Pluszméret
Hány kiló plusztól mondhatjuk valakiről, hogy túlsúlyos?
Vannak, akik 4-5 kilós többletet sem engednek meg maguknak, és minden erővel próbálják tartani az általuk ideálisnak gondolt súlyt: sportolnak és emellett nagyon odafigyelnek az étkezésükre is. (Pedig még azzal a plusz pár kilóval sem igazán tartoznának a túlsúlyosak táborába.) Mások tízesekben mérhető felesleget hordoznak magukkal, mégis elfogadják a testüket olyannak, amilyen, és nem akarják sanyargatni magukat, csak hogy beleférjenek a kisebb méretű ruhákba.
Németországban a nők több mint 50 %-a 42-es vagy nagyobb méretű ruhát hord. Nagy-Britanniában az utóbbi öt évben 45 %-kal nőtt a túlsúlyos nők száma: immár hatmillióan viselnek 44-es vagy még nagyobb holmikat. Az USA-ban hasonló a helyzet: a legkeresettebb méret a 14-es (a német 42/44-esnek felel meg). Az amerikai nők kétharmada túlsúllyal küszködik. Ám – teljesen érthetően – ők is szeretnének divatosan öltözködni. Eddig is voltak márkák, amelyek 42-es mérettől kezdődően kínáltak ruhákat, újabban azonban több neves tervező és divatház is felfedezte, mekkora üzlet rejlik a gömbölyded nők számára készített kollekciókban.
A New Yorki Saks Fifth Avenue luxusáruház elsőként kínált dizájnerruhákat 42-50-es méretben. „Az átlagos amerikai nő 44-es méretet visel, mégis szinte láthatatlan a divatvilágban” – mondta Gwen De Voe egykori telt modell, és életre hívta a Full Figured Fashion Weeket, ahol 42-estől kezdődnek a méretek. Itt a testes(ebb) modellek a kifutó sztárjai, akik a Plus Size Model of the Year címre is pályázhatnak. Fotóikat elnézve el kell ismerni, a női vonzerő nem kilók függvénye...
A felvételen Fluvia Lacerda modell
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Bárki lefogyhat!
Dr Pierre Dukan, a híres-hírhedt Dukan-diéta atyja saját módszerének két lábon járó bizonyítéka.
2012.10.31. 5
Nasi, a közellenség
Törtető kollégák, áskálódó kotnyelesek, pletykálkodó szomszédok? Mind semmik ahhoz képest, amit a nasik hoznak a fejünkre.
2012.10.29.
Édességcsapdában
Régen a kövérség a jólét, a bőség jelképe volt. Ma már az egészségtelen életmódé.
2012.10.24.
„Súlyos" problémák
A téma kapcsán számba vettem az ismerőseimet, hányan túlsúlyosak közülük.
2012.10.19.
Viselősen
A blúzom alatt diszkréten bújik meg. Alig látható, csak picit dudorodik előre, a mellem alatt pont egy arasszal: a pocakom.
2012.10.15. 30
A rovat további cikkei
Minden a fejben dől el
Korunk legnagyobb „betegsége“, hogy a külső követelményeknek megfeleljünk – csak épp magunknak ne.
2012.10.11. 7
Fogyjunk egészségesen!
Kovács Csaba étkezési tanácsadó egy személyre szabott étrendet állít össze a hozzá forduló, fogyni vágyó nőknek és férfiaknak.
2012.10.8.
Répadilemma
Emlékszem, volt egy nap, mikor belenéztem a tükörbe, és eldöntöttem, hogy kövér vagyok.
2012.10.4. 17
Súlytalan trendre várva
Nem mondom el többször, de legalább egyszer belekezdek. Húsbavágóan.
2012.9.26. 28
Le a vékony nőkkel!
A női szaklapok dugig vannak edzéstervekkel, diétatippekkel és életmód-tanácsokkal a fogyni vágyó nőknek:
2012.9.24. 3 10