Az elvált szűz

Busai Hajnalka Lilla  2016.6.11. 0:46

Avagy egy válás komédiája. Mint oly sokszor, most is az élet írta a legjobb forgatókönyvet – ezúttal vígjáték kategóriában.

Egyik régi, gimnáziumi évfolyamtársam osztotta meg velem ezt a történetet. Névtelen szeretne maradni, így őt (legyen Beáta), és ismerőseit (Annát és Karcsit) álnéven fogom említeni.
Nem olyan régen összefutottunk az utcán, és a viszontlátás örömére beültünk kávézni. Szó szót követett, majd megkérdezte, milyen témán dolgozom épp.
– A válás témáján, de csak egy elvált ismerősöm van, ő pedig nem akarja megosztani a történetét, így kissé megakadtam – feleltem.


– Ami azt illeti, én elváltam 19 évesen. Ez elég jó sztori – kérdezte, nevetve az elképedt ábrázatomon. – Ja, elég durva volt. Délelőtt ZH, délután Pesti Központi Bíróság, este Dürer.

Történt ugyanis, hogy az én békés, szófogadó unokanővérem, Anna, 28 évesen megesküdött egy falubeli fiúval, Karcsival, akivel együtt nőttek fel. Én is jól ismerem a srácot, amikor nyáron lementem a szünetekben, sokszor lógtunk együtt. Aztán ők összejöttek. Mindketten Budapesten kaptak állást, és úgy volt a legegyszerűbb, ha össze is költöznek. Nem volt nagy szerelem, se fellángolás, csak összeszoktak – ezt ők maguk mondták. Aztán persze a családjaink elkezdték őket szekálni, hogy „ideje lenne már összeházasodni, ne csak úgy tengjetek-lengjetek, ideje gyereket szülni, mindjárt töltitek a harmincat”. Tudod, a tipikus marhaságok. Addig jártak a nyakukra, amíg közjegyző előtt, felhajtás nélkül összeházasodtak. Akkor persze az volt a baj, hogy „miért nem templomi, miért nem falusi, miért nem nagy, miért nem ilyen-olyan.” Azért szerencsére pár hónap alatt elcsitultak a rokonaink, Annáék is éldegéltek szépen egymás mellett. Csendben, nyugalomban. Sosem veszekedtek. Komolyan, ezek ketten a világ két legjámborabb, leginkább kompromisszumképes emberei. Egy kis ideig náluk laktam, amíg gyűjtöttem egy kis pénzt saját albérletre, én vagyok az élő tanúja a temperamentumuknak. Aztán beütött a szerelem: csakhogy nem egymás iránt.


A sors iróniája, hogy nagyjából egyszerre estek szerelembe, ki-ki a maga munkahelyén. Mindkettő lángoló volt, látszott is rajtuk, még ilyen elevennek, vidámnak egyikőjüket sem láttuk. És mivel úgy ismerték egymást, mint a saját tenyerüket, természetesen nekik is világos lett a dolog. Kb. 3-4 hét elteltével egyik este, filmnézés közben Karcsi megkérdezte, hogy Annának viszonya van-e. A válasz igen volt. Aztán Karcsi is bevallotta, hogy szerelmes egy másik nőbe. Majd felhívtak engem, hogy most mi az istent csináljanak. Persze a kezdeti sokk után röhögőgörcsöt kaptam, amikor elmondták, hogy ők nem mérgesek egymásra, sőt, tök jó, mert még egyikük sem volt ilyen boldog, se szerelmes. De hát a család! Ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem. Mint két nagy gyerek. Aztán persze jött a nyilvánvaló válás. Mivel nem volt harag, sem veszekedés, így közös megegyezéssel válnak el, mondták. Az első alkalommal el is mentek mindketten, vitték a kellő papírokat, egy kivételével, így elnapolták a dolgot. Eddig semmi különös ugye? Na, várjál: a kiírt nap reggelén Annát vakbélgyulladással bevitték a kórházba. Jobban mondva Karcsi vitte be. Mivel nyilván nem akarták tovább húzni a dolgot, így megvilágosodtak, letöltöttek a netről egy meghatalmazási nyomtatványt, majd felhívtak, hogy legyek már olyan jó, és délután váljak már el Karcsitól. Ha nem nagy gond és nincsenek óráim 17 és 18 óra között. Hallod, még életemben nem nevettem így. Persze igent mondtam, ha ezzel segítek, ám legyen. Szóval ZH után megkajáltam, shoppingoltam, hogy elüssem az időt, majd besétáltam a bíróságra. A folyosón már várt Karcsi, aki megnyugtatott, Anna már jobban van, lehet, hogy nem is kell műteni, és majd ha végeztünk, beugornék-e a kórházba. 17:10 – szólítottak minket, kis szoba, 1 darab bíró. Elhadarta a jogi szöveget, mi bólogattunk, hogy igen, közös megegyezés született mindenről, gyerek nincs, ésatöbbi. 17:40-kor kiléptem onnan, mint frissen elvált nő. Tudod mi a slusszpoén? Ciki, vagy sem, de 19 éves létemre még soha nem volt egy pasim se, de már elvált nő lettem. Szűzen! Felhívtam a csoporttársaimat, hogy ha valami, akkor ez remek kifogás egy alapos esti csajos ivászatra. Ez annyira ironikus, annyira szürreális, hogy én még ilyet filmben sem láttam! Jó, persze, ténylegesen nem „én” váltam el, de érted.


Ami Annáékat illeti, kiköltöztek az albérletből, és barátok maradtak. Komolyan, az „én” válásomnál csak az szürreálisabb, amikor ők négyesben mennek el vacsorázni. Igen, jól hallottad, duplarandiznak azokkal, akik miatt elváltak. Nem csak mondják, ők tényleg barátok maradtak. És a négy emberből ez egyiket sem zavarja! Te hallottál ilyet? Én nem, de ez zseniális. Komolyan, jobban tolják, mint a sok hollywoodi romkomban.

Én pedig hallgattam Beátát vidámsággal vegyes csodálkozással, és nekem is csak a zseniális jelző jutott eszembe. Egyrészt, mert a legjobb vígjátékokat tényleg az élet rendezi, és másrészt, mert Anna és Karcsi talán tényleg egymásnak lettek teremtve. Nem házastársként, de barátként biztosan. A családjuk szemében lehet, hogy ez egy elítélendő dolog, bolondnak tartják őket. Viszont Beáta és én két embert látunk, akik minden körülmények között számíthattak egymásra, támogatják egymást, és örülnek egymás boldogságának. Lehet, hogy papíron elváltak, ám barátként sosem fognak elválni egymástól, szinte bizonyos. És ez csodálatos és egyben irigylésre méltó.

Hozzászólások

@

Küldés