Mohorai emlékek

Orbán Erika 2008.12.6. 19:18

Bizony nehéz volt a nógrádi dombok s erdők között megbúvó kistelepülésre Mohorára rábukkanni.

Végül csak sikerült, s nekem rögtön könny szökik a szemembe, mert imádott színésznőm szelleme azonnal melegen üdvözölt. Nyoma sincs rajta az évek múlásának, igazából, hogyan is lehetne? Egy szellemen?! Az 1914-ben született Tolnay Rózsi, bár Budapesten született, ebben a csöpp községben volt gyerek, s apja középbirtokán ismerkedett az élettel. Itt járt iskolába, majd később tanult a nyíregyházi angolkisasszonyoknál is. Kicsi korától énekelt s zenélt. Rokona, Bókay János szerkesztő bátorítására meghallgatásokon vett részt Rajnay Gábornál, Heltai Jenőnél és Hevesi Sándornál. A kezdeti kudarcok után Gaál Béla filmrendező karolta fel. Első nagyobb szerepét a Hunnia Filmgyár által készített Meseautóban kapta, majd 1934-től a Vígszínház művésznője. 1936-ban férjhez megy Rátonyi Ákos rendezőhöz, lányuk, Zsuzsanna 1940-ben született. Sajnos ma már ő sem él. Második gyermekük fiú lett volna, de egy bombatámadás miatt idő előtt megindult a szülés, és a Mátrában a gyermeket nem lehetett megmenteni. A második világháborút követően férje külföldre emigrált, lánya 1956-ban követte. Imádott művésznőm magánélete nem dúskált sikerekben. Valójában egyedül élte le az életét, egész valóját élete egyetlen, igaz szerelmének, a színháznak szentelte.

A kis ház, melyben a múzeum található, nem az ő szülőháza. Erre „futotta” a községnek. De ebben a csöpp házban a művésznő életét és pályafutását bemutató tárlaton több mint háromszáz fotó látható, s olyan jelmezek, mint a palóc Katyi ruhája. „Szerettem ezt a szerepet. – súgja a mögöttem. – Önmagam lehettem benne, s megmutathattam ki voltam, mielőtt elmentem ebből a községből.”

A Vágy villamosának ruhája előtt kicsit szomorkásan állunk – ő, meg én. Simogatom a pongyolát, de ő csak legyint: „Hagyd! Fájdalmas szerep volt.” Suhan tovább, a színházi öltöző asztalához. A púderpamacsból száll a púder, magára ölti híres lila pliszírozott ruháját, kacagva leül 129 éves zongorája mellé, s halkan énekelni kezd: „Orchideák, lila orchideák mondjátok el, hogy szeretem…” Népes csapat tódul be, hangjuk felveri a kellemes csendet, a művésznő szelleme vág egy utánozhatatlan palóc fintort, s eltűnik.

Mi meg a párommal kettesben átsétálunk a Mauks Ilona emlékházba. Tele van meglepetésekkel ez a csöpp község, Mauks Ilona Mikszáth Kálmán felesége volt, nem is egyszer de kétszer házasodtak. Elsőre Mikszáth nem tudta biztosítani Ilonának azt a jólétet, amit az egy földbirtokos lányaként megszokott. Ez ugyan Ilonát nem zavarta, de Mikszáthot annál jobba, s hazaküldte az asszonyt. Amikor már neves író volt, visszament érte s ismét összekötötték életüket. Példás házasság volt az övék, három gyermekük született, akik közül az egyik egészen fiatalon meghalt. Az író és neje soha nem heverte ki a veszteséget.

Hajtűkanyarok tűzdelik a domboldalt, melyről még egyszer utoljára visszanézek, az őszi nap sugarai arany barnára festik a falu házainak tetejét. „Orchideák, lila orchideák…” súgja egy enyhe szellő a fülembe, s mosolyogva intek búcsút a falunak. Vár ránk Csesztve!

Csesztve melynek egyik dombján épített kúriát Madách Imre író és itt gazdálkodott 1845-től 1853 végéig. 1852 augusztusában innen hurcolták el a pozsonyi és pesti börtönbe, mert alsósztregovai erdészházában rejtegette Kossuth Lajos egykori titkárát, Rákóczy Jánost. Kevesen tudják, hogy ő Alsósztregován született, s hat nyelven beszélt. A börtönből 1853. május 7-én szabadult, s azonnal visszatért Csesztvére. A kúria valaha gyönyörű volt, ma sajnos hámló vakolat, nyikorgó ablakok jellemzik. De a parkja ma is gyönyörű. Szívem szerint bebarangoltam volna az egészet, hogy nem tettem, annak egyetlen oka volt, az őszi idő olyan hidegre fordult, hogy nem volt kedvünk a csípős, esőt hozó szélben bejárni az amúgy meseszép területet. Nem is értem ezen a gyönyörű helyen, hogyan fogantathatott meg az Ember tragédiája, ami egy alapvetően szomorú mű.

E négy nap, amolyan történelmi, irodalmi kirándulás volt a számunkra, s nagyon élveztük. Csak ismételni tudom maga; aki teheti, látogasson el ezekre a helyekre!