A jég földjén (4)

Pénzes Tímea 2012.7.20. 4:57

Az Izlandot bemutató útinapló befejező része

A Mývatn tó, pszeudokráterek, Dimmuborgir, Hverfell, Leirhnjúkur

Visszatérünk a vulkánilag aktív zónába, a mintegy negyven kilométer hosszan húzódó Krafla vulkánrendszer környékére, a vulkánkitörések és kén formálta tájra, mert a világért se mondanánk le Izland kráter- és vulkáncsodáiról. Az eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemez határán fekvő terület távolodik egymástól, fokozatosan szakad szét, a résben bugyogó víz- és sárforrások jelennek meg, fortyog az iszap, sivít a gáz, és időnként folyékony láva tömíti el a keletkező rést. A Þingvellir Nemzeti Parkban már láthattuk az Y-alakban kettényíló törés egyik szárát, ahol bugyogó és magasba törő gejzírek bizonyították ékesen a föld mélyén zajló pokoli folyamatokat.

A vulkáni tevékenységnek köszönheti létét maga a sziget is, illetve kistestvére, Surtsey. Európa második legnagyobb szigete, a Grönland és Skandinávia között fekvő Izland tizenhatmillió éve nyerte el végső formáját egy több tízmillió éves folyamat eredményeképp, amikor is az Atlanti-óceáni hátság egy része a vízfelszín fölé emelkedett. Végső forma emlegetése Izland esetében azonban enyhe túlzásnak tűnik és kellő óvatossággal említendő, ugyanis a sziget folyamatosan alakul és változik, száznegyven vulkánjának kb. egyötöde mindmáig aktív, és területe a felszínre törő és megszilárduló magmának köszönhetően szüntelenül növekszik. Surtsey 1963-65 között keletkezett vulkanikus szigete, amely tengermélyi vulkánkitöréssel látta meg a napvilágot, viszont az erózió következtében egyre csökken. Biológusok és botanikusok követik nagy figyelemmel, hogyan keletkezik a semmiből élet, illetve hogyan kerültek a szigetre az élet különféle megnyilvánulásai, mohák és zuzmók, sirályok és lundák, rovarok, fókák és egyéb életformák. Mi is szívesen ellátogatnánk Surtsey Tűzóriásról elnevezett szigetére, de csak kutatók látogathatják, és legfeljebb helikopterrel vagy repülővel tehetnénk egy panorámarepülést felette.

Tekintetemmel követem a rendületlenül tekerő kerékpárosokat. Még véletlenül sem irigyeljük őket, bár bizonyára nagy élményt jelent két keréken felfedezni a szigetet. Nagy eltökéltségre és kitartásra van szükség a dimbes-dombos tájban a folyamatosan fújó szélben!

A Mývatn tó környékén kemping fogad. A táj lenyűgöző, de a számtalan sátorozónak bizonyára bőven akad gondja a muslicákkal. A biciklisek is hálóval a fejükön kerekeznek. A Szúnyog tó körül ugyanis rengeteg apró légy repkedi pimasz módon körbe az embert, de állítólag a hal- és a kacsapopuláció a szúnyogoknak köszönheti bőséges számát. Az emberek számára mindenesetre elég kellemetlenséget okoznak, és néha sötét felhőt képezve borítják el rajokban az eget. A tóban többféle kacsa- és récefaj él, például jeges, fütyülő meg tarka récék, és a tó a meleg forrásoknak köszönhetően télen sem fagy be. A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán egyik metántavát a Mývatn tóról nevezték el.

Elsőként a Skútustaðir pszeudokrátereket nézzük meg, amelyek apró kráterszerű kúpok, fűvel benőtt halmok, de páromat nem hatják meg a fura képződmények. Ezek nem aktív vulkánok kráterei, hanem láva és víz együtthatásával keletkezett, krátereket utánzó formációk.

Lávatörmelékkel beszórt tájon lépdelünk, a kacsák tarkította tóban is hevernek elszórtan nagyobb lávatömbök. A legelésző tehenek alig cipelik óriási tőgyüket. Tejükből készül az izlandi gyümölcsös joghurt, a skyr, amit naponta megkóstolunk kiadós reggelink közben.

Az álkráterektől átkocsikázunk Dimmuborgirba, ahol meghökkentő lávaalakzatok, oszlopok, ívek, kemenceszerű, bizarr képződmények fogadnak. A hely nevét Sötét váraknak fordíthatnánk, és valóban várakra, kastélyokra, vagy inkább várromokra hasonlító formációk húzódnak a tájban, melyeket az izlandi mitológia az elfek lakhelyeiként említ. A gőz megpróbált kitörni a mélyből, de a magma elzárta az útját, és így keletkezett ez a bibircsókos, göcsörtös táj. Vulkáni kőzete a tufa, amely egykor vulkánműködés során került a felszínre. Az egyik boltív alatt sikerül is megbotlanom, az érdes, likacsos lávás törmelékkőzet végigsérti a tenyerem, felhorzsolódik a bőröm, de a fogadóépületben készségesen bekötik.

Dimmuborgir közelében emelkedik Hverfell, fekete homokdűneként kiemelkedő vulkánkráterén hangyaemberek mászkálnak. Hamarosan mi is a magasból szemléljük a vulkáni salakot és a hamumezőt. Lenyűgöző élmény körbejárni az óriási kráter peremét.

A kráter különlegessége, hogy olyan vulkánkitöréssel keletkezett, amikor az olvadt magma vízzel találkozott, amit hidrovulkanizmusnak vagy hidromagmatizmusnak nevezünk. A víz lehet édes talajvíz vagy sós tengervíz, tóvíz vagy gleccservíz, és a kitörést vízgőz jelzi; a Hverfell esetében 2500 évvel ezelőtt a magma a talajvízzel lépett kapcsolatba. Hasonló módon keletkeztek vulkánok Hawaiion és Oregonban. A környező kráterek ufó-leszállópályáknak tűnnek a tájban.

A reykjahlídi benzinkútnál a jól felszerelt szupermarketben fagyit eszünk, mint az emberek többsége, aki megáll tankolni vagy bevásárolni. Az izlandi fagyi méretes, még a legkisebb fagyijuk is nagynak tűnik a magyar fagyihoz képest. Arcomat a nap felé fordítom, ismét napos időnk van, egy réteg ruha elegendő, bőrömön érzem a napfény simogatását.

A nap abszolút fénypontja a Leirhnjúkur lávafolyás, ahol végre a gőzölgő láva látványában is részünk lehet! Még most sem teljesen nyugodt a Föld gyomra, párolog a táj. Egyes részeken megdermedt kőzeten lépkedünk, a kéngőzös, sárgás-fehér foltos táj azonban csak fapallón közelíthető meg. Megérintem a forró, vörös és fekete talajt, hogy érezzem a föld energiáját. Párom sem tud betelni a látvánnyal, de legszívesebben fortyogó lávafolyást látna.

Este az északi Blue Lagoon vár ránk, a Mývatn Nature Baths. A 38-41 fokos, szabadban kialakított geotermikus gőzfürdőben üldögélünk és úszkálunk másfél órán át a fátyolfelhős ég alatt, vulkánkráterek és bugyogó sárforrások szomszédságában. Aranysárga fény cirógatja a dimbes-dombos tájat. A mélyből feltörő víz sűrűbb és szagosabb, mint a mi vizeink, és gazdagon tartalmaz oldott ásványi anyagokat. Egy kis relaxáció után ismét magunkra vesszük vulkánporos ruháinkat, és kikocsikázunk a tóhoz. Sajnos nem látok marimo balest, fura gömbalgákat, melyeket a helyiek szargalacsinoknak neveznek, pedig most kiváló alkalmam nyílna arra, hogy megpillantsam ezeket a gömb alakú képződményeket, amelyek Izlandon kívül Japánban fordulnak elő természetes környezetben. De hiába is nézelődöm, rosszak a fényviszonyok, kezdődik a szürkület, a tó felszíne fémesen csillog, a hegyek és kráterek, a kacsák és hattyúk a homályba vesznek.

Kádár István felvételei