Virtuális börtönök


Kabók Zita  2005.11.9. 21:33

A harmadik évezredre az embernek sikerült megalkotnia a virtuális világot – így többek között a virtuális börtönöket is.

Hír: Elektronikus karkötőt kapnak a francia bűnözők
“…A most elfogadott francia törvény szerint elektromos karkötőt kell viselniük egyes visszaeső bűnőzöknek. A törvényt a karkötőhasználat szigorú feltételeinek meghatározása után fogadta el a szenátus második olvasatban. Eszerint az ellenőrzés megkönnyítésére szolgáló elektromos karkötő viselése csak a legalább tíz év szabadságvesztésre ítélt, feltételes szabadlábon, bírói felügyelet alatt lévő nagykorú visszaeső bűnőzök esetében alkalmazható, az elítélt egyetértése esetén, maximum négy évig a nemzetgyűlés által kezdeményezett tíz év helyett…”

Új Szó, 2005. október 27.

--A 21. század küszöbén állva, az információs társadalom virágkorában naponta találkozhatunk csúcstechnológiával működő szuperszerkezetek-
kel, egyre kisebb méretekre zsugorodó elektronikai csodákkal, melyek rendeltetéséről valószínűleg vajmi kevés fogalmunk van.

Nos, ha már a virtuális társalgószobák is csak egy gombnyomásnyira vannak tőlünk, s on-line-on kötött, életre szóló kapcsolatokkal kecsegtetnek, vagy amikor az íróasztalunk mellől intézzük banki ügyeinket, az Interneten keresztül rendezzük számláinkat, vagy itt végezzük el a heti bevásárlásunkat, vagy akár konferencián veszünk részt a világ másik pontján székelő üzletfelünkkel, akkor mi akadályozhat meg bennünket egy virtuális börtön létrehozásában?

A virtuális börtön olyan, amelyben az elítéltet elméletileg a négy fal közé zárjuk, gyakorlatilag viszont mégsem…

Mint ahogyan a fentebb említett példa is mutatja, egyre több kormány csatlakozik a bűnözők elektromos felügyeletéről szóló határozat elfogadóinak a táborába.

Az Egyesült Államokban, 1986-ben 826 elektromosan felügyelt bűnözőt regisztráltak, 1998-ra ez a szám 95 000-re nőtt. Az Egyesült Királyságokban 1999 óta 175 000 elítélten használták ezt a rendszert, a kormány pedig 2008-ig e szám megduplázását tervezi. A rendszer több ország figyelmet is felkeltette, többek között Új-Zélandét, Franciaországét és Lengyelországét.

De talán kezdjük az elején!

A bűnözők elektronikus felügyeletét egy amerikai pszichológus, Dr. Robert Schweitzgebel gondolta ki 1968-ban a Harvard Egyetemen, ennek megvalósítása azonban majdnem húsz évig tartott. A program Az Egyesült Államokban, Kanadában, Egyesült Királyságokban és világszerte más országokban is bemutatásra került -- többek között a börtönlakók számának csökkentése céljából.

Mit jelent tehát az elektronikus felügyelet?

Amikor valakit kijárási tilalom alá helyeznek, egy bizonyos helyen kell maradnia, egy bizonyos ideig. Ez leggyakrabban az illető otthona, s erről mindig az illetékes bíróság, vagy a börtön dönt.

A bíróság vagy a börtön dönti el azt is, hogy a személy alkalmas-e az elektronikus karkötő rendszerének a viselésére. Ők döntenek továbbá a kijárási tilalom hosszáról és annak idejéről is.

Bizonyos cégek -- mint például a Group4Securicor, mely a világ legnagyobb bűnözők elektromos felügyeletét biztosító cége -- ellenőrzik, hogy a személyek betartják-e a kiszabott kijárási tilalmat. Ennek ellenőrzését az elektronikus karkötő és megfigyelő eszközök segítségével teszik.

Nézzük, hogyan is működik a gyakorlatban mindez!

Jelenleg az elektromos felügyelet a folyamatos jeladás vagy a programozott kontaktus eszközét használja. A szüntelen jeladás három fő komponense: a közvetítő, a fogadó/hívó és a központi számítógép.

A közvetítőegység, vagyis az elektronikus karkötő, a bűnöző bokájára csatolva bizonyos időintervallumokban telefonvonalon keresztül kódolt jeleket szolgáltat.

A fogadó és a hívó egység, vagyis a rendszerdoboz, az így bejövő jeleket felveszi, és a központi számítógépnek továbbítja, információt adva a jelek kezdetéről és végéről. A programozott kapcsolati rendszerben, a számítógép bizonyos időközönként, véletlenszerűen „felhívja” az elítéltet, és információt szolgáltat a hívásokról.

A központi számítógépek előtt ülők így azonnal tudják, hogy valaki nem tartja be a kijárási tilalmat. Ha ez megtörténik, a számítógép előtt ülő személy a rendszeren keresztül felhívja az illetőt, vagy látogatást rendel el.

Egy másik rendszer, a GPS (angol rövidítés, jelentése globális helyzetjelentő rendszer) technológiája lehetővé teszi a bűnözők minden lépésének a követését.

Az elektronikus felügyelet rendszerének lényege, hogy az igazságszolgáltató szervezet számára lehetővé tegye, hogy könnyen és gyorsan ellenőrizni tudja a az elítélt személy előre megszabott helyen való tartózkodását.

Az elektronikus felügyelet elterjedt neve angolul a „tagging”.

A rendszer használható a személy mozgásszabadságának korlátozására bizonyos helyeken -- a kijárási tilalom ideje alatt, használható a személy kitiltására bizonyos körzetekből, helyekről vagy egyszerűen csak az adott személy folytonos megfigyelésére.

Az elektromos felügyelet egyaránt alkalmazható egyéneken vagy elítélt személyek csoportján is. Ezenkívül az elítéltek feltételes szabadon bocsátáskor, előzetes letartóztatásban lévőkön, feltételes szabadlábra helyezett elítélt bűnözőkön vagy ideiglenesen szabadlábra helyezett foglyokon. Használható még az intenzív rendőri felügyelet részeként, vagy munkaviszony végzésének megengedésére. A törvénykezési intézmények az elektromos felügyeletet felnőttek és fiatalkorúak megfigyelésére (akár már 10 évesekre!) is alkalmazzák.

Nézzük a rendszer előnyeit!
--A rendszer legnagyobb pozitívuma, hogy az elítélt és a családja kapcsolatban maradhat egymással. Ez különösképpen a fiatalkorú bűnözőkre vonatkozik, mert segíti a családon belüli fegyelem betartását is.
--Strukturált és fegyelmezett rutin betartására tanít, egyben kötelez – szemléltetve ez azt jelenti, hogy például az érintettnek reggel 8-ig otthon kell lennie, majd iskolába, munkába, stb. mehet (esetleg nem mehet sehova), de este 6-ra haza kell érnie, és aztán már nem mehet sehova. Tehát egy bizonyos rutin betartására kötelez. Azért „strukturált”, mert egyfajta rendszeren alapul, és azért „fegyelmezett”, mert ez követelmény, amelynek be nem tartása következményekkel jár az érintett számára.
--Büntetési forma, mely a szabadság korlátozására hivatott.
--A viselkedés tökéletesítésének és továbbfejlesztésének egy másfajta módja.
--Lehetővé teszi az elítélt számára, hogy a családtól támogatást kapjon, oktatási és nevelési programokon vegyen részt, vagy munkaviszonyt létesítsen, így a társadalom produktív, adófizető polgárává válik.
--Segít csökkenteni, és kontroll alá helyezni a bűnözésre csábító barátokkal való kapcsolatot.
Lehetőséget ad emberi kapcsolatok létesítésére, rehabilitációra és a társadalomba való beilleszkedésre, reintegrációra.
--Nem utolsósorban, az elektromos felügyelet költsége csak a töredéke a bűnöző intézményben való ellátásának -- ami persze nyilvánvalóan nem tekinthető a legfontosabb érvnek a rendszer elterjedéséhez.

További információk a Group4Securicorról, az elektromos karkötő rendszerének szolgáltatójáról a szerkesztőség címén, vagy a következő internetes címen: www.g4s.com.

Köszönet Gaynor Johnson-nak, aki a fent közölt képeket a rendelkezésünkre bocsátotta.
Thanks to Gaynor Johnson, who provided us with the above seen photos!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8