És a gyerek?

Bányai Ilona 2013.4.26. 4:50

Anya, én te vagyok, te meg én vagy!

Kisfiam tette ezt a komoly megállapítást, úgy négy-öt éves korában. A legtöbb kisgyerekhez hasonlóan őt is érdekelte, hogyan születik a baba, és miután megtudta, hogy a hasamban növekedett, rövid tűnődés után a fenti módon összegezte az anya-gyermek kapcsolatot.

Az anyaságról szólva az első, ami eszünkbe jut, a sokszor ismételt mondat; a nők két dologért képesek mindenre: hogy legyen gyerekük, és hogy ne.
Közhelynek hangzik, és mint legtöbb ilyen, igaz is.
A mai nők életében ugyan már nem áll annyira és kizárólagosan központi helyen az anyaság, mint az előző generációknál, de azért még mindig az egyik legfontosabb dolog. Kezdve azzal, hogy a kislányok „természetesen” babával játszanak, odáig, hogy még ma is elevenen él az a nézet, hogy a nő élete csak az anyasággal teljesedik ki. Lehet sikeres vállalkozó, művész vagy tudós, a közvélemény szemében hiányos az élete, ha nincs gyermeke. Ezen az sem változtat, ha megfontoltan, saját felelős döntése alapján nem akar szülni, esetleg körülményei vagy egészségi állapota miatt. Aki pedig nyíltan vállalja, hogy nem vágyik az anyaságra, még manapság is elítélő véleményekre számíthat.

A szüléssel és az anyasággal kapcsolatban már sokan és sokféle nézőpontból elmondták a véleményüket. Egy dolog nem került szóba, aminek véleményem szerint elsődleges fontosságúnak kellene lennie: a gyermek.

Mindegy, hogy korán vagy későn, férjjel vagy szingliként, tervezve, vagy véletlenül ad életet egy nő a gyermekének, az örökké a része marad. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha lemond róla, ha nem kíváncsi rá, ha el is felejti. Tovább örökíti a jó és rossz tulajdonságait, és mélyen belevésődik a gyermek lelkébe az anya hiánya. A nem kívánt, elhagyott gyermekek nagy hányada felnőve „újratermeli” önmagát, nem képes normális családi kapcsolatokat felépíteni vagy fenntartani. A nevelőotthonokban, szülői kötődés nélkül felnövők keresik a gyökereiket, az identitásukat, keresik a miértet. Belekapaszkodnak mindenkibe, aki csak kicsit is érdeklődik irántuk. Évekig nevelőotthonban műszaki alkalmazottként dolgozó férjemmel olyan elképzelhetetlen fokú ragaszkodást éltünk meg az anya nélkül felnőtt gyermekek részéről, amit el sem tudtunk volna képzelni. A szerelés közben sertepertélő, lelkesen segédkező kisfiúktól kezdve a ma már háromgyermekes családapáig, évtizedeken átívelő kapcsolatot ápolnak velünk. Nem merném biztosan állítani, de hiszem, hogy ennek a kapcsolatnak is szerepe volt abban, hogy néhány gyerek élete kicsit jobban alakult. A többség sajnos nem ilyen.

Számtalan példa van rá, hogy aránylag szerencsés körülmények között, nevelőszülőknél, családban nevelkedett állami gondozott gyermekek nagykorúságukat elérve felrúgják addigi kapcsolataikat, abbahagyják tanulmányaikat, feladják életmódjukat, és megszállottan szülőanyjuk keresésére indulnak. Nem hatnak rájuk racionális érvek, keresik az Anyát, aki nekik sosem volt, aki csak a képzeletükben és a vágyaikban létezik, így a keresés eleve kudarcra van ítélve. Találhat családot, ahol neki nincs helye, esetleg anyagi érdekek miatt befogadják, de ez csak elodázza az elkerülhetetlen csalódást és kiábrándulást. Máig emlékszem arra a kicsit testi hibás fiúra, aki az iskola befejezése előtt boldogan költözött „haza” a családjához, akik szívesen fogadták – a bankszámláján összegyűlt pénzzel együtt – és akit későbbi látogatásunk során már a szamáristállóban találtunk, rongyosan és éhesen. Szerencsés az, aki, rátalálva a biológiai anyjára, tudomásul veszi a tényeket, és vissza tud térni a normális, hétköznapi életébe, újabb, gyógyíthatatlan lelki sérülések nélkül. Legtöbbjüknek ez nem sikerül. Előfordul, hogy minden józan érv ellenére ragaszkodik a saját anya-képéhez, ez esetleg még tragédiához is vezethet.

Akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha a nem kívánt, nem igazán vágyott gyermek megszületése után a családjában marad. Sokan még ma is azt vallják, hogy a gyermek „dolga”, hogy majd felnőve gondoskodjék öreg szüleiről. Eszerint a gyermek nem más, mint egy takarékbetét? Csupán előre gondoskodás a majdani nehéz időkre? Ez szerintem puszta önzés, és az így gondolkodó szülők által felnevelt gyermek esetleg pont a szüleitől átvett hasonló felfogása vagy az igazi szeretet hiánya miatt nem teljesíti, amit elvárnának tőle.

Még rosszabb, ha a gyermek nem két szerető ember közös akaratából születik. A kényszerből megtartott, vagy – sajnos még manapság is előforduló – érzelmi zsarolásra használt terhesség gyümölcse is gyakran szeretethiányosan, rosszabb esetben gyűlöletben él. Nem érti, mi a baj vele, mit vétett, miért hibáztatják, és ez állandó bizonytalanság érzését kelti benne, ami tönkreteszi az életét. Felnőve saját kapcsolataira, családi életére is rányomja a bélyegét a gyermekkori lelki trauma.

Az anya döntése, felelős, vagy felelőtlen viselkedése mindenképpen meghatározza a gyermek sorsát. Még a megtervezett, jó körülmények közé születő gyermek vállalása esetén is történhet nem várt esemény, tragédia. Nélkülöző családok, alultáplált gyerekek sem számítanak kirívó esetnek, és akkor még nem említettük az anyagi megfontolásból világra jövő segély-gyerekeket.

A szülés és az anyaság egy nő életének legcsodálatosabb és egyben legnehezebb része. Egy olyan döntés következménye, amit csak megfontoltan, felelősséggel szabad meghozni. Az lenne tehát az ideális állapot, ha csak valóban várt és vágyott, szeretetben felnevelt fiatalokból állna a következő nemzedék. Sajnos, ez egyelőre csak álom.