Málenykij robot (11)


Póda Katalin  2012.3.27. 5:23

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

II. 1. A „MÁLENYKIJ ROBOT” A CSETFALVAI TÚLÉLŐK VISSZAEMLÉKEZÉSEI ALAPJÁN



A kutatást Csetfalván végeztem, ahol mélyinterjút készítettem azokkal a személyekkel, akiket egykor elvittek az ún. „málenykij robotra”, vagyis háromnapos munkára, azzal az ürüggyel, hogy helyreállítási munkálatokban kell részt venniük a háború befejezése után. Csetfalva községéből jelenleg már csak négyen élnek, mind a négy személy hajlandó volt elbeszélgetni a lágerben töltött éveikről.

A négy megkérdezett személy közül mindannyian Csetfalván születtek és jelenleg is itt élnek, magyarnak vallják magukat, két személy református vallású, kettő pedig római katolikus. Elhurcolásuk előtt három személy nőtlen volt, egy pedig már nős, de még nem voltak gyerekei. Többségük földművesként dolgozott az otthoni földeken, egyikük pedig épphogy letöltötte katonaéveit, hazatérte után nem sokkal ismét elvitték és több évet kellett újból távol töltenie szülőföldjétől. Három személyt 1944-ben vittek el, a negyediket pedig 1945-ben. Nem voltak tagjai semmilyen pártnak, vagy szervezetnek abban az időben. Többségüket a szolyvai gyűjtőláger után a Szovjetunió valamely távoli szegletébe vitték, úgymint Matyivka, Sztálinó városaiba és az Urálba, de egyik közülük már Szolyván megbetegedett és onnan nem vitték tovább, hanem itt töltötte le lágeréveit.

A válaszokból kiderült, hogy nem tudták előre hová viszik őket és az útvonal alapját sem tudták, mivel olyan távoli helyekre szállították őket ahol még soha ezelőtt nem jártak. Arra a kérdésre, hogy hogyan zajlott helyben az összegyűjtésük, egyhangúan mindenki azt válaszolta, hogy jöttek és elvittek. A hatóság főleg a háború utáni újjáépítéssel és a férfihiánnyal indokolta, hogy miért kell elmenniük. De volt, aki más véleménnyel volt erről: „Elvittek éngem oda éheztetni.” 74)

A résztvevők többsége 1-2 évet töltött a lágerben, de egyik közülük 4 évet töltött ott. Az elbeszélések szerint az ottani körülmények elég rosszak voltak, némelyik helyen valamivel jobb volt, máshol kevésbe. A válaszadók egyikét több lágerbe is elvitték, de a többség ugyan abban a lágerben töltötte le kényszerfogságának idejét. A többségük volt beteg a lágerben, de legtöbben saját erejükből gyógyultak ki, mivel a betegeket nem részesítették megfelelő kezelésben. „Nem voltam beteg, nem voltam beteg, soha beteg a lágerben nem voltam. Egyetlen egyszer, de akkor is kikacagtam a világot, mert a derekamon kelés volt, osztán elmentem estére az orvosi vizsgára, oszt megettünk ebédet vacsorát egyszerre, oszt mentem melegen oszt attul lett a lázam, akkor meg úgy jött szombat, vasárnap, hetfü, majd akkor voltam négy nap beteg, többet soha.” 75) A rossz egészségügyi ellátásra utal az is, hogy napról-napra rengetegen haltak meg a lágerben. „Rengeteg halottunk meg vót, állandóan temettünk, ott vót 20-25 hallott, meghalt, mert ha hót vót, akkor azt mán a szobábul amékbe vót a kórház, ott a szoba, ott oszt mán vittek bennünk, beretváltak.” 76)
A vélemények megoszlanak arról, hogy verték-e a foglyokat a lágerekben vagy nem. A szemtanúk azt állítják, ha jól viselkedtek, és dolgoztak, nem bántották őket, esetleg fenyítések voltak. „Nem bántottak, hát, amelyik nem jó volt, nem alkalmas volt valamire és nem sikerült. Hát nem, csak az megkapta a fenyítést, úgy, mint a katonaságnál.” 77)
De akad olyan vélemény is, mely szerint őt is bántották, ottléte alatt, bár ez csak egyszer fordult elő vele: „Nem bántottak a lágerbe, hazudnék, ha azt mondanám. Én egyszer kaptam, egy orosz hülye katona volt, úgyis odaadtam volna neki a derékszíjam, oszt a derékszíjjal, a puskatussal vágott melybe, annyit kaptam, többet nem kaptam, úgyis odaadtam volna neki, hát mindent elvettek.” 78)

A legtöbb lágerben dolgoztatták az embereket, és valahol ettől függött az is, hogy mennyi élelmet kaptak: „Nem bántották, nem ottan nem bántottak bennünk, csak menni kell dolgozni ott megcsináltuk. Mentünk a vasgyárba a romokat pucolni, kellett procent kellett onnen, attól a májsztertől, akinek dolgoztunk, első osztályú munkás volt, másodosztályú munkás volt. És ha megvoltunk jöttünk a munkából haza, a brigadéros hozta a papírt, amit ott adott a májszter, hogy megvolt, amit kellett nekünk csinálni, akkor arra a napra még kaptunk ráadás 20 deka kenyeret meg 3 kanál evőkását este vacsorára, hazajöttünk megvolt a procent, úgy mondták ott, kellett a procentet adni annak, akinek dolgoztunk ott azon a romos gyártelepen. Tiszta rom volt az a nagy beton vasgyárak, a németek mentek visszafele oszt felrobbasztották, minden össze volt szakadva, tiszta romhalmaz volt.” 79)

Az egyik szemtanú, aki Szolyván töltötte le idejét, igen szörnyű körülményekről számolt be. Elmondta, hogy az élelem milyen rossz volt, sokan éhen haltak, de aki meghalt még azt sem temették el rögtön, hanem amikor már halomban álltak a hullahegyek, akkor közös sírba temették el őket. Katonák őrizték a foglyokat, elvettek mindent tőlük, semmijük nem maradt. „Szolyvára elvittek, ott volt egy nagy barakk dróttal be volt körül kerítve, olyan magas, mint a padlás, szúrósdróttal sürven, és akkor az eleséget vittünk magunknak három napra, mondták, hazudtak. És akkor azt mondja, hogy te ebbe az istállóba maradsz, és a katonák átnézték, le kellett tenni a táskánkot, ami volt benne, kiszedték. Na egy kis kenyeret vittem…, egy kis szalonnát meg egy kést, a szalonnát vágni, az ember nem haraphassa a kenyeret, és mikor kivettem a kést hát enni vittem én a kést, és akkor elkezdte a szívemnek „uuuu mágyár”, na én azért nem szeretem én őket a mai napig is, én égetném őket elfele, mint a fát. Én nem bántottam, én háborúba nem voltam nem lüttem le se az apját, se senkit nem bántottam…, és a tetűt, így lehetett csomójával markolni, ette a bürit az embernek, egész nap nem csináltunk semmit,... nagy sár volt ott kint … Na visszamentem a földre oda né nem padlós volt, sároson a helyem egy csepet átenyhült, feküdhettem új helyre, na és a sárba ahon állottam egész éjszaka nem birok állani, mint a bárány mikor behajtják az épületbe, úgy voltunk csapatba. Mék, hogy feküdt oda. Reggelre osztán egyik másiknak menni kellett a dógára, nem engedtek járkálni, ott volt a puskával, kellett nekem kimenni már világos volt, és ahogy megyek kifele, a másik azt mondja, ügyelj már, ne lépj rá, nem tud húzódni, mert meghalt. Reggel már jött oda a kis szekérrel, egy lóval onnan már vitték több hallottat, meghalt és hogy nem volt mit enni, éhezett csak a vizet itta, lázas volt az ember. Hát én is ott voltam feküdtem feszt, nem tudtak vinni tovább. Üres gyomorral, nem adtak egyebet, csak főzték azt a, volt az a korpa, volt az a lisztnek a korpája. Volt egy nagyon nagy bögre és abba öntöttek vizet se só, se zsír egy kicsit megengedték, én jobbat adok a kutyámnak, és akinek volt egy konzerves skatulyája enni belőle, avval egyet odaadott, de hát nem ette meg azt senkise. Se só benne, még ha lett volna egy kis só, jobban megette volna, mintha zsíros lett volna, hát nem boldogultunk vele, így hát nem ette meg ez se, az se. Jött az éccaka jött a nap sehon semmi csak beszélgetünk, úgy egyik is lefeküdt a sárba másik is. Hát mit csináljunk, éhen ott semmi nélkül kénytelen volt, amelyik úgy gyengébb volt meghalt. Volt egy nagy gödröt kihánytak, jó dél volt és akkor, ahogy aki meghalt volt egy kis szekér nekik, megfogta a két orosz a rongyát is levette tiszta meztelenre, még azt se hagyta rajta. Vitték, arra valami épület volt, fel volt aggatva és belelökték abba a gödörbe, mikor az már teli volt, akkor szépen volt az a szolárka és lelocsolta, rálökött egy gyufát és égetett bennünket el, ennyi volt a koporsó.” 80)

(Folytatjuk)

A szerző csetfalvai (Kárpátalja) pedagógus


___________________________________________________________________

Jegyzetek



74) Szerdahelyi Endre (1924) visszaemlékezése
75) Bence Gyula (1919) visszaemlékezése
76) Erdei József (1922) visszaemlékezése
77) Erdei József (1922) visszaemlékezése.
78) Bence Gyula (1919) visszaemlékezése
79) Molnár Albert (1926) visszaemlékezése
80) Szerdahelyi Endre (1924) visszaemlékezése




Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Emléknap, ami más

Kulcsár Tímea Ágnes

November 25-e volt, hétfő. A híradó balesetekről és politikai megmozdulásokról adott számot.

2013.11.26.    16


Málenykij robot (15)

Póda Katalin

Az úgynevezett „málenykij robot” még napjainkban is fájó pontja Kárpátalja magyarságának.

2012.12.29.    5


Málenykij robot (14)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.6.29.   


Málenykij robot (13)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.6.6.    2


Málenykij robot (12)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.5.10.   


Málenykij robot (10)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.1.17.    2

A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2017.11.27.    2


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.    6


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24