Randi

Póda Erzsébet  2018.4.2. 23:47

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

Van a városban egy nemdohányzó kávéház. Csak egy, az is aprócska. Összesen hat asztal és tizenkét fotel fér el benne. Kellemes, hangulatos hely. Itt bármeddig üldögélhetek, biztosan nem leszek büdös a cigarettafüsttől. Ez az a hely, ahol érdekes dolgok szemtanúja vagyok – bármely napszakban tévedek is ide. Egy újságíró számára ötletek tárháza. Éppen ezért nagyon szeretem ezt a kávéházat.


Itt ad találkát egymásnak a nős férfi és a férjes nő. Itt sírják ki a barátnők egymásnak a bánatukat. Itt beszélgetnek a nyugdíjas pedagógusok. Itt üzletet kötnek, és bontanak fel. Csúszópénzek találnak gazdára, vagy protekciók szereztetnek. Az ember akarva-akaratlanul is meghallja, hogy a másik asztalnál ülők miről beszélgetnek.

Már meg sem lepődök a hallottakon, hiszen mindig különleges a téma. A múltkor mégis meghökkentem, amikor egy furcsa pár telepedett a mellettem lévő asztalhoz. Egy csinos nő tipp-topp, divatos kosztümben, enyhe parfümillattal. Hajának minden szála rendbe fésülve, leheletnyi smink az arcán. Annak rendje és módja szerint minden a helyén volt rajta. Pedagógusnak néztem. A férfi torzonborz alak, borbélyt hónapok óta nem látott. Égnek álló sörénye a feje búbján jócskán kopaszodott. Szakadt nadrág, piszkos tornacipő, megsárgult ing és ódivatú sportmellény volt rajta. Semmiképp sem volt vonzónak nevezhető, s némi áporodott szagot is árasztott magából, ám külsejével ellentétben öntelt mosolyféle ült az arcán. Még csak tippelni sem voltam képes azt illetően, vajon mi lehet a szakmája.

A nő rendelt – magának teát, a férfinak féldecit és kávét. Főleg a nő beszélt. Panaszkodott. Először a kollégáira, aztán a férjére (ismerős forgatókönyv, bár a férfiak alkalmazzák gyakrabban). Néha könny szökött a szemébe, egy papírzsebkendővel szárogatta. A pasas megértően, bólogatva hallgatta. Ez így ment egy darabig. Aztán meglepő fordulatot vett a történet. A nő vallomást tett a férfinak. Arcán rózsára gyúlt a szerelem, a tekintete elhomályosult, és már csak a férfi szemét, arcát, vonásait látta. Észrevehetően lángra lobbant benne ez a mindent elsöprő érzelem (jócskán elhomályosítva a látását és főleg a tudatát), melyet szavakba is öntött. Ámulva hallgattam a regénybe illő szerelmes szöveget, miközben a nő az aprócska asztal alatt megragadta a férfi kezét, és úgy szorongatta, mintha soha többé nem akarná elereszteni. A férfi szabad kezével felhajtotta a féldecit, és nagyot sóhajtott. Szemmel láthatón nem lepte meg a vallomás, és nem is érintette különösebben. Unottan nézett körbe. A nő tovább szorongatta a pasi kezét, majd még egy féldecit rendelt neki és a számlát kérte.


Közben a férfi prózaian válaszolt a vallomásra: -- Mennem kell! – mondta. A nő fizetett, és elhagyták a kávézót. Annyit még láttam, hogy az utcán a nő a férfi keze után nyúlt, de az zsebre dugta. Egykedvűen ballagott imádója mellett.

Később megtudtam, hogy a csinos, ápolt nő népművelő, az elhanyagolt külsejű, barátságtalan viselkedésű férfi pedig pedagógus: egy szingli matematikatanár. Aki még csak népszerűnek sem nevezhető, sem a diákok, sem kollégái körében.

Hogy miféle végső elkeseredés űzhette a nőt odáig, hogy egy ilyen férfiban találja meg a szerelme tárgyát? Nehéz elképzelni! Persze, kiváltó ok ezer is lehet, és azt is tudjuk, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, a szerelem nagyhatalom, kiszámíthatatlan és megmagyarázhatatlan.

Élettapasztalataim viszont arra ösztönöznek, hogy a hasonló cipőben járó nőtársaimmal megosszam a titkot: ésszel is lehet szerelmes az ember!
Sőt – csak így érdemes!

Hozzászólások

@

Küldés