Szeptemberben


Csivre Kata  2005.9.7. 15:28

Bőrápolás kamaszoknak iskolakezdéskor, és a felnőtteknek, ha stresszes az életmódjuk.

A szeptember az iskolakezdés ideje, a nebulók nemigen várják ezt a hónapot, mivel a nagy szabadság után megkezdődik az órákra való felkészülés ideje. Ez gyakran igen nagy stresszel jár, nem csak a kisiskolások, hanem a középiskolások számára is.

Megjelennek az első pattanások az arcon. Fontos, hogy ezt ne nyomkodjuk, kapargassuk otthon, hanem kezelését mindenképpen bízzuk szakemberre -- kozmetikusra. Ma már a fiúk sem szégyellik ápolni magukat, az arcbőrüket, és ők is felkeresik a kozmetikust, aki megfelelő kezeléssel, tanácsokkal látja el őket. Ezenkívül kitűnő szerek állnak rendelkezésünkre a különböző pattanások, aknék kezelésére. Az arcápolásban a napi letisztításra kell nagy figyelmet fordítanunk, jó, ha a bőrtípusunknak megfelelő arctejjel, tonikkal tisztítjuk le bőrünket, majd a megfelelő ápolókrémmel kenjük be.

Ha azt szeretnénk, hogy bőrünk egyre simább és pattanásmentes legyen, érdemes hetente egyszer, maximum kétszer bőrradírt használni. A különböző bőrradírok papaját, ananászt, enzimeket, kis szemcséket (pl. barackmagőrleményt), tejsavat, ásványi sókat is tartalmazhatnak, amelyek mind kedvező hatással vannak a bőr megújulási folyamatára.

A bőrradírt vizes kézre felkenve körkörös mozdulatokkal visszük fel a bőrre, megtisztítjuk a kezelt bőrfelületet (arcnál, testnél egyaránt), majd bő vízzel lemossuk. Egy jó radírozás után már érezzük, hogy bőrünk fellélegzett és előkészült a következő hatóanyag befogadására.

Ha stresszes életmódot élünk vagy olyan a munkánk, hogy a napi stressz elkerülhetetlen, akkor szakítsunk időt egy kis masszázsra, relaxálásra vagy egy kis aromaterápiás fürdőre, mert ezek a kis órák, félórák nagymértékben elősegítik feltöltődésünket.

Nem csak a testünknek, bőrünknek kell megfelelő táplálék, hanem a léleknek is! Ezért ne hanyagoljuk el a művészeteket: olvassunk, hallgassunk zenét, vagy menjünk el moziba, kiállításra, múzeumba. Valódi felüdülés ez a léleknek. Ha pedig belülről-kívülről egyensúlyban vagyunk, azt bizony mindenki észreveszi, mert jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A test, lélek, szellem harmóniája nagyon fontos az ember számára. Az őszi időszak a feltöltődés ideje, a téli fényhiányos időszak előtt, hogy a szervezet tudjon a meglévő tartalékokhoz nyúlni. Ezt ne feledjük, és használjuk ki a napocska erőt adó sugarait, sétáljunk olyan sokat a természetben, amilyen sokat csak tudunk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A szemkörnyéki ráncok megelőzése

PR-cikk

Ahogy az idő méltóságteljesen kibontakozik, a szemünk körüli finom bőr lesz az a vászon, amelyre az öregedés vonásait festi.

2024.2.2.   


A haj tisztántartása

Fokozódó hajhullás, lelapuló haj és kellemetlen szagok: hajunk számára nem várt kellemetlenségeket tartogat a hűvösebb, őszi idő.

2023.10.24.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 2.

Hogyan spirálozzunk úgy, mint a profik? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.9.5.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 1.

Hogyan választhatjuk ki a számunkra legjobb szempillaspirált? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.8.31.   


7 szépségtipp csajos estékre

PR-cikk

Egy ilyen együtt töltött este arra is remek lehetőséget kínál, hogy megosszuk egymással a kedvenc szépségápolási trükkjeinket.

2023.8.24.   


A női kesztyű

A női kesztyűk nemcsak az elegancia és a stílus szimbólumai, hanem egyenesen a kéz kifinomultságának megtestesítői.

2023.8.17.   


Hogyan viseljünk megfelelő frizurát?

A rosszul megválasztott hajviselet azt hangsúlyozza, ami kevésbé előnyös a kinézetünknek.

2023.7.20.   


Nyári frissesség

A forró nyári napokon a testápolásban az üde, friss termékekért nyúlunk szívesebben.

2023.7.6.    3


Mit tegyünk a neszesszerbe?

Tilajcsík Dóra

A szépségipar folyamatosan újabbnál újabb vívmányokkal áll elő, amelyek azt hivatottak segíteni, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen.

2023.7.4.    5


A tökéletes nyári alapozó

Tilajcsík Dóra

A nyári hőség nemcsak a vízfogyasztásunk mennyiségére, hanem külsőnk állapotára is hatással van.

2023.6.27.   


Mire figyelj, ha diétázol?

Fontos, hogy figyelj a tested jelzéseire, legyen szó fogyókúráról, vagy akár egy teljes életmódváltásról! Olvasd el tippjeinket!

2023.5.14.   


Tavaszi megújulás

Így készítsd fel a bőröd a tavaszi megújulásra! Arctisztítás, toner, növényi kivonatok...

2023.4.2.