Középkorú kismamák


Jády Mónika  2013.4.5. 4:18

Ma már nem megy ritkaságszámba, ha valaki negyvenen túl szüli meg első gyermekét.

Az elsőszülő nők átlagéletkora az utóbbi évtizedekben folyamatosan nőtt. A statisztikai hivatal adatai szerint Európán belül Svájcban az egyik legmagasabb: ma átlagosan 32 évesen vállalkoznak az anyaságra a nők. 1970-ben még 25 év volt az átlag, és egy ennél később szülő nő már idős kismamának számított. Ma már nem lóg ki a sorból az, aki harmincévesen, sőt azon túl vállal gyermeket. Ma a negyvenen túliakat nevezik későn szülőknek.

Természetes, hogy a nők szeretnék magukat kipróbálni a szakmájukban, tapasztalatokat akarnak szerezni, mielőtt családot alapítanának. Aztán van, aki későn találja meg azt a partnert, akivel el tudná képzelni a gyermekvállalást. Esetleg egészségügyi problémák miatt tolódik későbbre az anyaság. Akadnak, akik már szültek korábban, de 30-as éveik végén még egy babára vágynak – például új partnerükkel. Ők is erősítik a statisztikát. És persze, ma a mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően az is szülhet, akinek természetes úton nem sikerülne – akár negyvenen túl is. (Az 1981-es adatokhoz viszonyítva 2011-re Svájcban ötszörösére nőtt a negyven felett szülők száma.)

Sokan, sokszor mondják a nőknek, ne várjanak túl sokáig – ketyeg a biológiai óra, fiatalabb korban nagyobb a teherbe esés valószínűsége, és így tovább. „Igaz, hogy tovább tarthat, mire megtermékenyül egy petesejt. Ám ha egy negyven körüli nőnek rendszeres a ciklusa, normál súlyú, normál a vérnyomása, nem cukorbeteg, és természetes úton esett teherbe, teljesen normális lesz a terhessége” – vallják tapasztalt nőgyógyászok. Több ismerősöm is van, aki 35 éves kora után szülte első gyermekét, és nem volt semmilyen problémája. Magam is 36 évesen estem teherbe, természetes úton, és végig minden rendben volt. Doktornőm a magzatvíz-vizsgálatra sem akart mindenáron rábeszélni, amit Svájcban is 35 év felett ajánlanak. (Abban maradtunk, hogy ha az előzetes vizsgálatok eredményei jók lesznek, mellőzzük a rizikót jelentő amniocentézist – és így is lett.)

Mint egy vizsgálatból kiderült, problémák legtöbbször a mesterséges megtermékenyítés kapcsán adódnak: a koraszülés és a terhességi mérgezés – melynél rizikófaktor a túlsúly, a magas vérnyomás és a cukorbetegség – főleg az ikerterhességekkel hozható kapcsolatba (a siker érdekében több embriót is beültetnek), és nem annyira életkor kérdése. Svájcban a legtöbb központban 42 éves kor után nem végzik el a beavatkozást. (Külföldön viszont nincs akadálya.)

Egyes felmérések azt bizonyítják, hogy a késői gyermekvállalás az öregedési folyamat kitolódásával jár. Magas életkort megért nők között nagyon sok az olyan, aki negyven éves kora után szült (még egy gyermeket).

Nem akarok senkit arra biztatni, hogy tolja minél későbbre a gyermekvállalást. (Ha pár dolog másként alakul az életemben, valószínűleg pár évvel hamarabb kezdtem volna el babázni. De annak örülök, hogy az egyetem után volt egy időszak, amikor teljes figyelmemmel a munkámra összpontosíthattam.) Viszont, ha még nem érzi úgy, hogy eljött az ideje, ne ugorjon bele csak azért, mert a környezete ezt várja már tőle!

Írásunk a NZZ cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyaság - a másik oldal

Palkó Emese

Van úgy, hogy gyerek nélkül is lehet boldog egy nő, érezheti magát teljesnek.

2015.2.25.    43


Kód kioldva

Nagy Csivre Katalin

Emlékszem arra, a pillanatra, amikor életemben először tudatosult bennem, hogy egyszer anya leszek.

2013.4.30.    45


És a gyerek?

Bányai Ilona

Anya, én te vagyok, te meg én vagy!

2013.4.26.   


A szülés időpontja

Kovács Márta

Anyának lenni – csaknem minden nő legfőbb vágya, ebben biztos vagyok.

2013.4.19.   


Lusta vagy fáradt?

Nagy Erika

Két héten belül több örömhírt is hallottam, mégpedig olyanokat, amelyek csodának számítanak.

2013.4.15.   


Én sem akarok anya lenni!

Halász Kata

Most olyan a társadalmi összgondolkodás, hogy elítéli a szülni nem akaró nőket.

2013.4.10.  4   

A rovat további cikkei

Gyermekvállalás fiatalon?

Csepy Enikő

Huszonéves társaim között elég kényes kérdésnek számít a gyermekvállalás kérdése.

2013.4.8.   


Egy kis szüléstörténelem

Halász Kata

A születés a régi kultúrákban szorosan összefonódott a spiritualitással.

2013.4.2.    10


Védtelenül és vigasztalanul

Száz Ildikó

Így telt el számomra a várandósság kilenc hónapja...

2013.3.25.  2   


Nem akarok anya lenni!

Hoffmann Anita

Tudatosan gyereket nem vállaló nő vagyok.

2013.3.22.  34   


Gyereket igen, férjet nem?

Nagy Anna

Egy baba hosszú évekre megváltoztatja a nő életét.

2013.3.18.