Hogyan tovább?


Jády Mónika  2011.2.15. 9:11

Hogyan folytassuk, ha úgy érezzük, nem bírjuk tovább?

Ha olyan nőkkel készült interjút olvasok, vagy olyanokkal beszélgetek, akik azt sugallják, ők nagyszerűen elboldogulnak mindennel – példásan helyt állnak háziasszonyként, feleségként, kisgyermekes anyaként, munkaerőként, barátnőként –, felmerül bennem a kérdés: Vajon tényleg olyan egyszerűen megy nekik minden, mint ahogy elmesélik? Nekik soha nincs olyan érzésük, hogy összecsapnak a fejük felett a hullámok? Vagy csak a szupernő szerepében óhajtanak mutatkozni?

Persze, mi is mindent tökéletesen akarunk elvégezni (elvégre mások is képesek rá – vagy legalábbis a mi szemszögünkből úgy látszik). Megdöbbentő, hogy már szinte fel sem tűnik, mekkora erőfeszítéseket teszünk. Összeszorítjuk a fogunkat, és elvégezzük a plusz munkát – ha máshogy nem megy, akkor késő este, holott az alváshiány kikészít bennünket. Egy fárasztó hét utáni hétvégén alaposan kitakarítjuk a lakást, és négyfogásos vacsorát varázsolunk a szépen terített asztalra, hogy imponáljunk a vendégségbe érkező rokonoknak, barátoknak. Amikor már legszívesebben az ágyba dőlnénk, mert majd’ összerogyunk a fáradtságtól, hősiesen tovább mosolygunk, és semmibe vesszük a bensőnkből érkező vészjelzéseket.

Valójában saját magunknak akarunk bizonyítani. Korábban a társadalmi normák egyértelműen előírták, mi a helyes és mi a helytelen. Ma már magunknak kell eldönteni, hogyan, kivel és hol élünk. Ráadásul már nem csak a környezetünkben élőkhöz hasonlítgatjuk magunkat, hanem a tőlünk messze lévő sztárokhoz és sztárocskákhoz, akiket a tévében látunk, akikről a női lapokban olvasunk. Sokszor kérdezzük magunktól, vajon helyesen döntöttünk-e, és hogy mit tudnánk még jobbá tenni. Túl magas igényeket támasztunk magunkkal szemben. Állandó nyomás alatt vagyunk, hogy megfeleljünk saját elképzeléseinknek. Azt hisszük, csak akkor leszünk elég jók, ha fantasztikus összejöveteleket szervezünk a barátainknak, megtaláljuk a tökéletes férfit, családot alapítunk, példás szülők leszünk, és emellett a munkahelyünkön is csúcsteljesítményt nyújtunk.

Ahhoz, hogy minden szerepben tökéletesek legyünk, legalább 48 órából kellene állnia a napnak. Mivel ez nem így van, nagyon megerőltető mindennek és mindenkinek megfelelni. Sőt, gyakran lehetetlen is. Sokan bele is buknak az ilyen jellegű kísérletekbe. Világszerte növekszik a depressziósok száma, egyre fiatalabb korban jelentkeznek a burnout, azaz kiégés tünetei. A burnout jelenségét először Herbert Freudenberger német-amerikai pszichoanalitikus írta le 1974-ben. A kiégést sokáig menedzserbetegségnek tartották. Mára viszont változott a helyzet. Az utóbbi tíz évben csaknem megduplázódott a lelki eredetű panaszok miatt betegállományba kerülők száma. A nők körében gyakoribb a kiégés, mint a férfiaknál. Ennek is megvan az oka.

Természetesen vannak olyanok, akik személyiségükből kifolyólag nagyobb eséllyel égnek ki, mint mások. A felmérések szerint ide tartoznak azok, akik nem szívesen ismerik be a hibáikat, akik hihetetlenül szorgalmasak, nagyon megbízhatóak és hatalmas lelkesedéssel vetik bele magukat az új feladatokba. A perfekcionalisták, és azok, akik teljesítményük és karrierjük által szeretnének elismerést szerezni. Ám nem csak ezen múlik. Mindig is voltak ilyen emberek. A stressznek viszont vannak új típusai, melyekkel nem tudunk mit kezdeni. Már az iskolás korban kezdődik: a gyerek ideje pontosan be van osztva, az iskolai feladatok, sport és magánórák mellett szinte már nem is marad ideje kikapcsolódásra. Ugyanez megy tovább felnőtt korban. A munkahelyen mindig többet és többet kell teljesíteni, és a stressz a szabadidőben sem szűnik meg. Főleg a nőkre jellemző, hogy mindenért felelősnek érzik magukat, és háttérbe szorítják saját magukat, hogy lehetőleg mindenkinek megfeleljenek. Ehhez jönnek még a modern kor „szabadidő-rablói”: a mobiltelefon és a laptop. A nap 24 órájában elérhetőek vagyunk a világ bármely pontján.

Az ember szervezete nem arra van berendezkedve, hogy örökös stresszben éljen. Ha a stresszhormonok – mint az adrenalin és a kortizol – koncentrációja hosszabb ideig magas marad, hamarosan vészjelzéseket ad le testünk álmatlanság, fülcsengés, hosszabb ideig tartó fertőzések, pánikbetegség, hát- és gyomorfájás formájában. Ha hosszabb ideig ezekre sem hallgatunk, elég egy apróság, és teljesen kiborulunk. Ezen a ponton az ember úgy érzi, teljesen lemerült, már nem képes semmire. Ilyenkor ajánlott szakember segítségét kérni, és átértékelni eddigi életünket: mi az, ami tényleg fontos számunkra, és mi az, amiben nem kell olyan nagy erőfeszítéseket tenni, mint eddig. Persze, életünket bármikor átértékelhetjük, nem kell megvárni, amíg eljutunk a kiégésig.

Mire figyeljünk?

Munkahely: Igyekezzünk lehető legjobb tudásunk szerint elvégezni feladatainkat. Ne hagyjuk viszont, hogy mindig mi legyünk azok, akikre rámarad a plusz munka és a nemszeretem feladatok. Ha úgy érezzük, túl vagyunk terhelve, vagy hogy nem értékelik kellőképp erőfeszítéseinket, próbáljuk megbeszélni a problémát felettesünkkel.
Anyaság: Természetes, hogy néha szeretne csak magával foglalkozni, úgy, mint azelőtt. Ettől még nem rossz anya. Keressen egy megbízható bébiszittert, vegye igénybe a nagyszülők, barátnők, rokonok segítségét, és időről-időre szervezzen babamentes programot is. Akkor sem kell lelkiismeret-furdalást éreznie, ha kisgyermeke mellett fontosnak tartja, hogy újra munkába állhasson. Ne törődjön mások elvárásaival, úgy próbálja szervezni az életét, ahogy önnek (és családjának) a legjobban megfelel.
Családi kapcsolatok: Vannak olyan szülők, akik naponta látogatják kéretlenül felnőtt gyerekeiket, és állandóan tanácsokat osztogatnak. Senkinek sincs kedvére, ha valaki mindenbe beleszól, legyen az akár a saját édesanyja is. Ilyenkor, bármilyen kellemetlen feladat is, saját lelki békénk érdekében határokat kell állítani, és közölni a szülővel: szívesen vesszük, ha néha eljön látogatóba vagy itt-ott besegít, de nincs szükség szinte állandó jelenlétére, magunk is elboldogulunk háztartásunkkal, gyerekeinkkel. Ne hagyjuk magunkat érzelmileg zsarolni, és próbáljuk betartani-betartatni a szabályokat.
Szívességek: itt is ügyeljünk a határokra. Segítsünk, ha tudunk, de ne hagyjuk, hogy családtagjaink és barátaink kényelmi okokból ránk bízzák ügyeik intézését, feladataik megoldását, amikor már amúgy is sok dolgunk van. Vannak kérések, amelyekre nyugodtan nemet lehet mondani.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Kettétört élet

Nagy Erika

Hogy lehet-e újra kezdeni az életet, azt Márta válaszolja meg.

2011.2.18.  2   


Újra és újra

Dráfi Emese

Már megint újrakezdtem. Sokadszor.

2011.2.17.   


Vonal

Puha Andrea

Szorongató érzés. Mázsás kő a mellkason. Görcs a gyomorban. Néha álmatlanul forgolódó éjszakák.

2011.2.9.  3   


Talpraállás

Takács Anita

Az érzés, hogy hibát követünk el, általában már az első pillanatban ösztönszerűen tetten ér.

2011.2.7.   


Monológ a bátorságról, egyebekről

Halász Kata

Nem igaz, hogy a bátor ember nem félhet!

2011.2.5.  3    6


Ismerd meg önmagad!

Cseh Gizella

„Gnóthi szeauton” avagy az újrakezdés elméletéhez

2011.2.3.    10

A rovat további cikkei

Felkészülni, vigyázz – rajt!

Póda Erzsébet

Azt olvastam valahol: az ember alapvetően lusta lény.

2011.1.31.  1   


Örökös újrakezdők vagyunk

Wolner Annamária

„Indulj el a semmiből. S ebből a kiúttalanból kirajzolódik majd egy út!”

2011.1.26.    12


Váltani sosem késő!

Kabók Zita

Egy átlagember az élete során többször is vált munkahelyet.

2011.1.24.   


Fásultan kedvetlen január

Huszár Ágnes

Januárban már hosszabbodnak a nappalok, néha mégis nehéz újrakezdeni egy-egy napot.

2011.1.20.  2