A világ körül


Jády Mónika  2009.3.2. 10:31

Barátommal már nyár óta készültünk legutóbbi szabadságunkra, egy Föld körüli útra.

Az osztrák légi egyesület (Österreichischer Luftfahrtverband) egy exkluzív világ körüli csoportos utat hirdetett meg: ”aki befizet, végig ugyanazzal a repülőgéppel utazhatja körbe a Földet, végig elsőrangú kiszolgálásban lesz része, és mindenütt a legjobb ellátást kapja.”

Októberben információs estet szerveztek, bemutatták a repülőgép személyzetét, az idegenvezetőket, prezentálták az útvonalat, átadták az információs füzetet (miután az út teljes összegét már befizettük), majd elegáns állófogadással kedveskedtek.

Végre eljött az utazás napja. A repülőnek nagyjából félúton tankolnia kellett. Ez a művelet a tervezettnél két órával tovább tartott Muscatban. Hogy az osztrák szervezésen múlott, vagy a helyiek hozzáállásán, nem tudni. Mindenesetre a későbbiekben többször is előfordult, hogy órákat kellett várnunk – és akkor is a helyi hatóságokat tették bűnbakká, amikor volt rá ok, hogy feltartóztassanak bennünket. Az októberben kapott információs füzetben az állt, hogy Ausztráliába semmiféle élelmiszert nem lehet bevinni, és aki ezt megszegi, arra magas pénzbüntetést rónak ki. Ehhez képest, a repülőben, amikor Darwinban leszálltunk, hogy belépjünk az országba, a következő adag vacsora is benne volt, más élelmiszerekkel egyetemben. A leszállás előtt fertőtleníteni is kellett volna a gépet. Ez úgy zajlott, hogy a stewardess végigment a fertőtlenítőszerrel, és pssz-pssz hangokat adott ki mosolyogva, majd figyelmeztetett bennünket, hogy ha kérdik, hogy fújattak-e, válaszoljunk igennel...

Kiszálltunk a gépből, és túlestünk az ellenőrzésen. Vissza viszont nem szállhattunk, hogy tovább induljunk Ayers Rock-ba (ott nincs nemzetközi reptér, ezért kellett Darwinban leszállni, és belépni az országba), mert a kapitány elmondása szerint rájuk szálltak az ellenőrök, és ezért ki kell takarítaniuk az egész repülőgépet. Azt még nem tudja megmondani, hogy egy órát kell várnunk, vagy kettőt, esetleg akár hármat is. Úgy egy óra múlva ismét megjelent, és közölte, hogy még mindig nem végeztek, és van még egy rossz híre, a vacsorákat, amelyeket még Bécsből magukkal hoztak, ki kellett dobni... (Kérdés, hogy miért nem Darwinban vették fel az ételt, ha tudták, hogy Ausztráliába nem lehet élelmiszert bevinni?)

Szerencsére az egyik idegenvezető gyorsan intézkedett, és a reptér közelében lévő szálló éttermében meleg ételt vacsorázhattunk. Különben két idegenvezetővel indultunk útnak, mivel a 60 utast mindenütt két csoportra osztották. Az egyikkel már találkozhattunk az információs esten, a másik – a mi csoportunk vezetője – viszont nekem nem tűnt ismerősnek. (Mint kiderült, tényleg nem is láthattuk még, hisz azon az estén még egy másik hölgyet mutattak be nekünk, a légi egyesület addigi útjainak idegenvezetőjét.)

Az újdonsült idegenvezető nagyjából úgy viselkedett, mintha maga is utas lenne. Soha nem számolta meg az utasokat, egyszer sem ismertette a programot, amikor pedig kérdéssel fordultunk hozzá, nem tudott választ adni. Egyszer azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy az italokat külön kell-e mindenütt fizetni, mert nem ő szervezte az utat, ezért forduljunk az egyesület titkárnőjéhez (ő szervezte az utat, de nem utazott velünk).

Máskor, mikor a pontos program felől érdeklődtünk, megkért bennünket, hogy vegyük elő a hátizsákjából a programot, majd felolvasta. (Szerintem ő is akkor látta először, mi áll a papíron, mert nem olvasta folyékonyan.) A Húsvét Szigeteken a megbeszélt általános ébresztőnél egy órával korábban felébresztette az egész társaságot, és még csak elnézést sem kért. Délután azt indítványozta a buszban trónolva, hogy az időben meg nem érkezett utast egyszerűen hagyjuk ott – egy olyan helyen, ahol nincs térerő, és taxik sem közlekednek! – ahelyett, hogy az utas keresésére indult volna. Szerencsére tiltakoztunk, és két perc múlva a hiányzó hölgy elő is került.

Hozzá kell még tenni, hogy a szigetre éjjel érkeztünk meg, és nem léphettünk be rögtön, csak bő két óra múlva, mert a repülőgép iratai nem voltak szabályszerűen kitöltve. Mikor az egyik utas megjegyezte, hogy azt azért tudniuk kellett volna, hogyan kell kitölteni a nyomtatványokat, azt a választ kapta az egyesület új elnökétől, aki szintén velünk utazott, hogy eddig mindenhol elfogadták a kézzel kitöltött iratokat (amelyeket szabályszerűen számítógéppel kell kitölteni), csak itt akadékoskodnak.

Az elnök egyébként minden megjegyzésre hasonló választ adott. A megígért szolgáltatásokat és színvonalat hiányoló utasoknak azt mondta, hogy ha elégedetlenek, akkor nem a megfelelő útra fizettek be! Az út végén azzal búcsúzott el, hogy akik jól érezték magukat, azokat várja a következő útra is, és agyondicsérte az egyesületet, hogy milyen nagyszerű utat szervezett. Éreztette, hogy akik elégedetlenek voltak, azokat mélyen megveti – ahelyett, hogy azt mondta volna: igen, ez az út nem sikerült olyan remekül, mint az előzőek, és voltak hiányosságok a szervezést és egy-két szállás minőségét illetően, de reméli, hogy azért mindenki jól érezte magát ennek ellenére is, és az egyesület nem veszítette el az utazók bizalmát. Szerintem így lett volna korrekt. Sok felejthetetlen élményben volt részünk, szinte minden helyi idegenvezető nagyszerű munkát végzett, és tényleg egyedülálló volt ez az út, de pont emiatt a hozzáállás miatt keserű szájízzel hagytuk el a bécsi repülőteret.

Hazaérve rájöttünk, hogy az ígért hatezer mérföld helyett csupán háromezret írtak jóvá. (Pedig még a hatezer is nevetséges egy ilyen útnál, hisz csupán az első utunkért Vietnamig legalább nyolcezer mérföld járt volna.) Reklamáltunk, az egyesület titkárnője megígérte, hogy utánanéz. És azt is írta, hogy várja a beszámolónkat, mert már mindenki jelezte, hogy milyen nagyszerűen érezte magát! (Gondolom, azok azért mégsem, akik azt mondták az út során, hogy ha előre tudják, hogy nem azt kapják, amit megígértek nekik, be sem fizetnek erre az útra.)

Azóta sem történt semmi a mérföldeket illetően. De ez már nem is lep meg...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Hévíz, ahol a stressz gyógyvízben oldódik

A feltöltődéshez Hévízen a világ legnagyobb termáltavánál mindent megtalál. Relaxáljon a hévízi gyógyvízben, tavirózsák között, az őszi hónapokban is!

2017.10.14.    4


Egy szelet Itália

Tompa Orsolya

„Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.” (Helen Keller)

2017.8.14.    6


9 érdekesség, amit nem tudtál Hévízről

PR-cikk

Azt hiszed, hogy ismered a Hévízi tavat, mert sokszor hallottad már, hogy Európa legnagyobb gyógytava, hogy télen-nyáron úszkálhatsz benne tavirózsák között és közismert, hogy csodákat tesz a fájó derékkal?

2017.7.17.    42


Tippek a törökországi nyaraláshoz

PR-cikk

Úticélok azok figyelmébe, akik mozgalmas törökországi kirándulásra vágynak.

2016.6.29.   


Izgalmas kikapcsolódás

Izgalmas kikapcsolódás az egész család számára Pécsváradon!

2015.2.15.    13


Csodák birodalma

Joó Fruzsina

A világ számos csodát tartogat számunkra. Olyan helyek, tájak léteznek, melyek még a képzeletünket is felülmúlják.

2014.8.7.    4


Majdnem tökéletes

Nagy Erika

A tökéletes nem létezik, mondják sokan, és elhiszem nekik.

2014.7.24.    11


Nyári utazási tippek

Mire ügyeljünk, hogy egészségesek maradjunk nyaralás alatt is?

2014.7.11.   


Peru, a titokzatos

Kabók Zita

Miért éppen Peru? Milyen Machu Picchu? Ezekre a kérdésekre is válaszol Adonyi Éva, aki az utat megjárta.

2014.6.20.   


Strasbourgban jártunk (2)

Póda Erzsébet

A történelmi város megcsodálása után utunk az Európa Parlament épületébe vezetett. (A beszámoló második része)

2014.4.25.   


Strasbourgban jártunk (1)

Póda Erzsébet

Mégpedig Bauer Edit EP képviselőasszony kétnapos programján. (Első rész)

2014.4.22.   


Vodka, retró – Donyeck

Kulcsár Tímea Ágnes

Ukrajna nem szerepel a magyar turisták első számú úti céljai között, pedig érdemes felkeresni.

2013.7.15.    9