Párnácska


Nagy Erika  2012.10.1. 4:58

Sokszor mondják, hogy a kövér ember jobb kedvű, hatalmasakat tud kacagni.

Már tizenévesként fejlett lány voltam, minden domborulat a helyén volt. Soha nem voltam nádszál kisasszony, nem is áhítoztam rá sohasem. Azonban figyelnem kellett a kilókra, mert hamar észrevettem, ha elengedtem magam, a ruháim szűken feszültek a testemet. Az első fiam születése után szinte egy deka sem maradt rajtam, de mivel szoptattam, szegény anyósom tömött az étellel, mondván, csak így lesz tejem. Szót is fogadtam, soha annyi tojásos-köménymagos levest nem ettem, mint akkor. S ugye, ismerik a kacsa történetét, aki az áztatott kukoricától szép zsírosra gömbölyödik...

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy meghíztam, de pár kiló felesleg azért volt rajtam. Majd három év múlva megérkezett a kisebbik fiam, és a szülés után bizony nagyobb lett a méretem. Évekig kínoztam magam mindenféle fogyókúrával, akupunktúrával, eredménye meg is lett, de képtelen voltam tartani a súlyomat. Majd amikor súlyosan megbetegedtem, és lefogytam huszonnyolc kilót, megállapítottam, hogy nem akarok sovány lenni. Meg aztán az orvosom is megmondta az igazat, mégpedig azt, hogy amíg a kövér lefogy, ha komoly a baj, addig a sovány meghal. Na! Ezt jól az eszembe véstem, és vallom a mai napig.

Elégedett vagyok, mert szerintem egy túlsúllyal küszködő ember is érezheti magát jól a bőrében. Az igaz, hogy néha morog, ha liheg a lépcsőzésnél, vagy ha a cipőt kell bekötni, de láttam már iszonyatosan kinéző sovány embert és ragyogó formában lévő kövéret is. Azért van önkritikám. Tudom, hogy sokkal jobban néznék ki pár kiló mínusszal, de nem fekszem le úgy, hogy közben korog a gyomrom. Képtelen vagyok úgy elaludni. Soha nem vetkőzöm fürdőruhára, megkímélem a látványtól embertársaimat. Nincs, aki és ami megváltoztassa a véleményemet, még akkor sem, ha percenként ütögetik az oldalamat, hogy: ”Nézd, az a nő sokkal kövérebb, mint te vagy!” Engem az nem érdekel.

Sokszor mondják, hogy a kövér ember jobb kedvű, hatalmasakat tud kacagni. Tudom, hogy nem lehet így csoportosítani az embereket, de van benne igazság. Az lehet, hogy nyáron nehezebben viselik el a hőséget, hogy több verejték gördül végig a homlokukon, de ez még mindig jobb annál, amikor azt látom, hogy a vékony huszonéves a tizennyolc-húsz fokban úgy néz ki, mint az eszkimó. Nincs benne élet. Persze kivételek itt is vannak.

Ha azt mondanám, hogy nem szeretnék egy tucat kilóval kevesebb lenni, akkor nem mondanék igazat. De nem görcsölök. Ilyen vagyok, így szeretnek – vagy nem. Nem kell szilikonból mellet formáltatnom, megadta nekem a Teremtő ingyen. Igaz, ha futok, nem árt lefogni, de az unokám, Viki még a mai napig, ha odabújik mellém az ágyba, mellemre hajtja fejét, és csak annyit mond: az én párnácskám. Engem pedig elönt a boldogság. Erre is jó egy nagyanyó méretesebb testrésze. Meg azért az sem mellékes, amikor azt mondják neki: ”Te... erotikus nagymama!”



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Bárki lefogyhat!

Halász Kata

Dr Pierre Dukan, a híres-hírhedt Dukan-diéta atyja saját módszerének két lábon járó bizonyítéka.

2012.10.31.    5


Nasi, a közellenség

Csepy Enikő

Törtető kollégák, áskálódó kotnyelesek, pletykálkodó szomszédok? Mind semmik ahhoz képest, amit a nasik hoznak a fejünkre.

2012.10.29.   


Édességcsapdában

Faar Ida

Régen a kövérség a jólét, a bőség jelképe volt. Ma már az egészségtelen életmódé.

2012.10.24.   


„Súlyos" problémák

Kovács Márta

A téma kapcsán számba vettem az ismerőseimet, hányan túlsúlyosak közülük.

2012.10.19.   


Tükröm, tükröm

Nagy Csivre Katalin

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: milyen is az én énképem?!

2012.10.17.    10


Viselősen

Madarász Ildikó

A blúzom alatt diszkréten bújik meg. Alig látható, csak picit dudorodik előre, a mellem alatt pont egy arasszal: a pocakom.

2012.10.15.    30

A rovat további cikkei

Pluszméret

Jády Mónika

Hány kiló plusztól mondhatjuk valakiről, hogy túlsúlyos?

2012.10.12.   


Minden a fejben dől el

Csepy Enikő

Korunk legnagyobb „betegsége“, hogy a külső követelményeknek megfeleljünk – csak épp magunknak ne.

2012.10.11.    7


Fogyjunk egészségesen!

Huszár Ágnes

Kovács Csaba étkezési tanácsadó egy személyre szabott étrendet állít össze a hozzá forduló, fogyni vágyó nőknek és férfiaknak.

2012.10.8.   


Répadilemma

Puha Andrea

Emlékszem, volt egy nap, mikor belenéztem a tükörbe, és eldöntöttem, hogy kövér vagyok.

2012.10.4.    17


Súlytalan trendre várva

Szilvási Krisztián

Nem mondom el többször, de legalább egyszer belekezdek. Húsbavágóan.

2012.9.26.    28


Le a vékony nőkkel!

Halász Kata

A női szaklapok dugig vannak edzéstervekkel, diétatippekkel és életmód-tanácsokkal a fogyni vágyó nőknek:

2012.9.24.  3    10