Súlytalan trendre várva

Szilvási Krisztián 2012.9.26. 4:11

Nem mondom el többször, de legalább egyszer belekezdek. Húsbavágóan.

Lehet mondani, hogy a téma az utcán hever, de többnyire inkább a blúzok, szoknyák (és ezek férfihordású megfelelői) alól buggyan ki vizuális hizlalásúan. Főként persze nyáron, amikor a kalóriák is sűrűbben forognak a nyárson. Egyik nembéli fél részéről sem lehet elvitatni, hogy fél a kövérségtől. Jó, kozmetikázzunk a hatásfokon: a duciságtól, túlsúlytól, zsírpárnáktól. Hiszen könnyen mondják rá egy nőre, hogy bálna, míg a reciprokára, a férfira legfeljebb, hogy sörben úszik a hája. S az egyenlőtlen bánásmód persze, hogy félszegségi indulatokat gerjeszt a női nemben, olyannyira, hogy például a súlymérleg ellentétes serpenyőibe pakolják az „édesség” és az „igen” szavakat – holott a kettő akkor jó, ha feltételezi egymást. Vagy inkább kéz a kézben jár.

Mondhatnánk, hogy a soványság hóbort, amely előbb-utóbb úgyis kihízza magát, de azok az átkozott kilók akkor is itt maradnak, ha kalóriaűző rontásokkal próbáljuk őket messzire űzni. Mert persze volt olyan szakasz a múlt évszázadban, amikor a duciság fényét pozitív kilókban mérték és emelték népszerűvé. De ma, felgyorsult fogyasztói világunkkal egyenes arányosságban, mintha tudat alatt csakis a felgyorsult anyagcsere lenne a díjazandó, amely után felesleges súlyok nem maradnak. Trendi lett fogyózni, akkor is, ha nincs miből, s akkor is, ha éppen nem onnan kellene, ahonnan. Egyesek (nők és persze férfiak is, igen) betegesen rettegnek az elhízástól, s még, ha nincsen is dekák tucatjaival feljogosított okuk, kevesebbet akarnak magukból. Derékbőségben, fenékméretben, külcsín-belbecsben. Ez utóbbi ugyanis tényleg mellékhatása a dolognak. Persze azt meg elvárják (a férfiak és a nők is, igen), hogy melltájon hatványozottabb hatást mutasson a (súlyban) gyengébb nem. Jó is lenne a legális, megfizethető és orvosilag teljes mértékben megvalósítható kalóriaturizmus: a comb és fenéktájról felfelé, mellirányba. Csakhogy ez jobbára utópia. Úgysem onnan fogyunk, ahonnan akarunk. És ahogyan akarunk.

Aztán van itt még egy olyan aspektus, hogy mivel civilizációnk csakis a profit és a pénz körül forog. (Gondoljunk csak bele, a pénz vizuálisan is képes a kilótlanításra!) Egész iparágak híztak gusztustalanul kövérré a hamis értékekkel kecsegtető beállítódás, a soványságot hirdető, és sokszor az egészséget (és kívánatossággal) szinonimaként kikiáltó trendek hátán (háján). Száz meg száz fórumon tömik belénk az ilyen-olyan szerek, kúrák, eszközök hitvallását, amelyek legalább arra tényleg alkalmasak, hogy sok zöldséget (azaz egészséget?) összehordván brokkoli-szellőssé főzzék az agyunkat. Kínzókúraszerű promenád a (kétséges) gyönyörbe. És persze azt is könnyű mondani, hogy akinek nem inge, ne egye magába, de sokszor nincs más választásunk, mint sodródni az uszadékkal. Mert különben a kiközösítés, kigúnyolás, kilúgozás sorsára jutunk. Az pedig lelkileg sajnos bármely kiló-méterkőnél ártalmasabb.

Nos tehát, százon innen, és százon túl (kiló vagy százalék, nem mindegy!), mégis bízom és biztatom női (ellen)társaimat arra, hogy álljanak a sarkukra, tolják ki a hasukat-feneküket, és betonmélyen ragadjanak azokkal a tűsarkakkal a realitás talajába! Mi férfiak ugyanis (remélhetőleg) kevésbé a trendnek, mintsem a szemünknek hiszünk, s talán eszerint is ítélünk. Két falat előtt, alatt, között és után is a nőt látjuk a nőben, aki ha esetleg több kilót is hord a vártnál, nem bukunk kizárólagosan a sonkáira. Hisz úgy a test, mint a szellem (jellem, kellem) is multi-aspektusú attribútum: a kilók és narancsbőrök száma csak egy (még ha jóval többen is vannak), a többi többet nyom a latban.

Aki nem hiszi, faljon utána, avagy találkozzunk a legközelebbi cukrászdában! Együtt talán még új vallást is alapíthatunk. A tömegek úgyis megvannak hozzá.