Az ország nélküli fejedelem (2)

Cseh Gizella  2009.5.29. 14:33

II. Rákóczi Ferenc alakja és kultusza a magyar művelődéstörténetben/drámairodalomban.

Az 1848-as idők forradalmi lelkesedését és németgyűlöletét már teljes egészében kirobbantotta Szigligeti Ede drámája, a II. Rákóczi Ferenc fogsága.

Ekkor vált Rákóczi igazi nemzeti hőssé. A darabot 1848. november 4-én adták elő a Nemzeti Színházban, és alig két hét alatt ötször egymás után játszották, óriási sikerrel. A drámában benne találtatott a romantika minden jellemző vonása: a jezsuita Pater Knittelius, Rákóczi nevelője, Kollonits bíboros, Rákóczi gyámja, aki a jezsuita rend tagjának szerette volna látni Rákóczit, hogy annak hatalmas vagyonát a rend számára megszerezze. Az ifjú Rákóczi, aki látszólagosan a hívük, lelke mélyén őrzi magyarságát. Rákóczi oldalán feltűnik Bercsényi, a karizmatikus főúr, aki magával ragadja Rákóczit és a magyar felkelés vezérévé teszi. A főhős méltó párja Amália, a hesseni fejedelem lánya, aki Szigligeti tollán német volta ellenére lelkes magyar honleánnyá lesz. (Amáliát tette meg ily értelemben Arany János is Rákócziné című balladája hősnőjévé.) Fényes királyi udvar, lovagtermek, sötét börtöncellák, titkos ajtók, homályos folyosók, vérpad, csatatér volt a színhelye a romantikus történetnek, amelyben titkok és fondorlatok közepette győzött az igazság.

Ennek a forrongó közhangulatnak adott kifejezést a következő évtizedben Lévay József híres költeménye, aki még a csendes Mikest is forradalmi lázadónak láttatta:
„Egyedül hallgatom tenger mormolását
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül a bujdosók közül
Nagy Törökországban;
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában!”

Szigligeti Rákóczi-képét a romantika nagy regényei alakították tovább. A szerzők, Jósika Miklós, P. Szakhmáry Károly és Jókai Mór írtak a fejedelemről. Jósika regénye II. Rákóczi Ferenc életét gyermekkorától fogva követte. A regény izzik a jezsuiták elleni gyűlölettől, mint Szigligeti darabja. 1862-ben jelent meg P. Szakhmáry Károly kétkötetes regénye, A bujdosók, amely mintegy folytatása Jósikáénak. Jókai a Szeretve mint a vérpadig, a Lőcsei fehérasszony és a Rákóczi fia című regényeiben foglalkozott a vezérlő fejedelem személyével. Ezt követte P. Gulácsy Irén Pax vobis című regénye, majd Herczeg Ferenc Pro Libertate című művének megjelenése.

Az abszolutizmus korában lépett fel Thaly Kálmán is a Ne bántsd a magyart, Zengő liget, Kárpáti kürt című versesköteteivel. Hazafias lelkesedés hatotta át az ifjú lírikust, aki már ekkor megmutatta archaizáló képességét. 1864-ben, egy évvel Kriza János Vadrózsáinak megjelenése után pedig két kötettel állt elő Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok címen. Ezt 1872-ben az Adalékok két kötetével és 1885-ben a Tanulmányok a Rákóczi-korból függelékéhez csatolt gyűjtésével toldotta meg. Thaly országos ismertségre tett szert. Irodalomtörténetünk pedig kurucköltészet címen új fejezettel lett gazdagabb. Az 1890-es években a Rákóczi-hullám újabb áradásának lehettünk tanúi. Az ezeréves ünnepre készülő országban egy másik nagy jelentőségű gyűjtemény jelent meg, Káldy Gyula Kurucdalai. Káldy összegyűjtötte azokat a dallamokat, amelyekre a kuruc költeményeket énekelték, vagy hangszeren játszották, és így mintegy teljessé tette Thaly gyűjteményét.

Ez ihlette meg Endrődi Sándort, akinek a Kuruc nóták című gyűjteménye 1896-ban látott napvilágot. Az egész kötet Thaly kurucvilágának visszhangja. A 19. század álláspontját vetítette vissza, és fényes színjátéknak láttatta a kort: alkalomnak a magyar vitézség, lobogó lelkesedés és a kalandos merészség megünneplésére. Mi sem bizonyítja jobban a kuruc költészet hatását, hogy a XX. század első negyedében még Ady Endre költeményei között is vissza-visszatért a jelenség. Az Esze Tamás komája, a Bujdosó kuruc rigmusa, a Sípja régi babonának és a Két kuruc beszélget című költeményekben szólaltatta meg a régi kurucvilágot.

A XX. század első két évtizede a Rákóczi-kultusz más, tárgyilagosabb hangvételét hozta magával. A korszak kezdetét az 1906-os esztendő, a fejedelem hamvainak hazahozatala és az ennek nyomán újjáéledő Rákóczi-kultusz jelentette. 1901-ben jelent meg Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros című színműve, amely a kuruc világ hagyományos felfogását vallotta, és Rákóczi dicsőítését akarta szolgálni. Ebben az áruló Ocskay azért adja meg magát Jávorka Ádám csapatának, mert lelkiismerete nem bírja elviselni, hogy a fejedelmet elárulta. A darabot a kritika meglehetősen negatívan fogadta. A drámára kétségtelen hatással volt Jókainak Szeretve mind a vérpadig című regénye, amelyben Ocskay szintúgy túlzott önérzetének áldozata.

Országos felzúdulást váltott ki 1913-ban Szekfű Gyula A száműzött Rákóczi című műve. 1913-ban jelent meg Riedl Frigyes és Tolnai Vilmos tanulmánya, amellyel kétségbe vonták Thaly Kálmán munkásságát, és filológiailag kimutatták, hogy balladái saját, és nem a kuruc korabeli költészet remekei.

A trianoni békediktátum Rákóczi kárpát-medencei megítélésének különféle módozatait erősítette fel. Az ebben az időszakban keletkezett művekben Rákóczi idealizált alakja sokféle változatban öltött testet: Messiást váró aurát szőttek köréje, ő lett a nemzet hőse és a bujdosó fejedelem. Legszebb alakváltozata szerint mégis ő „az” a Rákóczi, akit ugyan elfelejtettek, de mégis örökké hazavár a magyar nép.

A XX. században több jelentős Rákóczi-dráma – és előadás – született. A század egyik kiemelkedő drámatörténeti alkotása a Magyar Állami Operaház által 1948. március 15-én előadott Czinka Panna balladája, Balázs Béla és Kodály Zoltán műve. A darab írott változatának annotációja a következőképpen hangzott: „A két illusztris szerző közös művét nem csak itthon, hanem a határokon túl is nagy érdeklődéssel várják. Balázs Béla a színpadi ballada, formában is újszerű műfajával egy Ocskay Lászlóról szóló legendát használ fel arra, hogy a kurucvilág problematikáját és politikai tragédiáját feltárja. A költő csodálatos képzeletgazdagsággal, pszichológiai elevenítő plaszticitással és a fantasztikumig fokozott szimbolikus erővel világít bele a kor hősies romantikájába és egyben mély történelmi realitásába. A kuruc felkelés belső ellentmondásainak tragédiája súlyosan aktuális lesz a mai történelmi helyzetben. A mű olvasásakor a kuruc kor levegője veszi körül az olvasót, s magával ragadja a művészi ihlettel megírt, lüktetően izgalmas történelem drámai lendülete."

„Tragédia dalban elbeszélve” – mondta a ballada fogalmáról atyja, Greguss Ágost 1864-ben. Erre a darabra ez az állítás tökéletesen igaz: sűrített előadásmód, izgalmas főcselekmény, töredezett, kapkodó előadásmód, misztikus, rejtélyes mellékcselekmények, tragikus végkifejlet jellemzi.

A XX. századi Rákóczi-darabok sorában Száraz György II. Rákóczi Ferenc című zenés történelmi játékában alkotott maradandót. A darab ősbemutatója 1976. január 30-án volt Budapesten, a Fővárosi Gyermekszínházban. Zenéjét Balázs Árpád szerezte, szövegét Baranyi Ferenc írta, az előadást Kazán István rendezte. Ma a darab kézirata az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárában olvasható.

A drámák sorát Páskándi György Isten csalétkei (II. Rákóczi Ferenc) című műve folytatta. A darabot legutóbb a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata – Koltay Gábor rendezésében, Bölöni Vilmos díszleteivel és jelmezeivel, Ari Nagy Sándor zenéjével – 2004 őszén mutatta be. A színmű eredeti bemutatója 1983. július 22-én volt a Kőszegi Várszínházban. A darab tárgya II. Rákóczi Ferenc élete a bécsújhelyi börtönből való szabadulásig – egy érdekes szemszögből nyomon követve: az embereket néha illúziók, álmok vezérlik, és ily módon néha maguk is „csalétkek” csupán a sors játékában. A színmű kéziratát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Könyvtára őrzi.

2003. október 18-án mutatta be a Budaörsi Játékszín Tóth-Máté Miklós Rodostó című darabját, amelyet Mécs Károly rendezett. A színműben a fejedelem rodostói mindennapjainak bemutatása volt a cél, különösen e napok sorsfordító epizódjának színrevitele. A tragikus történelmi múlt, a meg nem szűnő szabadságvágy, a függetlenség mámora mindenkor az egyik legerősebb emberi törekvés volt. Erre alapozva a darabból megismerhetőek (voltak) Rákóczi emberi arcvonásai, amelyek fontos kiegészítői a történelmi hős 20. századi portréjának. „Meggyőződésem, hogy mind a fiatalok, mind az idősebbek számára tanulságos, szórakoztató és elgondolkodtató előadást hoztunk létre” – nyilatkozta a darabról Mécs Károly színművész, rendező.

Ugyancsak a feldolgozott és játszott drámák sorát gyarapítják Jókai Mór híres regényének, a Szeretve mind a vérpadignak színpadra történt feldolgozásai. A legfrissebbet megelőzendő két feldolgozásról van tudomásunk, amelyet Semsei Jenő, ill. Török Tamás jegyzett. A legutolsó változatot Rencz Antal készítette a Nevesincs Színház részére történelmi drámaként, két részben.

Jókai népszerű regénye (és a belőle készült színpadi művek, a Herczeg Ferenc-drámához hasonlóan) a Rákóczi-szabadságharc híres Ocskay brigadérosának sorsáról szól: hogyan jut el a legendás hős az árulásig. Hiába kapaszkodott családba, célokba, egy végzetes szerelem és az országot széttépő bonyolult történelmi „örvény” a mélybe rántotta. Élete legfőbb törvénye mégis az volt, hogy legyűrje a sorsot, amelyet a jelen kínált számára. És hogy ez lehetséges, hogy meg lehet maradni magyarnak és becsületes embernek, ezt számára II. Rákóczi Ferenc élete példázta.

Zárszóként és a téma summázataként Száraz György drámájának végső monológját idézem, amely a fejedelem eszményének örökké vissza-visszatérő voltát, annak időtlenségét jelzi: „Rákóczi: „Azért jöttem-e puszta hazába, hogy fegyverre és szabadságra hívó szózat legyek! Tudtam: mire vetem személyem, s mi ennél fontosabb, hazám dolgait! Mit fiatal kezdtem volt, egész életemmel folytatom! Kit a nép hívott, az nem alkudhat meg soha, mert ő már nem ő, hanem személyében az örök szabadsághívás a hűség és a megmaradás záloga.” Rákóczi alakjának művelődéstörténeti jelentősége abban rejlik, hogy minden kornak egyformán adhatott önmagából. Rendszerint elsősorban mégsem „önmagáért” vették elő, hanem azért az eszméért, amelyért az életét áldozta: a mindenkori nemzeti függetlenségi küzdelmek magyar hősei azt a vezérlő fejedelmet látták benne, aki örök győzelemre vitte a szabadság eszméjét.

Rákóczi így egy örökké változó, de metamorfózisaiban is ugyanaz a hős maradt: a szabadság eszményének állandó megtestesítője, ily módon rá is vonatkoznak a legnagyobb magyarról írott Arany-sorok (Széchenyi emlékezete):
„Nem hal meg az, aki milliókra költi,
dús élte kincsét, ámbár napja múl:
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul.
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben térben távozik,
Melyhez tekint fel az utód erénye
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.”

Írásunk a Búvópatak, VI. évf. 6-7. sz. cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés