Peking- Xi'an-Shanghai-Hongkong (5)


Jády Mónika  2011.2.10. 6:41

Hongkong (magyarul: „illatos kikötő”) napjainkig különleges státusszal rendelkezik.

Az egy félszigetből, valamint 262 szigetből álló terület 1842-től 1997-ig a brit korona fennhatósága alá tartozott. (Az, hogy Hongkong brit gyarmat volt, nyomot hagyott a névválasztásban is. Már a szálloda recepcióján megfigyeltem, hogy a legtöbb munkatársnak angol keresztneve van. A taxisok többségének viszont itt is gondja van az angollal.) Bár a szerződésnek megfelelően 1997. július elsején visszaadták Kínának, Hongkongnak a mai napig saját fizetőeszköze, saját kormányzója és saját jogrendszere van. Valamint saját életstílusa. A városállamot hétmillióan lakják, hivatalos nyelvei a kínai kantoni nyelvjárása és az angol. Klímája trópikus, 22,5 Celsius-fok éves átlaghőmérséklettel. Októberben és novemberben, illetve februárban és márciusban a legkellemesebb az idő. (Mi szeptemberben jártunk ott, elég fülledt volt a levegő.) Áprilistól szeptemberig tart a forró és esős nyár, ekkor tájfun is fenyeget. A tél hűvös és száraz.

A városállam, melynek 70 %-a erdőkből, hegyekből és tengerből áll, három részre oszlik: Hongkong sziget (tulajdonképpen ez számít belvárosnak), vele szemben, az öböl másik partján Kowloon, valamint a fennmaradó területek (ide tartoznak a kisebb-nagyobb szigetek és egy kontinentális terület a kínai határ mentén).

Hongkong szigeten volt a szállodánk, amelynek ablakaiból ráláttunk a Viktória-öbölre és a felhőkarcoló-rengetegre, és részben az esti fényjátékot is nyomon követhettünk. Persze, a minden este ismétlődő fényjáték nagyobb élmény volt Kowloonból nézve, a parton állva. A part menti sétányon egyébként a hongkongi filmipar sztárjainak kézlenyomatait találjuk. Itt áll a híres karatehős, Bruce Lee szobra is.

Hongkongban az égbe nyúló irodaépületeket és lakóházakat föld alatti légkondicionált folyosók és az út szintje fölé emelt fedett, „járdák” kötik össze egymással és a bevásárlóközpontokkal. Sokszor ki sem kell lépni a szabadba, hogy átjussunk egy messzebb lévő épületbe.

A közlekedési eszközök közül kiemelném az emeletes villamost, amely több mint 100 éve közlekedik Hongkong szigetén. (Mellesleg itt is „fordított” a közlekedés, akárcsak Nagy-Britanniában.) Ugyancsak említésre méltó a legendás Star Ferry komp, amely 1888 óta biztosítja az átjutást Hongkong szigetéről Kowloon városba. Bár ma már metróval is megtehető ez az út, naponta 70 ezer, illetve évente 26 millió ember utazik a 6.30 és 23.30 között 10 percenként közlekedő komppal! (Ez a legolcsóbb közlekedési eszköz.) Mi is többször igénybe vettük.

Hongkong sziget legmagasabb része a Viktória-hegy, melynek tetejére fogaskerekű vasúttal lehet feljutni. Ám előtte meg kell tenni a nem rövid utat a megállóig. Szerencsére nem gyalog. Nagyjából egy kilométer hosszan, fedett, légkondicionált mozgólépcsők vezetnek fel a hegyoldalon, különböző negyedeken át. (Csak egy irányban járnak a mozgólépcsők: napközben felfelé, reggel pedig, amikor a helyiek munkába igyekeznek, lefelé.)

A már említett fogaskerekű 45 fokos emelkedőn kúszik fel a Viktória-hegy tetejére, egy kábel húzza fel. A kabinban ülve úgy látszik, mintha ferdén állnának a felhőkarcolók, melyek mellett elhaladunk. Nem tiszta az idő, de azért így is sokat látni az alattunk elterülő városból. Lefelé menet háttal ülünk a fogaskerekűben (másképp nem is lehetne ilyen meredek lejtőn).

Az üzleti negyedek mellett Hongkong városállamban sok idilli helyet is találni. (A szigetek 800 km tengerpartot nyújtanak.) Lamma és Lantau szigetek nagyszerű kirándulóhelyek, kedvelik az ott dolgozó külföldiek. Legnyugodtabb Lantau, melynek felét természetvédelmi területté nyilvánították. Ide mi is elmentünk metróval, majd az utolsó szakaszt busszal tettük meg. Lantau szigetén van a világ legnagyobb kültéri ülő Buddhája, melyhez 268 lépcső vezet fel. Megettük az utat (párás időben nem túl kellemes), és a 34 méter magas Buddha belsejében lévő múzeumba is bementünk. A lótusztrónon ülő Buddha körül, a hármas tagolású oltár alsó teraszán nyolc, isteneket megtestesítő bronzszobor térdepel, melyek különféle szimbolikus tárgyakat nyújtanak a Buddha felé. Lefelé már könnyű volt az út. A Buddha tövében található a Po Lin kolostor, valamint egy vegetáriánus étkezde is. Ez utóbbiba személyre szólóan és asztalhoz szólóan is be lehetett fizetni. Mi az utóbbi lehetőséget választottuk (aztán azon elmélkedtünk, vajon a 8-as asztalhoz kivel kerülünk – négyen voltunk mi). Végül is négyen alkottuk az asztaltársaságot. Először levest kaptunk és teát, aztán többféle ételt hoztak sorban: rizst és különféle zöldséges kreációkat. Ez utóbbiakat közös tálon kaptuk, mindenki vett belőle a pálcikájával a saját tálkájába.

Ha már az étkezésnél tartunk: Hongkongban bármilyen ételt lehet kapni, ázsiaitól kezdve az európaiig. A kantoni (azaz a hongkongi) konyha jellegzetes fogása a dimsum, azaz zöldséges, húsos vagy halas-rákos töltelékkel töltött, bambuszkosárkákban párolt vagy olajban kisütött, vékony tésztából készült „táskácskák”. (Más tájjellegű konyhák is ismerik a dimsumot, de a kantoni az igazi.) Szójaszósszal vagy más – részben csípős szószokkal fogyasztják. A kantoni konyhában egyébként nem jellemzőek a túl csípős ételek, finoman fűszereznek. Különféle árkategóriákban kapható ízletes étel: a luxusétteremektől kezdve az olcsó utcai étkezdékig. Ez utóbbiak nagyon kedveltek a helyi lakosság körében, ám kérdéses, meddig maradnak még fenn. (Nem illenek ugyanis a modern Hongkong képébe, a hatóságok már szóba hozták megszünetésüket.) Ugyanez vonatkozik a Hongkong szigetén lévő hagyományos, halat, húst és zöldséget kínáló utcai piacra.

Egy vasárnap is beleesett rövid hongkongi tartózkodásunkba. Aznap még nagyobb volt a tömeg, mint az előző napokon, alig lehetett mozdulni. (Több, mint 6 ezer lakos jut egy négyzetkilométerre.) A fülöp-szigeteki au pairek és házvezetőnők szabadnapjukat arra használták fel, hogy egymással találkozzanak – plédet terítettek az épületek tövébe, a bevásárlóközpontok folyosóira, minden lehetséges helyre, és azon ülve cseverésztek. Mások párba vagy csoportba verődve sétálgattak, és a fehér férfiakat mustrálgatták.

Utolsó este gyorshajóval átruccantunk a Hongkongtól kb. 65 km-re lévő Makaóba. A kelet Las Vegasának is nevezett Makaót sokan keresik fel azért, hogy ott próbáljanak szerencsét. (Amerikai mintára itt is megépült Velence.) Először egy kisebb „játékbarlangba” tértünk be, ahol egyetlen európai arcot sem láttunk, majd innen hamarosan átmentünk egy hatalmas kaszinóba. Én azelőtt még nem jártam ilyen helyen. Először nem is akartam játszani. Aztán végül mégis odaálltam a rulettasztalhoz maradék zsetonjainkkal. És nyertem!

Már csak a hazaút volt hátra. Hongkong korszerű reptere egy, a tenger feltöltésével nyert földterületre épült, 1998-ban adták át. (Korábbi reptere, a Kai Tak pályája a Viktória-öbölbe nyúlt, egyik oldalán a tenger, a másikon pedig a város és a közeli hegyek tették izgalmassá a leszállást.) 13 óra repülőút után érkeztünk meg újra Európába, Zürichbe.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Peking-Xi’an-Shanghai-Hongkong (4)

Jády Mónika

Shanghai Kína pénzügyi központja és legnépesebb városa.

2010.12.17.    4


Peking- Xi'an-Shanghai-Hongkong (3)

Jády Mónika

Xi’an és környéke kisebb-nagyobb megszakításokkal az időszámításunk előtti XI. századtól egészen az i. u. IX. századig a kíniai világ központja volt.

2010.7.14.    3


Peking- Xi'an-Shanghai-Hongkong (2)

Jády Mónika

A következő reggel a Nyári Palota felé vettük az irányt.

2010.6.7.    2


Peking–Xi'an–Shanghai–Hongkong (1)

Jády Mónika

E városokban már régebben jártam, ám akkor elmaradt az élménybeszámoló...

2010.5.17.    3

A rovat további cikkei

Sótlan és/vagy édes (4)

Póda Erzsébet

Vittem magammal egy noteszt, hogy majd abba jegyzetelgetek, pontos útinaplót vezetek, de az idő olyan gyorsan elillant, és annyi minden történt, hogy ott egyetlenegy sort sem tudtam leírni.

2024.11.16.   


Takarítani tudni kell! (3)

Póda Erzsébet

Az alagsori konyhában vidám társaság gyűlt össze, már reggel fél hétkor jókedvű nevetéstől volt hangos.

2024.9.20.   


Astorga (2)

Póda Erzsébet

Az egyik legérdekesebb buszos út vezetett Madridból északra, úticélunk, a Kasztília és León tartománybéli Astorga felé.

2024.9.3.   


Menjünk önkénteskedni! (1)

Póda Erzsébet

Közhelyes megállapítás, de sokszor tapasztalom, hogy a kívánságaink általában valami egészen más módon teljesülnek, mint ahogy azt eredetileg elképzeljük.

2024.8.23.   


Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.