Az utolsó lenyúzott bőr 2.

Sebők Zsófia  2007.11.26. 9:28

A Da Vinci-kód című regény és a film karakterei.

Ahogy A Da Vinci-kódról szóló cikksorozatom első részében is megígértem, a folytatás a szereplőket, a regény és a film karaktereit veszi górcső alá. Miért is beszélek a regény és a film szereplőiről, ha ugyanarról a történetről van szó, és nyilván a karakterek is ugyanazok maradtak? Épp azért, amiért sokan a filmet sem szeretik: túlságosan kapkodónak, szinte csak kivonatnak tartják (megjegyzem, igazuk is van), és így aztán magától értetődik, hogy az egyes alakokat, még a főhősöket sem sikerült úgy kibontakoztatni a vásznon, mint a regény lapjain.

Természetesen elfogadott és szilárd tény, hogy egy regényhős sosem lesz ugyanolyan a filmben, hiszen a képernyőn mozgó ember gondolatait, érzéseit nem ismerjük meg úgy, ahogy egy író tárná elénk azokat. Kivételt képeznek azok az alkotások, ahol mind a regény, mind a film E/1-ben meséli el a történetet (pl. Harcosok klubja) – de A Da Vinci-kód sajnos nem tartozik ezek közé…

Sajnos, mivel valóságos sztárparádét láthatunk a filmben: még egy kevésbé „edzett” mozilátogatónak is összefut a szájában a nyál, ha a szereplőlistát nézi: Tom Hanks, Audrey Tautou, Ian McKellen, Jean Reno – csak hogy a legfontosabbakat említsem. Mivel nem szeretnék túlságosan elkalandozni, a továbbiakban vizsgáljuk az imént említett négy színészt, illetve az általuk eljátszott karaktereket.

Robert Langdon
Az amerikai szimbólumkutató Dan Brown korábbi regényében, az Angyalok és démonokban bukkant fel először, tehát A Da Vinci-kód szereplői közül ő örvendhet a legalaposabb kidolgozásnak. Bár Brown nem a lélektani ábrázolásáról híres, mégis képes egymástól eltérő karaktereket fabrikálni, hogy mindnek meglegyen a maga különlegessége. Langdonnak megvan a maga izgalmas szakterülete (az örökké kételkedő szimbólumkutató), a maga dilije és fóbiája is, és persze – ahogy az egy főszereplőhöz illik – mindig kivágja magát a forró helyzetekből. Rendkívül művelt és intelligens, ezt Brown a párbeszédekben is bebizonyítja: Langdon tehát nem csak mondvacsinált bölcs, de valóban sok mindent megtudhatunk tőle a könyv(ek) lapjain. A producerek tökéletesen választottak, amikor Tom Hanks-t válogatták be erre a szerepre. Az egyetlen gond abból adódik, amit már az elején is elmondtam: a film rendkívül kapkodó! Ennél fogva aztán a filmbéli Langdon sem mutathatja meg valódi énjét, és állandóan olyannyira gyorsan jön rá a helyes megfejtésekre, hogy valódiságát pont a sebessége miatt vonhatjuk kétségbe, ahogy szinte gondolkodás nélkül hadarja a történelmi érdekességeket és fejti meg a bonyolult kódokat. A film gyorsaságát mindenképp Langdon karaktere sínylette meg a legjobban, pedig Tom Hanks ennél sokkal többre képes…

Sophie Neveu
A Jacques Saunière unokájaként feltűnő női főhős, bár munkájából és gyermekkori tapasztalataiból kiindulva valóban hasonlóan izgalmas személyiség, mint Langdon, ő mégis a Szűzként van jelen, akit leginkább az emlékei alapján ismerhetünk meg. Művelt és okos, bár a történet központi témájáról mit sem tud: szinte csak sodródik az árral, és öntudatlanul kerül végül az egész ügy középpontjába. Bátor és leleményes, ezt a film ugyanúgy átadja a varázslatosan bájos Audrey Tautou-val, akár a könyv, de elkövet két hatalmas hibát: az egyik, hogy a lány emlékeit a minimálisra faragja, olyannyira, hogy aki nem olvasta a regényt, gyakran nem is érti, pontosan miről is szólnak a szemcsés felvillanások, az emlékek beidézései. A másik nagy hiba, hogy – veszélyeztetve a csattanót – többször is csodatévői szituációba állítja Sophie-t, amit a könyv nem tesz meg. A film készítői ezzel tulajdonképpen a mondanivalót forgatták ki önmagából. További felesleges húzás volt összekeverni a lány rokoni szálait: Dan Brown tökéletesen kiépítette Sophie családfáját. He hát ha film, akkor már legyen hollywoodos…

Sir Leigh Teabing
A Franciaországban élő angol lord, a modern Grál-lovag karaktere valójában minimális –Brown a szokványos klisékre támaszkodott a megalkotásakor. De azért Teabingnek is megvan a maga sajátossága: megszállottan kutatja az igazságot, amiért bármit képes feláldozni, akár még a becsületét is… Az ő szerepe pontosan ugyanaz a könyvben és a filmben is, és Ian McKellen úgy adja a bogaras lordot, hogy öröm nézni kecses, végtelenül profi játékát.

Bezu Fache
A francia rendőrség bikája, aki az első pillanattól meg van győződve Langdon bűnössége felől (a végén azért kapunk erre egy abszolút ésszerű választ is). Törtető, a rendet vasököllel betartó, jéghideg modorú fickó. Találgatni sem kell: a szerepet mintha az Isten is Jean Renora öntötte volna. Ő pedig hozza megszokott formáját: hideg, kemény, félelmetesen komoly és persze vérprofi. Mi mást is lehetne tőle elvárni? Az egyetlen színész, aki még a leghülyébb lövöldözős-túlerőtlegyőzős jelenetet is képes volt meghatóan előadni (Léon, a profi). Naná, hogy most is nagyot alakít! Az arcjátéka meg külön öröm.

A végkövetkeztetésem mindebből annyi, hogy míg a mellékesebb szerepekre osztott karakterek nem kimondottan sínylették meg a filmre vitelt, addig a főszereplők annál inkább: nekik ennél sokkal több idő, több mondanivaló járt volna. Viszont az olyan színészek, mint McKellen vagy Reno, szabadon játszhattak a figurájukkal: néhol kimondottan az volt az érzésem, hogy még többet hoztak ki a karakterből, mint maga az író…

A következő részben az Opus Dei-ről, a Sion-rendről, a keresztes lovagokról és a keresztény egyházról olvashatnak, s ez utóbbi kapcsán szó lesz a nők elnyomásáról és az istennők démonizálásáról a történelemben.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés