Anya, nő és feleség

Takács Anita  2010.10.25. 4:36

Ha egy nőnek szülés után csökken az önértékelése, az nem tesz jót a babájának sem.

Ha egy nőnek szülés után csökken az önértékelése, mert úgy érzi, nem képes minden szerepnek megfelelni, az nem tesz jót a babájának sem.

Csak egy magabiztos anyuka mellett virágzik a szobanövény, alszik át éjszakákat a pici. Azt gondolom, jobb időben kezdeni magunkkal valamit, hogy ne csupán a gyermek körül forogjanak a hétköznapjaink. A csemetének van apukája is, rá lehet bízni pár órára, amíg mi magunkkal is foglalkozunk egy kicsit. Fontos, hogy néha el tudjunk menni a barátnőkkel, vagy tornázni, úszni, esetleg a könyvtárba, foglalkozni a hobbijainkkal. Nem feltétlenül szükséges, hogy vagyonokat költsünk fodrászra, kozmetikusra ahhoz, hogy mindig ápoltan mutatkozzunk. Elegendő napi fél óra, hogy levessük a néha egész napra magunkon felejtett hálóinget, felkapjunk valami csini szabadidőt, megszelídítsük tincseinket, és feldobjunk egy leheletnyi sminket. Mi is jobban fogjuk érezni magunkat, ha nem kell gyorsan a fürdőszobába zárkóznunk, amikor nem várt vendégek jönnek például babalátóba.

Tapasztalatból mondom, hogy ez az időszak lehet a legjobb arra, hogy valami újat tanuljunk. Ha időnk engedi, és van segítőkész rokonunk, nagymamánk, akire pár órára rábízhatjuk a babánkat, iratkozzunk be egy kurzusra, esti iskolába, vagy akár egyetemre! Biztosan mindenkinek van olyan álma, amit még eddig nem valósított meg. Rajta hát! Én világéletemben sminkelést szerettem volna tanulni. Szeptemberben kezdtem a kétéves, gyorstalpalónak éppen nem nevezhető kozmetikusképzést. Ebben a párom is támogat, mint eddig mindenben. Átvállalja az otthoni műszakot, amíg a tanfolyamon vagyok. Szerencsésnek érzem magam, amiért fontosnak tartja, hogy a pici mellett ugyanúgy lehessenek külön programjaim, ahogyan előtte.

Sok anyukától hallottam már, hogy a babájuk születésétől kezdve szinte csak a háztartásnak, gyereknevelésnek éltek. Ez mindaddig szép és jó, amíg az ember lányánál egyszer elszakad a cérna. A mosatlan pelenkák közt összeroskadva, könnyek közt jön a kérdés: de hol vagyok én? Ennek az időszaknak tényleg az önfeláldozásról kellene szólnia?! Vannak nők, akik az anyaság mámorában semmi másra nem is vágynak. Mosnak, főznek, takarítanak, és esténként illatos vacsorával várják férjüket. Pontosan úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. És tökéletesen boldogok. Azonban nem vagyunk egyformák, és nem szabad ítélkeznünk a másik ember felett, csak mert ő nem úgy éli meg a dolgokat, ahogyan szerintünk kéne. Bár jól tudom, a mai anyukák közt ez utóbbi nagyon divatos. A szoptató anyák szidják a tápszeres babák anyukáit, a mártír anyák pedig az öntudatosakat. Értelmetlen a harc, nekik látszólag mégis jólesik. Biztos vagyok benne, hogy együttérzéssel, emberbaráti szeretettel orvosolható lenne minden nézetkülönbség. Ha látjuk, hogy sorstársaink nehéz helyzetbe kerültek, a vádaskodás helyett inkább segítsük biztató szavakkal.

Ha ön is anyuka, beszéljen bátran az érzéseiről, akár a negatívakról is. Sokunkat kikészítenek a fogzás napjai, a betegség miatti álmatlan éjszakák. Ilyenkor úgy érezhetjük, ennek sohasem lesz vége, és egyre fáradtabbak és fáradtabbak vagyunk. Ez az időszak azonban gyorsan elrepül. Amit viszont fontos, hogy szem előtt tartsuk: gyermekünk akkor boldog, ha mosolyogni látja az anyukáját. Próbáljuk magunkból kihozni a maximumot, amennyire erőnk és lehetőségeink engedik. Érezzük jól magunkat a bőrünkben a kismamaság perceiben!

Hiszen egyszer mind visszasírjuk a nyugis, babázós éveket. Élvezzük hát, amíg tart!

Hozzászólások

@

Küldés