Szerelem vagy bábelőadás?
Szörnyű dolog, hogy mindig épp a szeretet miatt kínozzuk magunkat!
Egyszer azért szenvedünk valaki miatt, mert nem szeret, máskor azért, mert nem akar elhagyni minket. Néha azt hisszük nem kellünk senkinek, máskor meg rabszolgának érezzük magunkat egy kapcsolatban. A szeretet görbéje hangulatunktól, jellemünktől és élethelyzetünktől függ – és szüntelenül változik.
Egyszer elrugaszkodunk, így fentre kerülünk, és heves érzelmek fűtenek bennünket, máskor meg a történések lefele vonzanak, és mire földet érünk, 
üresnek érezzük magunkat. Vajon azért találta ki így a teremtő, mert képtelenség örökké fent maradni? Először újra földet kell érnünk, hogy ismét a csúcsra kerüljünk? Az életnek a szerelemmel kapcsolatos részéről a bábelőadás jut eszembe, amikor a művészek cérnákon rángatják a mesefigurákat. Talán egy felettünk uralkodó erő bennünket is egy láthatatlan húron cibál ide-oda. Talán nincs is húr, csak mi képzelgünk: mindenesetre jó lenne már megállapodni. Jó lenne már eldönteni, mit is akarunk! Élettársat, családot, szexpartnert, férjet, rabszolgát, lelki társat vagy szeretőt? Sokat vagy keveset? Mindent vagy semmit?...
Ha szerelemről van szó, többnyire sötét és mély labirintusban bolyongunk. Akárhogy is erőlködünk, nem találjuk a kiutat. Nem láthatjuk, hiszen az érzéseink többnyire rossz irányba terelnek. Tapogatózunk, megbotlunk, beverjük a karunkat, megszédülünk, és útirányt tévesztünk. Vajon egy napon észrevesszük majd, hogy az egyetlen és kristálytiszta útirányt a lelkünk mélyén lévő fény mutatja meg? A környezetünk szereplői mindig változni fognak, barátokat, társakat hagyhatunk el, de önmagunkat sohasem. Önmagunkkal jóban-rosszban együtt kell lennünk.
„Aki magát nem szereti, gyakran a másikhoz menekül – ezt nevezi aztán szerelemnek. Belemenekülni a másikba azért, mert önmagammal rossz lennem: legtöbbször ez a ’szerelem’. Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.”
(Müller Péter)
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.