Kozmetikumok a kamrából


Kiss Adrienn Éva  2019.10.26. 2:14

Ősszel kiemelten fontos bőrünk ápolása, hiszen hideg hónapok következnek.

Ilyenkor használjunk tápanyagban és vitaminokban gazdag készítményeket! Azt azonban jó, ha tudjuk, hogy nem csupán az üzletekben kapható kozmetikumok tehetnek jó szolgálatot, de otthonunkban is előállíthatunk különböző csodaszereket. Csupán néhány zöldség, gyümölcs, és egy kis ügyeskedés kell hozzá. Íme, néhány recept!

Mézes-fahéjas arcpakolás
Hozzávalók:
1 evőkanál barnacukor
1 evőkanál méz
1 kávéskanál fahéj

Keverjük össze a hozzávalókat, ameddig egyenletes masszát nem kapunk. Körkörös mozdulatokkal kenjük fel arcbőrünkre a krémet, óvatosan kikerülve a szemek környékét. A folyamatos masszírozás tartson nagyjából két percig, ezalatt a barnacukor szemcséinek van idejük kifejteni hatásukat, és leradírozzák az elhalt bőrt. Ezt követően hagyjuk fenn még néhány percig a pakolást, majd kellemes, meleg vízzel öblítsük le. Ez a krém rendkívül jó – az elhalt hámsejtek eltávolításán kívül – a pórusok kitisztítására, a bőr simábbá tételére, valamint az anyagcsere felpörgetésére, melyről a fahéj gondoskodik. A méztől hidratált, táplált és bársonyos lesz arcunk, emellett pedig természetesen nagyon finom illatú.


Hajöblítő levendulával és rozmaringgal
Hozzávalók:
2 csésze víz
4 csepp levendulaolaj
4 csepp rozmaringolaj


A kétféle olajat csepegtessük a vízbe, majd keverjük el benne. Mossuk meg hajunkat a szokott módon, majd amikor már mind a sampontól, mind a balzsamtól megtisztítottuk, utoljára következzen a levendulás-rozmaringos öblítés. Öntsük a hajunkra a folyadékot, gondosan figyelve, hogy a fejbőr környékét kerüljük, nehogy az olajok túlzsírosítsák frizuránkat. A hajhossztól függően készítsük el az öblítőt, és ügyeljünk az arányok betartására. Ha például dupla ennyit szeretnénk felhasználni a szerből, minden hozzávalóból dupla ennyit elegyítsünk. A boltban kapható termékek is sok mindenre alkalmasak, ám ha természetes módon szeretnénk megőrizni hajunk szépségét és ápoltságát válasszuk ezt a hajöblítőt. A levendula nyugtató hatású, már illatának belégzése is egyfajta terápiával ér fel, emellett pedig kitűnően puhítja, és selymessé varázsolja frizuránkat. A rozmaring segíti a haj növekedését, megerősíti, és táplálja a gyökereket.

Sütőtökös bőrtápláló olaj
Hozzávalók:
2 csésze pürésített sütőtök
2 evőkanál méz
1 evőkanál olívaolaj

A sütőtökpürét, a mézet és az olívaolajat jól dolgozzuk össze, majd alaposan masszírozzuk bele a bőrbe. Használhatjuk akár az egész testfelületünkön, de leghatékonyabb a kezek és a lábak területén. A sütőtöknek hála a bőr visszanyeri nedvességtartalmát, ruganyossá és fiatalossá válik. A méz és az olaj hidratáló hatása révén pedig selymes és finom tapintású lesz minden érintett porcikánk. Miután felkentük a készítményt, hagyjuk hatni nagyjából 20 percig, majd töröljük szárazra bőrünket.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A szemkörnyéki ráncok megelőzése

PR-cikk

Ahogy az idő méltóságteljesen kibontakozik, a szemünk körüli finom bőr lesz az a vászon, amelyre az öregedés vonásait festi.

2024.2.2.   


A haj tisztántartása

Fokozódó hajhullás, lelapuló haj és kellemetlen szagok: hajunk számára nem várt kellemetlenségeket tartogat a hűvösebb, őszi idő.

2023.10.24.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 2.

Hogyan spirálozzunk úgy, mint a profik? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.9.5.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 1.

Hogyan választhatjuk ki a számunkra legjobb szempillaspirált? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.8.31.   


7 szépségtipp csajos estékre

PR-cikk

Egy ilyen együtt töltött este arra is remek lehetőséget kínál, hogy megosszuk egymással a kedvenc szépségápolási trükkjeinket.

2023.8.24.   


A női kesztyű

A női kesztyűk nemcsak az elegancia és a stílus szimbólumai, hanem egyenesen a kéz kifinomultságának megtestesítői.

2023.8.17.   


Hogyan viseljünk megfelelő frizurát?

A rosszul megválasztott hajviselet azt hangsúlyozza, ami kevésbé előnyös a kinézetünknek.

2023.7.20.   


Nyári frissesség

A forró nyári napokon a testápolásban az üde, friss termékekért nyúlunk szívesebben.

2023.7.6.    3


Mit tegyünk a neszesszerbe?

Tilajcsík Dóra

A szépségipar folyamatosan újabbnál újabb vívmányokkal áll elő, amelyek azt hivatottak segíteni, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen.

2023.7.4.    5


A tökéletes nyári alapozó

Tilajcsík Dóra

A nyári hőség nemcsak a vízfogyasztásunk mennyiségére, hanem külsőnk állapotára is hatással van.

2023.6.27.   


Mire figyelj, ha diétázol?

Fontos, hogy figyelj a tested jelzéseire, legyen szó fogyókúráról, vagy akár egy teljes életmódváltásról! Olvasd el tippjeinket!

2023.5.14.   


Tavaszi megújulás

Így készítsd fel a bőröd a tavaszi megújulásra! Arctisztítás, toner, növényi kivonatok...

2023.4.2.