Egy év a Smaragd Szigeten 3.

Vég Erzsébet 2007.5.23. 17:39

Ha már az ételeknél tartunk, írnék pár szót az ír konyháról is. (Az élménybeszámoló befejező része.)

(Akkor úgy éreztem, nem veheti fel a versenyt a magyar konyhával -- ez a véleményem időközben megváltozott). Az ír ételek leginkább a húsra alapoznak (birka-, bárány-, sertés-, hal- és marhahús). Szinte mindig párolt zöldséggel és főtt krumplival tálalják. (Szomorú érdekesség, hogy az 1800-as években bekövetkezett burgonyavészben nagyon sok ember éhen halt, és az éhínség miatt több tízezer ír kivándorolt Amerikába. Erre úgy emlékeznek, hogy a szükségesnél másfélszer nagyobb adag krumplit főznek meg, amit aztán valami módon a vacsoránál próbálnak felhasználni. Legalábbis ottlétemkor még így volt.)

A leghíresebbnek számító ír egytálétel az ún. Irish stew, vagyis ír gulyás. Ez a sűrű levesféle eredetileg parasztételnek számított. A szegényebbek az öregecske birka húsából készítették, a tehetősebbje bárányhúst kockázott bele. Hagymával együtt főzik meg, petrezselyem adja az ízét, és a tetejére felkarikázott burgonya kerül.

Valószínűleg a mindenki által -- legalább hallomásból -- ismert fogás számít a leghíresebb ír ételnek: ez a bizonyos Irish breakfast, vagyis az ír reggeli (északon Ulster fry). A következőket tartalmazza: egy tükörtojás, két vastag szelet „black pudding”, ami a mi véres hurkánkhoz hasonló, két szelet „white pudding”, ez a mi májas hurkánkra hajaz, két-három kis darab, darált sertéshúsból és fűszerekből készült hurkácska, az ún. „sausage”. Ehhez tartozik még egy-két szelet sült szalonnaszelet, két szelet grillezett paradicsomszelet (a grillezés állítólag olyan alkotórészeket hoz ki a paradicsomból, ami felettébb egészséges a szervezet számára). Az ír reggelihez tartozik még számos szelet pirított kenyér, vagy a szódakenyér (barna vagy fehér), vagy az ún. „potato cakes”. Ez utóbbit főtt, tört burgonyából, lisztből és vajból keverik ki, és kevés olajban kisütik. (Szeletelve, csomagolva, félig nyersen boltban is kapható.)

A sütemények közül egyedinek számít a Guinness-szel készült ún. „porter cake”, ami főleg szárított, apróra kockázott gyümölcsökből áll, liszt alig van benne. Az „apple tart” -- almás pite -- tortához hasonlóan kerek, hagyományosan Mindenszentekkor szokták felszolgálni, tejszínhabbal, vagy ún. „custard”-dal, ami a mi vaníliapudingunkhoz hasonló állagú és ízű édes krém. Tízóraira szokták enni, vagy a délutáni teánál nélkülözhetetlen az ún. „scone”, ami a pogácsához hasonlóan kerekded, de tömörebb-sűrűbb a tésztája. A mazsolásat „fruit scone”-nak hívják, a teljes őrlésű lisztből készültet pedig „brown scone”-nak. Félbevágva, vajjal és különféle dzsemekkel megkenve fogyasztják.

Megint elkalandoztam… Az első időkben óvatlan voltam, és ha éppen hívott valaki itthonról, mindent elmeséltem, azt is, ha valaki megbántott. Mivel a feleség ereiben magyar vér csorog, sok mindent megérthetett, de akkor még ezt nem tudtam. Ezzel lehet, hogy elrontottam az indulást. Ezt azért írom, mert – bár nem így akartam -- a búcsú nem sikerült szépre. Az történt, hogy kb. fél éve lehettem kint, amikor mind a szakácsnő, mind a bejárónő életében magánéleti problémák merültek fel, és sokat hiányoztak a munkából. Ugyanebben az időben ütötte fel a fejét a „kergemarha-kórként” ismert betegség az országban, ami miatt a húsipari cég forgalma jelentősen visszaesett és úgy gondolták a főnökeim, hogy ettől a munkám is kevesebb lett (pedig alig!). Ezért aztán elvárták, hogy besegítsek szinte mindenhol. Azt hiszem akkor telt be a pohár, amikor a fiúk lakrészében kellett takarítanom. Elmondhatatlan rendetlenség, bűz és kosz fogadott. Forogni kezdett a gyomrom. Felmentem a házba és megmondtam, hogy én ezt nem csinálom. Természetesen felháborodva fogadták a bejelentést, és munkaköri kötelességnek titulálták a takarítást is. Bosszúból csak tessék-lássék csináltam tovább, de az ott töltött óra így is örökkévalóságnak tűnt. Szintén nagy felháborodást okozott a feletteseim körében, amikor a szabad hétvégém utáni hétfőt is ki akartam venni, mert északra (Belfast) utaztunk néhány ismerőssel és két nap kevés lett volna ahhoz, hogy mindent megnézhessünk. Ezek után aztán sajnos érezhető volt a feszültség köztünk és alig vártam, hogy lejárjon az idő, és hazajöhessek.

Hogy megérte-e az egy év külföldi lét a családom és a barátok nélkül? Az angol nyelvtudás miatt mindenképp. Hazajövetelem után hamarosan találtam állást. Amikor meghallották a cégnél, hogy egy évig angol nyelvterületen éltem, már majdnem biztosan enyém volt a poszt. Az interjú alkalmával megírtam egy ajánlatkérő levelet, elbeszélgettem egy amerikai munkatársukkal és máris nyert ügyem volt.

Az is tény, hogy a későbbi lakásom árának majdnem felét sikerült kint összespórolnom, igaz, nagyon fegyelmezett életvitellel. (Egész idő alatt kétszer mentem moziba, párszor a pubba, néhányszor kirándulni -- és kész. Apró ajándékokkal jöttem haza, nem szórtam el a pénzt. Akkor már érvényben volt a két ország közti adózási egyezmény, ezért odakint eme kötelességemet letudtam, itthon már nem kellett.)

Talán maradtam volna tovább is, ha a korábban emlegetett feszültség nem veszi be magát közénk. Ezért aztán, bár a bevezetőben említett mondat igaz – mármint, hogy az írek nagyon barátságos, kedves emberek, sajnos ez a nemkívánatos esemény beárnyékolja az emlékeket is. Ettől függetlenül szeretnék visszamenni, és megmutatni a szeretteimnek azt a gyönyörű országot.