Tiszta erőből nyár
Minden szülő életében eljön a pillanat, mikor gyermeke kamasszá érik, és már nem a szüleivel képzeli el a nyaralást.
Tiszta erőből nyár van! A vakáció első napján ezzel ébredt a kamaszlányom is. Végre-végre! Mennyire várta már, hogy a sarokba hajíthassa az iskolatáskát, és vele együtt az elmúlt tanév minden búját-baját! Szabadság, forróság, buli, szerelem – körülbelül ezt jelenti most neki ez a két hónap.
A nyár közeledtével szinte naponta új variációk születtek. Különféle lehetőségek a hétvégékre: fesztiválok, táborok, sátorozások, kempingezések, bicikli-, csónak- és egyéb túrák, a semmiből felbukkanó új és újabb legjobb barátok. Barátok, akiknél el lehet tölteni pár napot, amíg a szüleik nyaralnak. Van medence, kerti tó, jakuzzi, és még ki tudja mi minden.
Hirtelen megváltozik minden, amikor a szülők felfogják, hogy a kamasz már nem vágyakozik a közös családi nyaralások után, nagynénikkel, nagybácsikkal és a többi rokonnal. Egyszeriben unalmassá válik nekik a megszokott társaság, valami másra, többre, újra vágynak. Legtöbb esetben nem is a luxusnyaralás a nyerő, hiszen ebben a korban szeretik a kihívásokat, ezért igazi kalandot jelent egy hétvégi sátorozás a haverokkal. Csak mi, szegény szülők fogjuk a fejünket. Valahogy a békesség kedvéért döntenünk kell, engednünk kell.
És ez bizony nem egyszerű.
Mindenképpen jól kell ismernünk a gyerekünket ahhoz, hogy el merjük engedni egyedül nyaralni. Meg kell vele beszélnünk az érzéseinket, hogy mi az, amitől tartunk, amitől féltjük őt, de semmiképpen sem szabad rémtörténeteket mesélni! Ha csak lehet, kérjük meg őt, hogy mutassa be a barátait, ismerjük meg őket, beszélgessünk velük. Szervezzünk rövidebb közös programot: például egy mozizást, egy vacsorát, egy otthoni kerti sütögetést, ha van rá mód, ahol lehetőségünk nyílik beszélgetni a barátokkal is.
Nem árt tisztázni a szabályokat, mielőtt útnak eresztjük őket. Egyezzünk meg, hogy milyen időközönként tudjuk őt elérni a telefonján. Állítsunk fel közösen egy biztonsági tervet! Beszéljünk az alkoholról, a drogokról, a hülye emberekről, a potenciális veszélyekről és arról, hogyan értesülünk arról, hogy éppen hol van, mit csinál, és mikor ér haza. Nem árt tisztázni néhány alapvető dolgot az elsősegélynyújtással kapcsolatban. Például, mi a teendő darázscsípés, napszúrás vagy kisebb balesetek esetén. Esetleg meg lehet nézni néhány ezzel kapcsolatos videót az interneten.
Nem lesz egyszerű nyugodt szívvel nekivágni a nyárnak egy kamasz gyerek mellett. Biztos, hogy más lesz ez a nyár, mint amikor még biztonságban magunk mellett tudhattuk őket. De ha jól készültünk, ha sikerült a bizalmába férkőznünk, akkor jó esély van rá, hogy különösebb gondok nélkül megússzuk a nyarat. Ne feledjük: mi is voltunk kamaszok, mi is vágytunk a szabadságra, velünk is átélték ezt a szüleink, mégis itt vagyunk.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Kamaszkori átalakulások
Hétvégén pirosra festette a haját. Hétfőn piercinget akart az orrába rakatni, egy (szerinte) gyönyörűséges karikát.
2015.5.19. 24
A kamaszkor testi változásai
Szinte egyik napról a másikra válik az addig aranyos kisgyerek nagyszájú, nyurga, elégedetlen kamasszá.
2015.3.31. 15
A kamaszkor kérdései
A legtöbb szülőt, bár készül rá, mégis váratlanul éri, amikor beköszönt gyermeke kamaszkora.
2015.3.5. 13
A kamaszok nevében
Minden szülő megéli azt a keserves időszakot, mikor úgy érzi, nem tud szót érteni a gyerekével.
2008.9.2. 1 1
A szülők és a kamaszkor 2.
A kamaszkor szülő és gyerek számára egyaránt nehéz időszak. Talán segít az érintetteknek az alábbi néhány tanács.
2007.7.11. 2
A rovat további cikkei
Mennyi szabadság jár nekik?
Első szerelem, alkohol, új baráti kör – mindez gondokat jelenthet a tizenévesek (szülei) számára.
2017.6.29. 3
A tinik és a nyár
Néha azt gondolhatja az ember, hogy a feje tetejére állt a világ, nincsenek a helyén a dolgok, hiszen amit látunk, meghökkentő.
2012.7.6.