Sorszámok
Avagy a homo sapiens sapiens és az emberséges magatartás
Az ember lányának elromlik a kedve, ha a homo sapiens sapiens – azaz értelmes ember – korlátolt, udvariatlan és az emberséget teljesen figyelmen kívül hagyó viselkedésével találkozik. Így van ez minden esetben, legyen az társadalmi helyzet, illetve találkozás egy nővel, vagy egy férfival.
Hiába próbál a lány mosolyogni és az alapvető, íratlan udvariassági szabályokat betartani, ha a többi nő, akikkel együtt vár az orvosi rendelő előtt, ezt nem teszi. Hiába próbál a vérvételre bejutni a saját sorszáma alapján (a vérvételre a pácienseknek számot kell tépniük), ha más idősebb asszonyok a sorrendet figyelmen kívül hagyva, meglepően fiatalos mozdulatokkal ugranak be a rendelőbe előtte.
A letépett számok sorrendje alapján a következő páciens épp a lány lenne, és számára feleslegesnek tűnő módon magyaráznia kell, a számot felmutatva bizonyítania kell a kézenfekvő, természetes dolgot: most ő következik. Ő következik, annak ellenére, hogy a szemtelen
Valahol a rendszerben is hiba van, gondolja a lány, és megpróbál türelmes lenni a nővérekkel, akik a kezüket széttárva nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Megpróbál arra gondolni, hogy a rengeteg beteggel való foglalkozás minden nap jócskán próbára teszi az egészségügyi nővérek idegrendszerét. Feszülten vár egy pillanatig a rendelőben, mondja, hogy ő következik, de mintha süket fülekre találna ez a mondat. A szemtelen asszony végül eltűnik a képből – talán belátja azt, hogy nem előzhet meg tizenöt soron következő, vérvételre váró embert.
Megjelenik viszont a lány mögött a rendelőben egy másik idős asszony, aki a szám szerint a vérvételre várakozók sorrendjében a lány után következik. Ezzel nincs baj. A meglehetősen fura, kábult, feszült és nem emberi helyzetben, a következő pillanatban majdnem megint igazságtalanság történik. A második idős asszony bent a rendelőben, az egészségügyi nővérek jelenlétében, miután a saját fülével hallotta, hogy igenis a lány van soron, majdnem megelőzi őt a vérvételben.
A nővér szólítja a következő pácienset, hogy foglaljon helyet a széken. Ekkor a lánynak szinte ugrania kell, hogy elfoglalja azt, eközben újra fel kell mutatnia a számot, és újra el kell magyaráznia, hogy bizony ő következik! Az idős asszony értetlenül néz rá, de ez a lányt már cseppet sem érdekli. Ugrásával felveszi az idős asszonyok meghökkentően fiatalos tempóját, az idegrendszere pattanásig feszül, és teljesen kinyílnak a reggeli álmosságtól még félig csukott szemei. A lány saját érdekeit védve, egy vele szemben elkövethető igazságtalanságot akadályozott meg, mégis megszégyenülten, apátiába esve, hát-ez-hihetetlen érzéssel ül a rendelőben. A dühét visszafojtva várja a vérvételt. Arra gondol: még jó, hogy nem a vérnyomását méri a nővér.
Az eset után folyamatosan azon töri a fejét, miért kell az ilyen helyzetekben, amiben nyilvánvalóan rendszerhiba is van (nem igazán működik ez a számot tépő módszer), olyan módon viselkednie a körülmények hatására, amely nem jellemző rá. Persze tudja a választ. Egész nap ott várhatott volna a széken ülve, az éhségtől ájuldozva a vérvételre, ha a maga nyugodt, udvarias, emberséges módján, és a számsorrend alapján (ami természetes lenne) próbált volna bejutni a rendelőbe. Történhetett volna ez így is, a lány értékrendjének, emberséges viselkedésre való törekvésének, udvarias magatartásának fényében, ha ez jellemezné a mi társadalmunkat. Rólunk van szó. Én vagyok a lány, valakinek a nagymamája az a két szemtelen idős asszony, valakinek a felesége és az anyukája az egészségügyi nővér. Mi alkotjuk a társadalmat, az adott időpontban a kórházi rendelő mikrokörnyezetét, s tőlünk függ a helyzet hangulata.
Olyan jó lenne, ha erre a homo sapiens sapiens fajhoz tartozók minden társadalmi helyzetben gondolnának, és akkor én, a lány, ők a nagymamák, és ő, az egészségügyi nővér többet mosolyognánk.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.