A különleges légtornásznő
Lauren Watson egy autóbaleset következtében deréktól lefelé lebénult. Ma légtornászként rendszeresen fellép.
Az Ausztráliában élő Lauren Watson 19 évesen egy autóbaleset következtében deréktól lefelé lebénult. A gerincsérülés miatt tolószékbe került, és egy hosszú, tíz évig tartó folyamat vette kezdetét, amikor újra kellett tanulnia majdnem mindent.
Szinte hihetetlen, de 15 évvel a baleset után Lauren légtornászként rendszeresen fellép a produkcióival. A most 34 éves nő példája bizonyíték arra, hogy semmi sem lehetetlen.
Az egész egy légtornász-bemutatóval kezdődött, ami teljesen magával ragadta: „Egyrészt azt éreztem, hogy számomra ez lehetetlen és elérhetetlen, másrészt viszont azt, ha ezt el tudom sajátítani, akkor bármire képes vagyok” – nyilatkozta. Ezután hónapok teltek el azzal, hogy találjon egy olyan művészeti iskolát, ahol hajlandóak vele foglalkozni. Végül az Industry Aerial Arts csapatához csatlakozott, és elkezdte elsajátítani az egyes gyakorlatokat. Az első hat hónap csak arról szólt, hogy megtanulta felhúzni magát álló pozícióba. Még a gyógytornásza is le akarta beszélni, de ő nem adta fel. A kétkedők hatására még elhivatottabban és elszántabban edzett. Két év munkájának köszönhetően Laurennek sikerült a mozdulatokat a fogyatékosságához igazítania és ma már egy cirkuszban szerepel előadásaival. Emellett blogot vezet, ahol nyomon követhetjük azt, mit érhet el egy fogyatékkal élő.
Lauren a fogyatékosságát nem kezeli betegségként. Ha így lenne, akkor napjait a négy fal között töltené. Ő azonban megtanult a történtekkel együtt élni, s nem csak együtt élni, hanem mindenféle korlátozottság ellenére kihozni önmagából a maximumot. Megmutatta, hogy a célok megvalósíthatóak, s hogy semmi sem lehetetlen, ha kitartóan küzdünk az álmainkért. „Fogyatékosság ide vagy oda, mindannyian emberek vagyunk, akik az álmaikat kergetik. Azon fáradozunk, hogy a legjobbat hozzuk ki abból, amink van” – nyilatkozta a légtornász.
Hogy mire is gondolt pontosan? Ebből a videóból kiderül:
Forrás: metro.co.uk
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Különleges sárkányrepülés
Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.
2023.9.15.
Hányadik gyerekként születtünk?
Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.
2023.1.20. 19
Fodrásznak születtem
Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.
2022.9.19.
Nagymellűek, figyelem!
Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.
2022.8.10. 7
Felcsendült a nóta
„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.
2022.6.8.
Alfamániások találkozója
Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.
2022.6.6.
Kicsik hatalmas szívvel
Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.
2022.5.26.
Hat alapelv étrendünk megváltoztatására
Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!
2021.10.18. 10
Drága nagymamák!
Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.
2021.6.1. 1
Vizes élőhelyeink
A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.
2019.9.23.
Alvási pozíciók
A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...
2019.3.24. 8