Málenykij robot (12)


Póda Katalin  2012.5.10. 4:35

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

A lágerben töltött idő alatt a foglyok szinte teljesen el voltak zárva a külvilágtól, levelet sem lehetett küldeni, vagy bármilyen hírt magukról. A legtöbb fogoly ennek ellenére megpróbálkozott levelet küldeni haza, több-kevesebb sikerrel. A szemtanúk közül ketten megpróbálkoztak levelet küldeni haza, a másik kettő meg sem próbálkozott, mert ahogy elmondták, nem volt szabad levelet küldeni, és olyan messze voltak, hogy a családtagok meg sem kapták volna a levelet. Az egyik résztvevőnek ― aki már nős volt, mikor elvitték ― sikerült több levelet is hazaküldenie, és ő is kapott néhány levelet feleségétől. „Lágerben engedélyezve volt minden hónapba egy vereskeresztes levelet hazaírni. E volt a szerencsém, ezért tudott, tudta, azért tudta, hogy vagyok és megvárt a feleségem, nem ment férjhez. Hát abba írtam, hogy megvagyok, jól vagyok, dógozok, de egyebet, semmit nem írtam. Még azt is megcsináltam, hogy civilpostán is küldtem levelet haza, és megkapta. De a lágerben rájöttek, egy magyar zászlós volt a helyettes a főnöknek, oszt azt kérdezte, hogy kimondta nekem. Hát mondom, nekem is van magamhoz eszem, nem írtam én semmit, amit ő írt még azt is megkaptam a civilpostán, vagy hatot. De oszt észrevették, akkor oszt vége lett.” 81)

A visszaemlékezők elmondják, hogy nem lehetett a lágerből megszökni, mert szigorúan katonák őrizték. Közülük egy sem próbálkozott meg a szökéssel, és nem segítettek senkinek megszökni. „Hát nem szöktek onnen, drótkerítés vót ott, két nagy sor drót a lágeren, olyan magas volt, mint ez a kar, és onnan meg kívül is vót, ilyen alacsonyon drótkerítés, mint belül is, és az fel vót ott tárcsázva, meggereblyélve, azt mindig gereblyélték, azt is zónának mondták, ott semmi nyom a lágerből, ha kilépett volna látszott volna. Ott nem tudott kimenni a kerítésen drót vót. A lágernek a sarkába vót az a kis tyúkülők, ott mind a négy sarkába. Nappalval kezdve egy katona fent, meg abba a tyúkólba, mer az onnen látott ezen az úton, meg ezen, ez meg ezen meg ezen, de éccakára oszt meg mind a négy tyúkülőbe vót katona. Hogy el ne szökjenek.” 82)

Amikor a fennálló szovjet rendszerben az enyhülés jelei mutatkoztak meg, a foglyokat több évi fogság után hazaengedték, még igazolást is kaptak, hogy útközben ne fogják el őket. De hazaérkezésük után a beilleszkedés nem volt mindenki számára egyszerű. A családtagok természetesen örültek, hogy fiaik hazatérhettek ilyen sok távollét után. Azonban az akkor még fiatal legényeket testileg és lelkileg egyaránt megtörte a sokévi munka, a nélkülözés, az éhezés és a rossz körülmények. Sokan hazatértük után több hónapig lábadoztak, amíg sikerült felgyógyulniuk. Bár testileg lehet, hogy hamar meggyógyultak, de lelkükben, a lágerben töltött nyomorúságos évek örökké nyomot hagytak. „Hát mikor hazajöttem, akkor lefeküdtem apám jött elibem, mert észrevette valaki, hogy mondta. Lefeküdtem, oszt jöttek oda a ház teli volt kérdezősködni, de nem volt kivel beszélni, én feküdtem, mint egy holt, nem volt bennem élet. Még itthon is a néném adta az ennivalót, kínált minden meg rakta a számba fele, hogy egyek, el voltam gyengülve nagyon, nem kellett semmi, csak aludni, aludni és aludni. Alig fordult el tülem valaki, már rögtön aludtam elfele. Ki voltam merülve, még itthon is utána teljesen egy hónapig a székleten vér ment, vér.” 83)

Hazaérkezésük után mindannyian az állami gazdaságokban kezdtek el dolgozni, akkorra már Csetfalván is létrejöttek az ún. kolhozok. Mindenkinek beszéltek lágeréveikről, akik megkérdezték őket. Természetesen akadtak sokan, akik még haza nem tért szeretteikről akartak valamit megtudni. A lágerből hazatért személyek falubeli volt fogolytársaikkal találkoztak és tartották is a kapcsolatot.

A résztvevők vegyes érzelmekkel tekintenek vissza a szovjet rendszerre. A többség úgy érzi, hogy igazságtalan volt, amit velük tettek, hogy több évre, kényszermunkára vitték őket távol szülőföldjüktől. Szinte mindenki önszántából ment az ún. „háromnapos munkára”, mert segíteni akartak a helyreállítási munkákban, de később látták, hogy becsapták őket. „Hát nem volt mit tenni, törvény volt, ilyen volt a törvény. A háromnapi eleséggel, hogy menjünk Beregszászba, de ük már úgy vittek, hogy nem visznek tovább… Hát azért nem volt miért minket fiatalon úgy elvinni, mi nem csináltunk semmi kárt az országnak. Még katona se voltunk, még ha katonának elviszik, na hát úgyi autója, puskája van, harcol ottan, de hát mi 18 évesen nem csináltunk semmit, csak leventébe jártunk.” 84)

A visszaemlékezők mindannyian Magyarországot nevezték meg anyaországuknak, annak ellenére, hogy ők a „csehek alatt” születtek. De arra a kérdésre, hogy melyik rendszer alatt volt a legjobb élni hárman a Szovjetuniót, ill. Ukrajnát nevezték meg, egy személy pedig a cseh uralmat említette. A vélemények szerint életük nagy részét a Szovjetunió alatt élték, és nem volt rossz életük, aki dolgozott annak volt mindene. Elmesélték, hogy abban az időben még kopekekért meglehetett bármit venni. A lágerből hazatért személyek nem hoztak tárgyi emlékeket magukkal, és nem szenvedtek maradandó károsodást. Bár beletelt néhány hónapba hazatérésük után, míg teljesen meggyógyultak és újra felerősödtek. Az interjúban részt vett személyek elmondták, hogy a későbbiekben kaptak pénzbeli kártérítést Magyarországról, de a pénz nem pótolja azt a sok szenvedést és nélkülözést, amit ők a lágerben töltött évek alatt elviseltek.

A visszaemlékezők remélik, hogy a magyarok fennmaradnak Kárpátalján a jövőben is, de szerintük, ez sokban függ a vezető politikusoktól. Ők úgy érzik, hogy nem bántja őket senki jelenleg Ukrajnában. „Hát én úgy tudom, hogy nem bánt minket senki, esetleg ha valahon hülye ember kerül, aki nem tudja felgondolni, hogy mi a helyzet, esetleg ha olyan hülye.” 85) Bátran elmondják, hogy ők nem hagynák el szülőföldjüket, mert itt születtek, itt éltek és már itt is akarnak meghalni. De nem ítélik el azokat, akik mégis áttelepültek Magyarországra, mert úgy gondolják, hogy a jobb megélhetés miatt tették. Sőt elmesélik, hogy nekik is több rokonuk él Magyarországon.

A visszaemlékezők válaszait összegezve elmondhatjuk, hogy a hatóság megtévesztette és becsapta az embereket az ún. „málenykij robot” meghirdetésével. Céljuk nem csak az volt hogy az embereket bevonják a helyreállítási munkákba, hanem, hogy ott halljanak meg, soha többet nem térve vissza Kárpátaljára, ezzel is csökkentve a magyarok számát ezen a területen.

Elmondható az, hogy mindenkit a Szovjetunió valamely távoli szegletébe vittek, és ott viszonylag jobb körülmények között voltak, mint akit betegségük miatt Szolyván tartottak, mert ők nagyon rossz körülmények között éltek és többségük soha nem tért onnan haza.

Az interjúban részt vett személyek készségesen válaszoltak a feltett kérdésekre és hajlandóak voltak mindezt magnószalagra is mondani. Mégis látszott rajtuk, hogy a visszaemlékezés fájdalmas volt számukra, felidézni mindazt a szörnyűséget, amit egykor át kellett élniük.

(Folytatjuk)

A szerző csetfalvai pedagógus



___________________________________________________________________

Jegyzetek



81) Bence Gyula (1919) visszaemlékezése
82) Molnár Albert (1926) visszaemlékezése
83) Szerdahelyi Endre (1924) visszaemlékezése
84) Molnár Albert (1926) visszaemlékezése
85) Bence Gyula (1919) visszaemlékezése



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Emléknap, ami más

Kulcsár Tímea Ágnes

November 25-e volt, hétfő. A híradó balesetekről és politikai megmozdulásokról adott számot.

2013.11.26.    16


Málenykij robot (15)

Póda Katalin

Az úgynevezett „málenykij robot” még napjainkban is fájó pontja Kárpátalja magyarságának.

2012.12.29.    5


Málenykij robot (14)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.6.29.   


Málenykij robot (13)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.6.6.    2


Málenykij robot (11)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.3.27.    4


Málenykij robot (10)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.1.17.    2

A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2017.11.27.    2


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.    7


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24