásra jött, amit én gyerekként mindig kitüntetésnek éreztem.

2025.12.11.   


Ne mozogj!

Póda Erzsébet

Vajon mindenki tudja, hogy a hagymaaprítás az emberiség néma időrablója?

2025.12.9.   


Ékszerünk: a magyar nyelv

Póda Erzsébet

Már a legelső szívdobbanásunk az anyanyelvünk ritmusára történik. Születésünknél fogva bennünk él ez a lüktetés, amit nyelvünk különleges dallamossága okoz. November 13-án van a magyar nyelv napja.

2025.11.13.   


Amit az őszben szeretni lehet

Oriskó Renáta

Ősz lett. Szőlőillatos, levélhullatós, kabátba-sálba burkolózós, nyirkos reggeles, hosszú estés ősz.

2025.10.19.    12


Ide nekem a betegségemet! (2)

Póda Erzsébet

Preventív biztosítások lehetséges betegségek esetére, avagy kössünk-e szerződéseket az egészségünk érdekében?

2025.8.11.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2025.7.19.   


Ide nekem a betegségemet! (1)

Nagy Csivre Katalin

Betoppanok a rendelőbe: üres, csöndes és sötét. Netán elnéztem volna az időpontot? Nem. Reggel hét óra, a dátum stimmel.

2025.7.14.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2025.7.8.  1   


A lelkemig hatol

Oriskó Renáta

A női lélek bonyolult és összetett. Érzékeny és átérző, érzéseket beengedő, azokat intenzíven megélő, máskor elutasító, bezárkózó.

2025.7.4.   


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2025.4.22.  2    4


Szuper lesz a napunk!

Kozma Eszter

Coco Chanel legjobb gondolata: „Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!"

2025.2.25.    23


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2024.11.20.