Vizit élő adásban
Annyi mindent hallani manapság a kórházakról, de ez az annyi minden általában negatív dolog.
Mostanában sajnos egyre többször voltam kénytelen az egyik fővárosi kórházba vinni beteg édesanyámat, aki egy hétig kénytelen is volt nyomni a kórházi ágyat. Félt egy kicsit, hogy mi lesz, ha problémája adódik abból, hogy nem tud szlovákul. Nyugtatgattam, hogy ne aggódjon, mert rengeteg ott a magyar anyanyelvű nővér, ápoló. Szerencsére nem is volt baj, mert azt tapasztaltuk, hogy abban a kórházban nincs sovinizmus, nem tiltják az alkalmazottnak, hogy azon a nyelven beszéljen, amelyet édesanyja tanított meg vele. Ez olyan fantasztikusan jó érzés volt, hogy egyből el is felejtettem, hogy kórházban vagyok, hogy műteni kell az édesanyámat. Majd újabb meglepetések is vártak rám. Nem tudtam minden nap felutazni, ezért volt, hogy igénybe vettem a telefonos tájékoztatót. S hogy ez miként zajlott? Különösen. S egy-egy ilyen beszélgetés után felidéztem magamban azokat az átélt eseményeket, amelyeket akkor éltem át, amikor a járási székhely valamelyik osztályán lábadoztam egykor.
Mert ki ne emlékezne olyan esetre, amikor a vizit előtt szinte nagytakarításba kellett fogni, hogy rend legyen, mire jön a főorvos? S arra, hogy a beteg már a várakozástól idegbajos volt? Na, akkor most elárulom, hogy Pozsonyban más divat járja. Amikor az orvost hívtam, éppen vizitet tartott. Gondoltam, most majd megkapom, hogy ilyenkor nem illik zavarni. Helyette az történt, hogy a recepcióról átkapcsoltak a doki mobiljára, és minő meglepetés, éppen az édesanyámat kérdezte. Szlovákul. Ő meg magyarul vissza. Majdnem belenevettem a telefonba, olyan muris volt. Hirtelen nem tudtam, hogy most mi is van, hogy vizit, ilyen lazán, közben telefonos beszélgetés a hozzátartozókkal, nyugodtan, türelmesen. Vizit ide, vizit oda. Közben ámultam, hogy van ilyen? Hogy lehet így is?
Igen, lehet, és elmondhatom, hogy sokkal könnyebb a betegnek is és a hozzátartozónak is. Könnyebb, mert egyikünk sincs kiszolgáltatva, lekezelve, kioktatva. Olyan emberi volt az egész. Remélem, hogy ez az új trendi, s hogy sokan követik a jó példát…
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.