Mit egyen a baba? (1)


Jády Mónika  2013.8.29. 5:54

Mikor kezdjük el a hozzátáplálást? Mit mikortól adhatunk?

A fenti kérdésekre különféle válaszokat kapunk, attól függően, éppen kit kérdezünk meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az első hat hónapban kizárólag anyatejjel kellene táplálni a kisbabát. Gyermekorvosunk a négy hónapos korban esedékes ellenőrzésen viszont azt mondta, hogy már el lehet kezdeni a hozzátáplálást. Pedig nem volt gondom a szoptatással. Egyik ismerősömnek (aki nem is szoptatott) az ő gyermekorvosuk azt javasolta, hogy fél éves kor előtt semmiképp ne kezdje el, addig csak tápszert adjon a piciknek, és – mivel babái a kiírt időpontnál hat héttel korábban születtek – még azt is hozzátette, hogy a hat hónapot ne a születéstől, hanem a kiírt időponttól számítsák.

Általában gyümölcslével vagy péppel kezdik a hozzátáplálást, de találkoztam olyan anyukával is, aki azt vallotta, zöldséggel kell kezdeni, különben a gyermek az édes ízek után nem fogadja el a zöldségeket. (Valószínűleg nem ezen múlik, hisz van sok baba, akit először almapürével kínáltak, mégis rögtön ízlett nekik a répa, majd más zöldségpüré is.) Elsőként almát, répát szoktak adni a babának, ezek után jöhetnek fokozatosan azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyek csak nagyon ritkán okoznak allergiás reakciót: körte, őszibarack, banán, szilva, tök, cukkini, pasztinák, burgonya... (Epret, málnát, szedret, ribizlit, egrest, kivit, ananászt nem ajánlott adni másfél éves korig.) Ha magunk készítjük a pürét, biogazdaságból vagy megbízható termelőtől származó gyümölcsöt és zöldséget vegyünk. A zöldségeket nemcsak párolhatjuk, sütőben is megsüthetjük, majd villával szétnyomkodjuk. A hozzátáplálás kezdetén finomra pürésítsük a gyümölcsöt és zöldséget, később lehet egyre darabosabbra hagyni. Először egy-két kiskanál pürével kínáljuk a babát, majd a következő napokon fokozatosan emeljük az adagot. Néhány napig ugyanannál a gyümölcsnél vagy zöldségnél maradjunk. Ha nem okoz semmilyen problémát, rátérhetünk a következő gyümölcsre vagy zöldségre, a már bevált pürébe keverve, vagy akár önállóan is.

Abban is megoszlanak a vélemények, hogy szoptatás előtt vagy után kínáljuk-e a babát. Van, aki azt mondja, szoptatás után hiába próbálkozott, ezért közvetlenül szopizás előtt adott egy-két kanállal a püréből. Két szoptatás közé is lehet helyezni a kóstoltatást. Aztán, ha ízlik az új étel a babának, és ki akarunk majd váltani egy szoptatást, a következőkben a szopizás idején kínáljuk. Délelőtt vagy délben kóstoltassunk, ne estefelé – ha nem passzol az új étel, így még napközben kiderül.

Régebben azt vallották, hogy gluténtartalmú gabonaféléket (búza, árpa, zab, rozs) nem szabad túl korán adni a gyermeknek, mert esetleg lisztérzékenységet okozhatnak. Mostanában már azt ajánlják a szakemberek, hogy ne várjunk sokáig, még lehetőleg a szoptatás ideje alatt kóstoljon a baba gluténtartalmú ételt. Hat hónapos kortól (tápszerrel táplált gyerekek esetében már valamivel korábban) tehát fokozatosan be lehet vezetni az étrendbe ezeket a gabonaféléket is. Sokféle pehely kapható, amelyből víz vagy anyatej hozzáadásával kását készíthetünk. (Több kása csomagolásán tehéntejet is írnak – négy hónapos kortól fele-fele arányban vízzel hígítva. Viszont nem minden szakember ajánlja a gabonafélék tehéntejjel való elkészítését egyéves kor előtt.) Akinek a családjában előfordult glutén- vagy tejallergia, az orvos tanácsát kövesse. Egyébként tejtermékek 8 hónapos, tehéntej egyéves kortól adható. Húst 7 hónapos kor után szoktak adni, először csirkét és pulykát, tojást pedig 10 hónapos kortól.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mit egyen a baba? (2)

Jády Mónika

A hozzátáplálást – gyermekorvosunk tanácsát nem követve, miszerint négy hónaposan már adhatok gyümölcspépet – hat hónapos korban kezdtem el.

2013.9.20.    13

A rovat további cikkei

Edzés a terhesség első heteiben

PR-cikk

A kismama érdekében nagyon fontos, hogy mit szabad és mit nem!

2024.11.21.   


Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2024.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Mikor nagyobb a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

2022.2.24.   


Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.   


Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

2020.9.22.    34


Nem értem...!

Kovács Márta

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

2020.2.12.   


Apák a szülőszobán

Kovács Márta

A gyermek születésekor két dolgot él át egy apa: csodát, a születés élményét, és az anya iránti tiszteletet.

2019.10.19.   


Gólyák és nők

Póda Erzsébet

Avagy nem akarok otthon szülni!

2017.9.14.    17