Az utolsó rózsa

Cseh Gizella 2011.3.8. 3:37

Szőllősy Nina (1843–1861) emlékezete.

Őszi éjszaka

Tiszta, fényes őszi éjen,
Mikor a nap alszik mélyen,
Gondolatokba merülve
Nézek a világos éjbe.
Néma, csendes a természet,
Zaja, gondja elenyészett.
Csak az óra ketyegését
Hallom – ezt a szívverését
Az időnek.

Nézem, nézem a nagy éjet:
Olyan fényes, – mégsem éget.
Mi lehet az a fény? Tán a
Mélyen alvó napnak álma?
De hisz a nap forró lelke
Oly hideget álmodnék-e,
Mint az a fény, az a csillag,
Mely a dérvirágon csillog,
S rezgve reszket?

Nem csillag az, nem is álom,
Mely úgy átfénylik a tájon:
Sárga lomb, hervadt virágok,
Tört remény, kihamvadt vágyak
Bús arcára.

Balatonfüred tőszomszédságában, a balatonarácsi ótemetőben, Lóczy Lajos földrajztudós és több neves személyiség közelében nyugszik a XIX. századi magyar színháztörténet egyik fiatal színésznő–reménysége, Szőllősy Nina. Alig egy ideig jeltelen sírja még 1861-ben méltó vörösmárvány síremléket kapott, amelyet az akkori litéri kálvinista lelkész, a későbbi püspök Pap Gábor sorai ékesítenek:

„A szív önnön tüzében hamvad el
Ha szenvedélye égő lángra gyúlt:
Így lángolál a színművészetért
S kiégett benned fényes csillagunk.
Nemes tüzed a sír felé sodort,
A por lehullt, a lélek égbe szállt!
A színművészetért tisztelői itt
Könnyezve mondanak áldást reád.”

De ki is volt ez az ifjú színésznő, aki a balatonfüredi üdülőhelyen hunyt el 1861. február 21-én? Szőllősy Nina 1843. május 29-én született Kecskeméten. Édesapja Szőllősy Mihály igazgató, színész volt. Gyerekkorában már szerepelt édesapja társulatában. Apja szerette volna, ha drámai szerepekben is sikert arat, de hangjának nem volt átütő ereje, operettekben és népszínművekben viszont kitűnő volt. „Végre némely darabokat feláldoz érdekeinek, az által, hogy Szőllősy Nina kisasszonnyal, szakmájába nem eső drámai szerepeket is játszat, s neki, (nem tekintve tehetségére), mindig tündöklő és kiváltságos szerepeket keres,, ha bár a szép tehetségű színésznő – ki a vígjátékokban oly kedves jelenség – a drámában nincs egészen a helyén, miután ilyenkor játékában színi erő helyett néha erőszakot látunk” – írta minderről a Hölgyfutár 1857. évfolyama.

Szőllősy Nina elsősorban tehát színésznő volt, de mindemellett számos „beszélyt”, költeményt is írt. Művei a kor hangulatát, érzésvilágát tükrözik, s az bennük a megdöbbentő, hogy a komor, a halál közelségét érzékeltető műveket egy 16–17 éves fiatal lány írta. Ebben alighanem szerepet játszott az is, hogy tisztában lehetett az őt végül sírba döntő betegsége súlyosságával.1) Több művét a Játékszíni Emlényekben (1860, Magyaróvár, Eltűnt remény), a Győri Közlönyben (1860, Egy fehér rózsa története), a Családi Körben és az Emília Évkönyveiben tette közzé. Halála után költeményeiből a Hölgyfutár közölt egy csokorravalót (1861–1862). A fiatal művésznő emlékét őrzi Zobor (Atádi Vilmos, 1821–1865) költeménye, a Szőllősy Nina porain (1861. február 21.).

Szőllősy Nina összegyűjtött munkáit (költeményeket, novellákat, naplótöredékeket) mentora, Ozoray Árpád szándékozott kiadni 1861-ben, de ez mégsem valósult meg. Ugyancsak az ifjú színésznő–költőnő emlékének (is) emléket állít Fáylné Hentaller Mariska 1889-ben Budapesten megjelent A magyar írónőkről című könyve, amely mindemellett még két Szőllősy Nina-verset is közölt.

Az alkotónő költői életművét a XX. században első alkalommal nyilvánosan a Weöres Sándor–Károlyi Amy költőházaspár mutatta be a Három veréb hat szemmel című költészettörténeti antológiában 1977-ben, majd második alkalommal ugyanezen kötet második kiadásában, 1982-ben.2)

___________________________________________________________________

1) Halálának oka „tüdővíz” volt. Ez tulajdonképpen jelenthette a tuberkulózist, de a tüdővizenyő rövidítését is.
2) Az antológia harmadik, bővített kiadása 2010-ben jelent meg