Korhatár

Molnár Miriam 2008.11.6. 17:04

Az ember addig talán nem is gondolkodik el arról a tényről...

..., amit angolul „ageism”-nek (diszkrimináció az életkor alapján) hívnak, amíg őt magát nem érinti. Amíg az ember fiatal, addig inkább idegesítik azok a megjegyzések, hogy: „majd te is meglátod, ha idősebb leszel!”, vagy: „majd tíz év múlva beszélgethetünk erről” és hasonlókat. Ma én mondok ilyeneket a fiatal kolléganőmnek, aki huszonhárom éves.

Most, hogy saját életem közepe felé járok (optimistán így gondolom) tudom, hogy minden kornak vannak előnyei és hátrányai. A világ régebben talán jobban megbecsülte az érett-idősebb embereket, a nőket is beleértve, most meg inkább a fiatalság bálványozásában éli ki halálfélelmét. Kicsit furcsa, amikor a negyvenes éveiben lévő színésznőket azért emeli ki a média, mert harmincnak sem néznek ki. Tényleg ez a legfontosabb egy nőben? Nem pedig az, hogy milyen színész (énekes, műsorvezető, stb.), milyen kolléga, milyen barát, milyen princípiumok szerint él?

Köztudott tény, hogy Hollywoodban a harmincon túli nők (Meryl Streepet kivéve) már nem kapnak normális szerepeket (a férfiak válogatják a főszereplőket). Nehéz nem észrevenni, hogy egyre több ötvenes férfi válik el és teremt kapcsolatot huszonéves nőkkel. Berlusconi olasz miniszterelnök csinos harmincas nőket ültet miniszteri székekbe – miért is...?

Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt tizenkét hónapban kétszer is kerestem munkatársnőt/munkatársat. A rengeteg jelentkező közül kiválasztottam két tucatot, akik papíron – végzettségük és tapasztalatuk szerint – megfeleltek, és mindannyiukat meghívtam egy személyes találkozóra. Többségük nő volt, pontosabban egy férfi volt köztük. Mielőtt találkoztunk volna, nem nagyon volt fogalmam arról, ki hány éves, kivéve, ha az illető feltüntette, mikor szerzett diplomát. Vagy, ha gazdag munkatapasztalat szerepelt az önéletrajzban, mert így nem volt nehéz kitalálnom, körülbelül hány éves lehet az illető. Három kb. negyvenötön túli hölgyet interjúvoltam meg: az egyik azzal kezdte, hogy kritizálta volt munkáltatóját; a másik elmesélte, hogy fogja megváltoztatni az irodánkban a dolgok menetét; a harmadik nem válaszolt egyenesem a kérdéseimre.

Hiába pártolom az érett hölgyeket, végül egy fiatal nőt vettem fel, aki huszonhárom éves, s akinek ma néha úgy válaszolok, hogy „Majd, ha te is közeledsz a negyven felé...”. A kolléganőm néha komolyan veszi, amit ilymód közölni szeretnék vele, néha nem. Én az ő korában talán meg sem hallottam ezeket az intő, és kioktató mondatokat, és lám, sok közülük igaznak bizonyult! Néha viszont jó, hogy a fiatalság naivitással jár, mert az ember saját hibáinál semmiből sem tanul jobban.

És e tekintetben teljesen mindegy, hány éves, vagy hány évesnek érzi magát.