Szívből kacagni
Az emberi kapcsolatok olyanok, amilyenek. Ma már nem divat örülni a rég nem látott emberfiának.
Nem divat beszélgetni a szomszéddal, sőt, már a közeli rokonoksággal is ciki összejárni. A gyereknek órák hosszat kell magyarázni, hogy ki az unokatestvér, ki a nagynéni, hogy milyen rokoni szálak fűzik Pistikéhez, Borbálához...
Húsvétkor kellemes élményben volt részem. Nem olyan nagy dolog, mondhatja bárki, de én mégis annak tartom. Mert szerintem igenis, óriási, hogy egy olyan ember akart látni, akivel már vagy harmincöt éve nem találkoztunk, nem beszéltünk, vagyis semmit sem tudtunk egymásról. Külföldön lakik, elszakadtunk egymástól, pedig valaha egy utcában laktunk. Örömmel indultam a találkozóra, és bevallom, ha nem tudom, hogy kit várok, nem ismertem volta meg. Emlékeimben egy alig több mint negyven kilós, törékeny, filigrán nő képe élt, s helyette egy túlsúlyos, kitelt arcú bicebóca állt előttem. Örültünk, kerestük a régi, bennünk élő képfoszlányok maradványait. Bizony nem nagyon találtuk. Beszélgettünk, meg szívből kacagtunk. Órákig, mintha csak tegnap váltunk volna el. Igen, még van ilyen.
Aztán itt volt a húsvét. Pár éve még annyian jöttek locsolni, hogy szinte nem is tudtam mindenkivel beszélgetni. Most pedig, ha félméterenként légyfogót aggattam volna ki, azzal sem tudtam volna öt embernél többet befogni.
S a gyerekek?
Mintha nem is lennének, mintha a gyermekáldás csak minden századik családnál köszöntött volna be egykoron. A finom csokoládéból készült tojások, nyuszik gazdátlanul porosodnak a szekrény alján, nem volt kiknek adni őket. Az utca csendje elszomorított, csak néha-néha búgott fel egy-egy autó motorjának hidegtől elgémberedett rekedtes hangja.
Szomorú...
Akkor is azt mondom, hogy szükség van az összejövetelekre, hogy szükség van arra, hogy alkalmanként beüljünk egy kávéra, sütire, hogy színházba menjünk, hogy szórakozzunk. Szerencsére holnap már harmadszor megyek ebben az évben születésnapra, olyan igazira, ahol sok ember van, olyanok, akik kedvesek szívemnek, és lehet beszélgetni, énekelni, táncolni. Divat ide, divat oda...
Nekem most, a témával kapcsolatban Dosztojevszkij jutott az eszembe, aki ezt írta: „Ha be akarsz pillantani az emberek lelkébe és meg akarsz ismerni valakit, ne azt figyeld, hogyan beszél, hallgat, sír, vagy hogy megmozgatják-e a nemes eszmék, hanem azt, hogyan nevet. Aki szívből tud kacagni, jó ember”.
Telitalálat!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.3.29.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2022.11.19.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2022.9.15.
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.
Egy kép, ezer szó
Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.
2022.6.6.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2022.5.16.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2022.4.18. 2