Kezdődik az iskola


Jády Mónika  2017.9.1. 8:16

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet – nem könnyű az iskolakezdőknek.

A gyerekek egészséges fejlődése természetes ingadozást mutat, és nem hajlandó mindig a rendeletekben előírt évszámokhoz igazodni.

Az esetek többségében az iskolai foglalkozásokra való alkalmatlanság nem az értelmi képességek hiányát jelenti, hanem azt, hogy a szigorú szabályokhoz való alkalmazkodásnak még nem jött el az ideje. Természetesen az általános alkalmazkodási követelmények mellett az iskolába kerülő gyermekektől bizonyos értelmi képességet is elvárnak. Bármily szigorúnak is tűnnek a szülő szemében e követelmények, az ép értelmű gyerekek általában könnyedén teljesítik ezeket. Sőt, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyerekek értelmi fejlettségüket tekintve előbb válnak iskolaéretté, mint viselkedésükben. Többségük aránylag kevés zökkenővel beszokik az iskolába, ugyanis az iskolához szükséges képességeket nem kell külön tanítani – azok a fejlődés során maguktól megjelennek.


A csoportba való beilleszkedés, a konfliktusok megoldása, az alkalmazkodás, ugyanakkor az önmagáért való kiállás önbizalmat, alkalmazkodóképességet, szociális érettséget követel a gyermektől. Ha kihívóan viselkedik a gyerek, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is visszahúzódó, nem érzi jól magát a csoportban, annak valami oka van. A traumát ugyanúgy jelezheti az agresszív viselkedés, a szabályok semmibe vétele, mint a szorongás, körömrágás, bepisilés, gyakori sírás és látszólag ok nélküli láz, betegség. A szidás, büntetés nem vezet eredményre, hisz a megváltozott viselkedés nem rosszaság, hanem segélykiáltás. (Előfordul, hogy enyhe halláscsökkenés vagy rövidlátás áll a figyelemzavar, a magatartási zavarok hátterében.)

Látásproblémára utalhat, ha a gyereket fárasztja az írás és az olvasás, hamar csökken a koncentráló képessége, fáj a feje, olvasás közben nehezen követi a szöveget, kihagy szavakat, sorokat, gyakran felcseréli, vagy eltéveszti a már jól megtanult betűket.)

Beszélgessünk rendszeresen a gyerekkel, hogy elmondhassa az iskolával kapcsolatos élményeit, problémáit, sikereit, az új baráti kapcsolatokból adódó érzéseit. A gyereknek szüksége van arra, hogy naponta megkérdezzék tőle – az esetleges konfliktusokra és eredményekre irányuló szokványos kérdések helyett, mint például jól viselkedtél-e, hányast kaptál –, hogy érezte magát aznap. És hogy ne csak fél füllel hallgassa meg a szülő a választ, hanem tényleg figyeljen oda a mondottakra! Ha így teszünk, sok mindent elmesél nekünk a gyerek.

Rendszeresen beszéljünk a gyermekünkről a tanítóval is. Kérdezzünk rá a gyerek jellemére, tulajdonságaira, a csoportban való viselkedésére, és egyéb, bennünket foglalkoztató dolgokra. Ha olyan esemény történik a családban (az egyik családtag komoly betegsége, haláleset, válás stb.), amely változást okozhat a gyerek viselkedésében, lehetőleg adjuk a pedagógus tudtára. Nem kell részletesen beszámolni a történtekről, elég csak annyit mondani, hogy a tanító képet alkothasson arról, mi játszódik le a gyerekben.

Tanítsuk meg a gyereket, hogy ossza be jól az idejét, és segítsünk neki a feladattudat kialakításában. Ehhez hozzájárul a másnapra való előkészület, a táskába való bepakolás is. Eleinte még ellenőrizzük, hogy a gyereknek minden taneszköze rendben legyen. Később a gyerekre hagyhatjuk a csomagolást. Szoktassuk hozzá, hogy előző nap elkészítse a dolgait, ne reggel kelljen kapkodnia. Nagyon fontos, hogy a gyerek ne üres gyomorral induljon iskolába – tehát kapjon rendszeresen tízórait, uzsonnát, vacsorát és meleg ebédet is. Mindig igyon eleget, mert a folyadékhiány fejfájást, fáradékonyságot okoz!

A kisiskolásnak legyen elég ideje önfeledt játékra. Fél óra tanulás és leckeírás éppen elég egy iskolakezdőnek, hiszen ő még csak nagyon rövid ideig tud egy dologra koncentrálni. Tévézés, számítógépes játékok helyett a szabad idejében sokat mozogjon a gyerek a friss levegőn. Erre továbbra is nagy szüksége van az egészséges fejlődéshez.

Nincs két egyforma gyerek, a testvérek is sokban különböznek egymástól. Az egyik folyékonyabban olvas, a másik jobban számol. Ne legyenek túlzott elvárásaink a gyerekkel kapcsolatban, mert ez szorongáshoz vezethet. El kell fogadni, ha valamilyen területen nem teljesít olyan jól. Lehet, hogy másban épp ő a legügyesebb. Összpontosítsunk a jó tulajdonságaira, fejlesszük azokat, és dicsérjük minél többet!

Nagyon fontos, hogy a gyermek érezze: történjen is bármi, a családtagjai mindig mellette állnak, és akkor is szeretik és ügyesnek tartják, ha nem tud olyan szépen írni, vagy nehezen megy neki a számolás.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2017.9.12.    20


Iskolás lettem!

Kovács Márta

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

2016.9.14.    8


Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2016.9.12.    25


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10


Diák-szóvirágok

Huszár Katalin

Középiskolai tanárként arra törekszem, hogy diákjaim minél több tudás birtokosai legyenek.

2013.6.5.    28


A tanulásról – nemcsak félévkor

Kovács Márta

Amíg kisebb a gyerekünk, kevesebb a követelmény, és játékosabb formában történik a számonkérés is.

2013.1.28.    10


Vajon ki ő és hol van a hazája?

Nagy Erika

Az, hogy egyre kevesebb gyerek vesz kezébe manapság könyvet, talán abból is adódik...

2012.5.9.    4


Mit tehet a szülő?

Kovács Márta

Számomra újdonság, ami a lányommal történik: nem akar iskolába járni!

2011.11.8.   


Vakáció

Nagy Erika

A gyermekek legnagyobb örömére, itt a rég várt nyári vakáció.

2011.6.30.    1


Jó napot kívánok!

Szabó Mária

Az ember nem az ábécénél kezdődik.

2011.2.10.    5


Milyen iskolába?

Szabó Mária

Lassan itt van az iskolai első félév vége. Értékelés a tanulók munkájáról (írásbeli vagy szóbeli) minden szülőhöz eljut majd.

2011.1.17.    10