Nyilvános unalom

Kovács Márta 2016.3.7. 1:27

Aggódva figyelem a fiatal, unatkozó szülőket, vajon az ő csemetéik mennyit fognak unatkozni?

Hetek óta borongós napok köszönnek ránk. Már mindenki vágyik a jobb időre, napsütésre. Egyre depressziósabbak vagyunk. Mivel az időjárás kedvezőtlen, több időt vagyunk kénytelenek eltölteni a szobában, a lakásban, a házban.

Ilyenkor már haszontalannak érzek bármilyen benti munkát, mert vágyom kifelé a szabadba, nagyokat sétálni, a kertben veteményezni, vagy éppen virágot ültetni. Néha már azt érzem, hogy unatkozom idebent! De azért az utolsó pillanatban mindig feltalálom magam. Többnyire kéznél van egy jó könyv, esetleg a horgoló- vagy kötőtű, és már készülnek is a szebbnél szebb kézimunkák. Mivel többet vagyok bezárva, gyakrabban jutok fel az internetre is. Nézegetem a közösségi oldalakat. Nézelődöm, és nem értem, hogyan tudnak ennyien unatkozni. Unatkoznak a gyerekek és a kamaszok, akik (tisztelet a kivételnek) a tavaszi szünetet másra nem használták, csak arra, hogy reggeltől estig a közösségi hálón lógjanak, és teljesen értelmetlen dolgokkal foglalkozzanak. Elborzadva látom, hogy megosztják a magukról, házukról, lakásukról készült képeket, „egyedül vagyok, unatkozom, mit csináljak, írjon valaki" posztokkal.

De azt látom, hogy unatkoznak a felnőttek is, nők és férfiak. Csodálom azokat a fiatal anyukákat, akik pici babájuk minden egyes mozzanatát megosztják vadidegenekkel. Pár nap után már bárki tudhatja, mikor szokott a drágaság ébredni, mikor és milyen ruciban mennek sétálni, mit és mennyit eszik ebédre, melyik fogacskája bújt ki éppen, de azt is tudjuk, hogy már lépeget, gügyög, vagy nem alszik éjjelente. Természetesen mindezt jól sikerült fotókkal körítve, hogy az az idegen még vaksötétben se tévedjen el a házban. Ha megkérdezem, olvasott-e mesét a gyerekének aznap, vagy mennyit játszottak együtt, a válasz mindig ugyan az: nem volt rá időm!

Vagy a másik „kedvencem”, a fiatal párocskák, akik az helyett, hogy egymással foglalkoznának, azzal töltik a drága időt, hogy kiposztolják, hova mentek bulizni, mennyi és milyen minőségű alkoholt fogyasztottak. A fotók itt sem hiányoznak – annál inkább hiányzik a helyesírás a hozzájuk tartozó megjegyzésekben. Mi lenne, ha buli helyett inkább a helyesírási szótárt lapozgatnák?!

Unatkozónak (vagy inkább elhanyagoltnak) tartom azokat a háziasszonyokat/konyhatündéreket, akik reggeltől estig tudatják velünk, hogy mi a napi menü otthon. Vajon kit érdekel, hány fogásos az ebéd, milyen ízű a desszert, vagy éppen milyen terítővel takarja le az asztalt...?

Szerencsés vagyok, mert közvetlen környezetemben nincs unatkozó ember. Nincs időnk unatkozni, de ez nem azt jelenti, hogy minden percünket hasznosan töltjük. Életünk része a mozgás, a sport, az egészséges mértékű alkotási vágy.

Aggódva figyelem a fiatal, unatkozó szülőket, vajon az ő csemetéik mennyit fognak unatkozni? Mert egyszerűbb a figyelmüket lekötni egész pici kortól valamilyen elektronikus kütyüvel, azzal jól elvannak. Vajon lesz-e aki megtanítja őket játszani, alkotni, megszeretteti-e velük valaki a mozgást? Vagy teljesen eluralkodik majd rajtunk valami, amit megszokásból depressziónak nevezünk...