Szülőknek

Debnárová Eva  2007.6.18. 9:05

Mindnyájan tudjuk: közeleg az iskolaév vége. Nagyon sok szülő követ el ilyenkor végzetes hibát.

Végzeteset, mert megbüntetik gyermeküket a rossz bizonyítványért. A „rossz“ bizonyítványért, amely nem az ő elképzelésük szerint alakult. Pedig nem minden esetben a gyerek tehet a gyengébb jegyekről. Néha erején felül teljesít, néha a pedagógus követi el a hibát, máskor a szülők, s van amikor mindannyian hibáznak.

Ismerem a helyzetet, hiszen az én gyerekeim is bizonyítvánnyal jöttek haza az iskolaév befejeztével. A fiam például a minap hozta haza az újabb érettségi bizonyítványát, mivel úgy döntött, valami új dologgal szeretne foglalkozni, ehhez pedig szüksége volt további kvalifikációra. De már nem hozza oda nekem az ellenőrzőjét, hogy írjam alá a jegyeit, és nem kell elmennem a szülői értekezletre sem. Ez már másról szól.

Az én gyermekeim szép bizonyítványokat hoztak haza, csupa jó jegyekkel. Büszkén mutatták meg nekem, és mindnyájan örültünk. A jegyek miatt sose büntettem őket, sose vertem meg és nem tiltottam meg semmit. Mindig arra tanítottam őket, hogy az iskola valami olyasmi, mint az én munkám. Ha rosszul dolgozom, kevesebb pénzt kapok, ha jól végzem a munkámat, sok pénzt kapok. És eszerint megyünk vagy nem megyünk kirándulni. Valahogy el kellett nekik magyaráznom – s akkoriban senki sem mutatta meg a szülőknek hogyan kell, és nem létezett az ilyesmire pszichológusi segítség sem.

Arra, hogyan kell nevelni, magamtól jöttem rá. A megérzéseim, a gyerekek iránti szeretetem segítségével. Mindig meghallgattam a gyerekeimet, és nem kerülte el a figyelmemet az sem, amikor azt mesélték, hogy valamelyik osztálytársuk félt hazamenni a rossz bizonyítvány miatt. Nem értettem, nem bírtam felfogni, nem tudtam, miért félnek ezek a gyerekek. Mígnem egyszer a lányom (másodikos-harmadikos alapiskolás lehetett), magával hozta a bizonyítványosztás napján néhány iskolatársát. Ők voltak azok, akik féltek hazamenni. Nem volt színjelesük, más jegyek is tarkították a bizonyítványukat. A lányom felvilágosította őket, hogy majd az ő anyukája mindent elintéz. Hát persze, hogy elintéztem! Hát persze, hogy hazakísértem a félős gyerekeket, de csak miután megdicsértem mindegyiket és megkínáltam őket kaláccsal és kakaóval. Felhívtam az anyukájukat, és aztán együtt mentünk hozzájuk. Szerencsére az én történeteim jól végződtek. A szülők nem haragudtak sem rám, sem a saját gyerekükre. Nem haragudtak később sem. És ez volt a legfontosabb.

De nem mindenki értette ezt meg. Voltak gyerekek, akiket szíjjal vertek meg otthon a szüleik, nem engedték őket el a táborba, nem mehettek ki játszani a többi gyerekkel, és voltak gyerekek, akiket annyire megvertek és megfenyegettek, hogy nem is mertek beszélni róla. Tudják, az ilyen szülőket én is megverném éppúgy, ahogy ők verték meg a saját porontyaikat. Hiszen az ő korlátoltságuk és butaságuk volt a gyermekük bizonyítványának bizonyítványa. És én akkor ezt nem hagytam annyiban! A következő iskolaév első szülői értekezletén mindent elmondtam a tudomásomra jutott esetekről, és az „elkövető“ szülőkről a többiek előtt. Nem szerettek meg engem ezért, de nekem ez nem számított.

El sem tudjuk képzelni, hogy tud fájni a gyermeki lélek! Milyen rombolást művel egy ilyen igazságtalan fenyítés a gyermek érzelmi világában. Gondoltunk már arra, mit fog tartani az ilyen gyerek a szüleiről élete további részében. Aztán később a pubertáskorban ezek a szülők csodálkoznak, miért olyan a gyerekük, amilyen. Miért veszekedős, szófogadatlan, miért hazudik, miért kerüli a szüleit, miért keveredik kétes baráti társaságba. Miért kábítószereznek, cigarettáznak, isznak... Miért nyersek és durvák...

Éppen ezért minden szülőnek azt üzenem, ne verje, ne büntesse meg a gyerekét a bizonyítvány miatt! És üzenem azoknak, akik tudnak ilyen esetekről, ne engedjék, hogy a szülői durvaságok megtörténjenek! Gyerekek, ti pedig ne féljetek! A bizonyítvány nem minden.

Gyerekek, ti vagytok a MINDEN!

Fordította: Póda Erzsébet

Hozzászólások

@

Küldés