Tudós nők


Póda Erzsébet  2009.8.6. 5:30

Azt mondják, a nők inkább az élet szociális területeihez vonzódnak...

...övék a gondozás, ápolás – a család, a férfiaké pedig a technika, a műszaki megoldások világa. Azt is mondják, hogy a lányok inkább a humán tantárgyakhoz vonzódnak, a fiúk pedig a természettudomány tartományaihoz. Meg is magyarázzák, miért van ez így: mert a nők agya más, mint a férfiak agya. Másként működik, s ettől aztán, mivel biológiailag más a nő, mint a férfi, minden más területen is különböznek.

Érvként hozzák fel és tanítják az iskolában is, hogy lám, a nagy felfedezések egytől-egyig férfiak nevéhez fűződnek. Ők találták fel a gravitációt, a légüres teret, a gőzmozdonyt, de még Amerikát is. Azt a tankönyvek nem említik meg, hogy azért lehettek ezek a tudós emberek férfiak, mert a nőknek megtiltották a tanulást, a művelődést.


Ha a régebbi korokban kutatunk, találhatunk feljegyzéseket, melyek a nők eredményeiről számolnak be – de a történelem folyamán igazán sose szerették, ha a nők tudományos dolgokkal foglalkoztak. Pedig például a világon az első név szerint is ismert tudós időszámításunk előtt 2700 körül élt az ókori Egyiptomban, nő volt és Meritptahnak hívták. Egyes források szerint egyben ő az első név szerint ismert orvos is.

Az időszámításunk utáni 400-as években élt Alexandriában Hypatia, aki (szintén nő létére) matematikával, filozófiával, csillagászattal foglalkozott, és komoly kísérleteket végzett. Ellenfelei nem nézték jó szemmel ténykedését, és fanatikus keresztény szerzetesek egy csoportja, kocsijából kirángatva egy templomba vonszolta őt, ahol éles kagylókkal és kövekkel széttépték. Testének darabjait elrettentő példaként a város különböző részein szétszórták.

Más tudós nők kutatási eredményeit az akkori tudósvilág jelentéktelennek ítélte, vagy teljesen elvetette – az utókor azonban bebizonyította, hogy azok a mai napig megállják a helyüket. Mikor aztán végre, nagylelkű engedményként, a nők is megtanulhattak írni és olvasni, elsősorban romantikus, szerelmes vagy lovagregényeket nyomtak a kezükbe. Esetleg lányneveléssel foglalkozó kézikönyvet, melyből csak azt olvashatták ki, hogyan kell férjük kényét-kedvét teljesíteni. Akadtak azonban tudós nők is, matematikusok, fizikusok, csillagászok vagy akár irodalmárok, akiket elsősorban apjuk vagy férjük támogatott, így komoly tanulmányokat folytathattak.


Változás akkor következett be, mikor már az egyetem kapui is megnyíltak a nők előtt. Manapság szinte hihetetlen, de úgy kétszáz évvel ezelőtt még „kifütyülték” a nőket az egyetemi padokból. De már semmi sem szabhatott nekik gátat a tanulásban. Akkor aztán egyre-másra hódították meg a tudomány területeit, és jelentős felfedezéseket tettek. Voltak köztük csillagászok, matematikusok, fizikusok, kémikusok, orvosok, elmélkedők és kutatók egyaránt. Olyan eredményeket értek el, melyekre nem sokkal azelőtt még képteleneknek tartották őket. Igaz, ezeket azóta se verik nagydobra, csak akkor szerzünk tudomást a tevékenységükről és eredményeikről, ha célirányosan keresünk. Az iskolai tankönyvek tele vannak férfitudósokkal és -felfedezőkkel. Utódainknak csak a legjelentősebb női egyéniségeket említjük meg.

Rég nem igaz, hogy az asszony feladata az utódok felnevelése, és a családi tűzhely őrzése – merthogy erre van „beállítva”.

A választás lehetősége azonban a legtöbbször még ma sem adatik meg számukra. Nehéz leküzdeniük a külső és belső kényszereket, és még nehezebb a család helyett esetleg a karrier, a tudomány, az egész embert kívánó kutatómunka mellett dönteni.

Pedig sok megcáfolhatatlan tényként kezelt kutatási eredmény megváltozott, amikor a kutatócsoportban nők is részt vettek. Mert a világ kétpólusú: nők és férfiak élnek benne, és csak így teljes. Ezt az élet valamennyi színterén szem előtt kellene tartanunk!



Hozzászólások

Eva, 06. 08. 2009 19:30:51
Kedves Erzsebet Nagyon tetszik a cikk! En azt latom, hogy a nok sokszor okosabbak, kreativabbak, jobb otletekkel rukkolnak elo, mint ferfi kollegaik, csak nem mernek felszolalni, kiallni magukert a munkahelyukon vagy a mindennapi eletben. A noket visszahuzodonak, szerenynek nevelik, ami sokszor onbizalmatlansagban mutatozik meg. Pedig ha mi nok kiallnank magunkert es mernenk felszolalni bizony sok azelott elmozdithatalannak hitt kovet tudnenk megrengetni!!
    
P.E., 10. 08. 2009 22:07:04 Re:
Kedves Eva, köszönöm a hozzászólását a cikkhez. Maximálisan egyetértek önnel! Mostanában egyre inkább úgy vélem, a nők sokat tehetnének önmagukért, sorsuk az ő kezükben van, és nem is igazán kellene sok energia ahhoz, hogy életük jobbra forduljon. Csak egy kis tartás, egy kicsivel több akarás elég lenne... Még egyszer köszönöm! Üdvözlettel: Póda Erzsébet
@


A rovat további cikkei

A legnagyszerűbb női alakítások

PR-cikk

A legnagyszerűbb női alakítások kaszinós filmekben: Barbara Stanwyck, Jodi Foster, Sharon Stone, Julia Roberts, Kate Bosworth.

2023.7.27.   


Az első női karmester

Póda Erzsébet

Az első női karmester, Mary Davenport Engberg egy vonaton született Amerikában, a Cornvell házaspár gyermekeként, 1880 februárjában.

2015.8.14.   


Victoria Francés különleges képei

Busai Hajnalka Lilla

Victoria Francés kortárs spanyol illusztrátor, festő, grafikus. (Művészeti körkép)

2015.4.29.    12


Híres női feltalálók

Kiss Adrienn Éva

Ma van a Feltalálók Napja. Világszerte tartanak megemlékezéseket a tudósokért, akik maradandót alkottak.

2012.11.9.